A tranzit.hu Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola projektjének keretében a brit művész-kurátor, Paul O’Neill előadására került sor júniusban. Paul O’Neill tevékenysége, mely egyaránt magába foglalja a kritikusi, oktatói, kurátori és alkotói szerepeket az ún. „kurátori fordulat“ utáni időszak jellegzetes fluid identitását testesíti meg. Kiállitásaiban és irásaiban a kurátor munkaköre önálló és sajátos szerepként jelenik meg, mely leszámol a kurátori hatalom misztifikáciojának valamennyi aspektusával. A kiállítás, mint koprodukcióban létrejövő médium és a szervezés három alapvető kategóriája: háttér, közép-tér és előtér – című nyilvános előadásában a csoportos kiállítási formát értelmezi és gondolja újra. Paul O’Neill előadásában azt vizsgálja, hogy egy halmozódó és terjeszkedő kiállítás forma miként válhat a kurátori szerep megjelenését vizsgáló bemutató tematikájává. A kiállítás létrehozásának összes stádiumát az összetartó és együttműködő kiállítási struktúrák, és a művészek erőteljes bevonása jellemzi. Az előadás felvázolja, hogy a kiállítás miképp teremt a különféle szintek között a néző interakciója számára térbeli viszonyokat. Emellett arra is rávilágít, hogy a rendezés három térbeli kategóriája a csoportos kiállítás esetében milyen módon képes mindezt láthatóvá tenni a kiállítás megvalósult vonatkozásában. Az előadás helyszíne a LUMU könyvtára volt.
Lecture by Paul O’Neill from tranzit.hu on Vimeo.