Randi app-ek: ismerkedés és önreprezentáció a valós és a virtuális határán

Az okostelefonok elterjedése számos téren megváltoztatta a személyközi kommunikációt. Az Internet látszólag ledönti a távolság által támasztott falakat, a társadalmi rétegződés által szabott korlátokat, és megteremti az azonnali elérhetőség illúzióját. Ez az átstrukturálódás az egyén szociális életének minden területére kihat, de legfőképpen az ismerkedés módozatain változtat. A közösségi médiából kiindulva, különböző művészeti projekten át, a különböző alkalmazások elemzéséig, a cikk fókuszában az ezekben a virtuális terekben létrejövő normák és az azokra adott válaszok állnak.

miranda-july-somebody.jpg

Miranda July: Somebody app, 2014 I © rhizome.org

A kibertérben elválaszthatatlanná válik a személyes és az anonim. A közösségi média számtalan lehetőséget nyújt arra, hogy az egyén újradefiniálja önmagát. A Facebook, az Instagram, a Tumblr stb. lehetőséget teremt arra, hogy a felhasználó minden vizuális reprezentációjának kurátora legyen. Ez amellett, hogy felveti a kérdést, hogy mennyire megbízhatók valójában ezek a médiumok, rávilágít az ilyen tartalmak mögötti gazdasági és személyes motivációkra.

 

Amalia Ulman Excellences and Perfections Instagram performansza remekül rámutat erre a problémára. A művész heteken át egy átlagos huszonéves lány bőrébe bújva imitálta az ilyen platformokon meglehetősen jellemző tartalmakat. Instagram alteregója érdeklődési körének középpontjában a vásárlás és a jóga áll, és ezeket az aktivitásokat körültekintően dokumentálja is szelfikkel. Továbbá minden bejegyzését olyan különböző „inspiratív” hashtag-ekkel látja el, mint #edzés, #egészség, #hála stb. Napok alatt több ezer követőre tett szert. Kísérlete rávilágít arra, hogy ezeken a felületeken az én nem reprezentálódik, épp ellenkezőleg: teremtődik.

 

screen_shot_2015-02-10_at_11_19_46.png

 

Amalia Ulman: Excellences and Perfections, 2014

 

Az erre épülő ismerkedési app-ek nem feltétlenül az udvarlási fázis megkönnyítésére törekednek, hanem egyfajta önjutalmazási struktúrát erősítenek, hasonlóképpen a fogyasztáshoz. Az Instagram tartalom tengerében a legtöbb kép egyfajta státusz szimbólummá válik a reprezentált árucikkeken keresztül. Ezen belül elsősorban a divat- és luxusipari termékek vannak többségben. A felhasználó nem a kép feltöltésében leli valójában örömét, hanem az arra érkező visszacsatolásokra, mind like-ok, mind kommentek formájában. A randi alkalmazásokra feltöltött profilok ehhez hasonlóan egyfajta önreklámnak is tekinthetők. A felhasználó a visszacsatolásokból (hányan like-olták) önbizalom többletre tesz szert, és másodlagos funkcióvá válik csak a valós ismerkedés.

 

A legelterjedtebb alkalmazás ebben a mezőnyben a Tinder, ahol a felhasználók mások Facebook adatlapjáról beimportált képei közt böngészhetnek. Az app profilonként 3-4 képet mutat, illetve a közösen like-olt oldalakat, Facebook ismerősöket. Ha valaki felkelti az érdekelődésed, az érintőképernyőn jobbra lapozhatsz, ha pedig nem, akkor balra. Amennyiben az érdeklődés kölcsönös, elkezdődhet a csevegés.

 

Erre a mintára, a Tinder sikerén felbuzdulva, sok hasonló alkalmazás épült. Ami mindegyikben közös, az a „lapozás”, de ezen túl különböző variációkkal próbál magának felhasználókat nyerni egy-egy fejlesztő: mind vallási hovatartozás, mind etnikai csoport kiszolgálására fejlesztettek hasonló app-eket, így próbálva egy szeletet megnyerni a most nagyon virágzó randi üzletből. Hiszen ezek mégiscsak profit orientált vállalkozások, és tekintve, hogy mindegyik használatához szükséges legalább egy Facebook adatlap, bár látszólag ingyenesek, a felhasználók bizony a személyes adataikkal fizetnek a szolgáltatásért.

 

Szintén mindegyik alkalmazásban közös, hogy egyszerre van érvényben a hagyományos társadalmi szabályozás és egy „szabadelvűbb”, egyenlőség centrikus norma, hiszen lazít a nemi szerepeken, a nőknek is megengedve a kezdeményezés lehetőségét (egy olyan interakciós helyzetben, amelynek nincs közönsége). A nők ugyanannyira értékelhetik a férfiakat, mint a férfiak őket. A játék legfőbb vonzereje a tény, hogy nincs rizikófaktor, csak a kölcsönös kapcsolatok léphetnek az ismerkedés következő szintjére. Ez sokban elősegíti az aktívabb részvételt, bár felmerül az a probléma, hogy a legtöbb felhasználó inkább saját egójának a kielégítésére használja, semmint valós ismerkedésre. Másrészt attól kezdve, hogy megadatik a csevegés lehetősége, ugyanazok a társadalmi normák kezdenek el működni, amelyek a hétköznapi ismerkedést is szabályozzák. Így tényleges előrelépés nem történt, a férfi és női szerepeket ezek a szoftverek nem is kívánják újradefiniálni.

 

Egy téren viszont mindenképp megváltoztatják a korábbi, domináns, heteronormatív ismerkedési rítusokat. Mégpedig, hogy a nők kezébe nagyobb kezdeményezési lehetőséget adnak és biztonságosabb visszavonulási útvonalakat. Az egyik legújabb fejlesztés, az Antidate, bár hasonló módon működik, mint társai, teljesen a nők kezébe helyezi az első lépés megtételének lehetőségét. Az alkalmazásba belépve, a térképen csak a férfi felhasználók láthatók, a női profilok teljesen láthatatlanok. Egészen addig, amíg meg nem teszik az első lépést a kiválasztott férfi felé. Ergo teljesen kiiktatja a nem kívánt kezdeményezéseket a másik nem felől. Kérdés, hogy ez a látszólagos biztonság mennyiben véd meg a tényleges atrocitásoktól. Sajnálatos módon történtek olyan esetek, amik pont azt bizonyítják, hogy ezek az alkalmazások táptalajai a nemi erőszaknak. Így a tényleges „forradalomra” válni kell.

 

A női promiszkuitás, illetve egy nő szexuális aktivitása még mindig több veszéllyel kecsegtet számára, mint előnnyel. Ami azonban változás, hogy létrejött egy olyan tér, amiben mindez alacsonyabb rizikófaktorral kifejezésre juttatható, hiszen nem feltétlenül a közvetlen ismeretségi körből kerülnek ki a partnerek.

 

Hasonlóan elődeikhez, amelyek javarészt a homoszexuálisok ismerkedési lehetőségeit hivatottak bővíteni, ezek az alkalmazások leegyszerűsítik az udvarlási procedúrát, és lehetőséget teremtenek a pusztán szexuális vágyak kielégítésére. Egyfajta online „sötétszobákként” vagy „kunyhókként” működnek olyan csoportok számára, akiket máshol ezért előítéletek érnének. A női felhasználóknak megadatik a lehetőség, hogy csak a számukra is érdekes partnerekkel teremtsenek kontaktust. Ez kiszűri a nem kívánt érdeklődőket, és egyúttal felhatalmazza mindkét felet ugyanolyan mértékben a kommunikáció megkezdésére. Ha szükséges, ezek az alkalmazások szinte teljes anonimitást biztosítanak a felhasználóknak.

1094304.jpg

 

Dries Verhoeven: Wanna Play?, 2014

 

Amennyiben ez az anonimitás sérül, a tér, amiben ezek a kapcsolatok létrejönnek, fenyegetetté válik, ez pedig általános felháborodást vált ki a felhasználókból. Egy holland képzőművész, Dries Verhoeven installációja Berlinben pontosan ezt a ki nem mondott szabályt sértette meg. Verhoeven a Grindr nevű, elsősorban meleg férfiak által használt app-en – ami sok tekintetben a Tinder és társai előfutárának tekinthető – folytatott privát levelezéseit és a felhasználók fotóit vetítette folyamatosan egy üvegfalú konténerben. Miután az egyik chat-partnere rábukkant az installációra, öt nappal később, általános közháborodás közepette le kellett állítania a projektet. Azóta letiltották profilját a programról.

 

Voltak ennél sikeresebb művészeti projektek is, amik az okostelefon alkalmazásokat mint médiumot, struktúrát vették alapul. Miranda July, amerikai képzőművész a MiuMiu divatmárkával együttműködésben fejlesztette ki Somebody nevű alkalmazást. Lényege, hogy a virtuálisról újra a személyesre helyezi a hangsúlyt: az app-ben üzeneteket küldhetünk barátainknak, amit a hozzájuk fizikálisan legközelebb álló Somebody felhasználó közvetít személyesen. Bár maga a kísérlet érdekes volt, nem sikerült megvalósítani teljes mértékben, részben az üzenettovábbítás komplikált volta miatt. Jelenleg fejlesztik a második verzióját.

 

 

Összességében ezek az alkalmazások nem forradalmasították az ismerkedési rítusokat, csupán tovább élnek bennük a megszokott hagyományok. A „valódi forradalom” elmarad, amíg a kibertérben is érvényesülnek a tradicionális férfi és női szerepminták. Egy dologban valóban történt áttörés: ez pedig a sebesség és a mennyiség, ami a rendelkezésünkre áll. A szoftverfejlesztők a fogyasztás rítusaival ruházták fel ezeket az alkalmazásokat, és úgy tűnik, a legtöbben boldogan csatlakozunk ehhez. Ezt mutatja az eddigi művészi interpretációra tett kísérletek kétes kimenetele is.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány