P és a dekorált fészer

Ez a hatodik hetetem a városban. A ház, ahol lakom, a hajdani viktoriánus San Francisco nyugati részén áll, nem messze a Golden Gate Parktól.Van már kedvenc kávézóm is egy sarokkal lejjebb,a Café Abir, néha itt üldögélek esténként, mikor nem merek hazamenni.

Bár tudom, hogy a félelmem minden bizonnyal alaptalan, P, a főbérlő, mégis nyugtalanít egy kicsit. P mélyhangú, alacsony nő, kleopátrafrizurával, éveinek számát vastag sminkréteg fedi. Még nem hallottam ajtókat nyitogatni, vagy járkálni a házban, hangtalanul szokott megjelenni a konyhában vagy a nappaliban – nem kis meglepetésemre. (Bezzeg mikor én közlekedem éjjel, recseg és ropog az egész ház). A falakat mindenhol Marcel Proust-ról készített festmények és rajzok borítják, és amit Proust valaha is írt, vagy róla írtak, P-nek megvan.

P-t mindenki csak P-ként ismeri, a számlák is bizonyos P Segal nevére érkeznek. Valamikor kávézót is vezetett az utcában, – természetesen Café Proust néven – ami aztán csődbe ment. Most Café Neon-nak hívják, ott szoktam California Burgert enni, de ezt P nem tudhatja meg. Esténként, ha hazamegyek, P hosszan mesél a kávézóról, meg hogy micsoda művészélet volt ott annak idején,és hogy San Francisco már nem a régi. Aztán rendszerint kutatni kezd a ritiküljében, berúzsozza a száját, jóéjszakát kiván, majd visszavonul a szobájába. Ez az egyik nyugtalanító momentum.

A konyha mögötti raktárhelyiségben a valaha ott lakó bérlők hátrahagyott dobozai régészeti tanufalként magasodnak; ott van többek között a MIR űrállomás makettje, és egy koporsó is (ez utobbi nem makett). P azt mondja majd felhasználja valamire. Ez a masik nyugtalanító momentum.

Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy egy Marcel Proust szentélyben lakom; a fetisizált és exotizált századfordulós Európa egyik amerikai panoptikumában.

Az 1906-os nagy földrengés és az azt követő tűz az egész belvárost elpusztította, de a tűz terjedését megakadályozták a Van Ness Street házainak felrobbantásával, s így megmenekülhettek a ma is látható viktoriánus házak. (A földrengés következményeiről számos fénykép és filmfelvétel készült. Érdemes megnézni a Jack Kuttner által készített mozgófilmet 1905-ből, majd az ugyanazon az úton forgatott filmet közvetlenül a földrengés után) Ezért menekülhetett meg az a ház is, ahol lakom, noha többszörös átépítések során már teljesen elveszítette viktoriánus jellegét.

Azok, amelyek eredeti formájukban megmaradtak, hagyományosan dobozra emlékeztető szerkezettel rendelkeznek, melyet egy kulisszahomlokzat zár le az utca felé. Ez díszítésétől függően különféle stílusú lehet. Az aranyláz idején rohamos fejlődésnek indult San Franciscoban egy rövid klasszicista időszak után hamar megjelentek az itáliai reneszánsz paloták díszeit utánzó sík, vagy tompaszögben záródó ablakfülkés homlokzatok, hangsúlyos koszorúpárkánnyal. Ezt hívják itáliai (Italianate) stílusnak.

Az 1870-es évekre, a famegmunkálási technikák korszerűsödésével még díszesebbek lettek a homlokzatok, az ablakfülkéket derékszögben, doboz-formára alakították ki, s az egész homlokzatot "díszlécekkel" és magasított koszorúpárkánnyal látták el. Ez az ún. léces (Stick) stílus.

Végül, nagyjából a budapesti nagykörút és a milleniumi emlékműépítésével egyidőben kerek, vagy sokszögletes tornyocskákat is biggyesztettek a házak sarkaira, s így alakult ki az 1890-es évekre jellemző Queen Anne stílus.

 

A házakat eleinte fehérre, barnára, vagy szürkére festették, hogy távolról úgy tűnjön, mintha kőből épültek volna. A második világháború idején a kovácsoltvas előkertek kerítéseit a tulajdonosok – hazafias elkötelezettségből – a haditengerészetnek adományozták, a tengerészet pedig – hálából – a hajók álcafestéséből raktáron maradt szürke festékkel látta el a San Franciscoiakat, így aztán hamarosan a város szürke álcában úszott. Az ’50-es években már kimondottan ciki volt egy csicsás (gingerbread) viktoriánus házban lakni, még akkor is, ha tengerészeti álcafestése volt, így sok épület, miután leborotválták róluk a felesleges díszeket, azbeszt, vagy vakolatbevonatot kapott.

Ezzel együtt megszűntették a legtöbb előkertet, hogy az alsó szinteket garázsokká alakíthassák. A modernista várostervezés (és rombolás) ellen végül a Koloristák (Colorist Movement) léptek fel, melynek nyomán az akkor fillérekért megvásorlható viktoriánus házak megóvása és egyéni színekbe való öltöztetése az "urban renewal", azaz a központilag irányított bulldózeres városfejlesztés elleni állásfoglalást jelentette. Mára egy viktoriánus ház kb. 5 évenként esedékes újrafestése milliomosoknak kijáró luxus, a legtöbb lakó, ahogy maga P is, bérlő.

A doboz-szerű vázszerkezet elé helyezett parapet-homlokzatot Robert Venturi dekorált fészernek (decorated shed) nevezi, melynek előzményeit éppúgy fellelni a reneszánsz Itáliában, ahol több építész csak homlokzatokat tervezett már felépült templomokhoz, mint az aranyláz idején épült vadnyugati városokban.


Bodie2 forrás: http://www.sederquist.com/

A homlokzatok érdekessége az, hogy a"színfal" – reneszánsz módon – csak egy központi perspektívából nézve éri el a megtévesztő hatást. Ilyenkor a fa tényleg kőnek tűnhet, a kulissza homlokzat tetején húzódó koszorúpárkány vagy timpanon pedig magas tetőt és titokzatos padlástereket sejtet. Viszont oldalsó szögből nézve, amint a kulissza pajzsként magasodik a lapostető fölé, lelepleződik az illúzió. Mégis, mintha a leleplezés is része lenne a műsornak: a koszorúpárkány kifelé fordított szélső konzolai a mögöttük rejlő nagy semmi felé vezetik a tekintetet, ezáltal mintegy felvállalva a dekorált fészer megnevezést. Ez a gesztus különösen az itáliai és a léces stílusnál figyelhető meg. (A Queen Anne stílusúházak legtöbbször nem koszorúpárkánnyal, hanem oromzattal és beépített padlásszobával készültek).

Az itáliai és a léces stílusú házak magas koszorúpárkányai olyan öniróniát fogalmaznak meg, ami bizonyos mértékben P Proust-kultuszát is áthatja: számára Proust olyan fétis-tárgy, amely kellően távoli ahhoz, hogy exotizálható és idealizálható legyen. Az elérhetetlenség érzéséből fakadó dekadens élvezet pedig a köztes térben dramatizálódik: a dekorált homlokzat és a lapos tetős fészer között éppúgy, mint a P betű, mint választott név és Proust neve között. A lényeg persze az, hogy P bármit jelenthet, akár olyan "homlokzat" is lehet, ami mögött nincs semmi. Majd meglátjuk.

 Munteán László

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány