Nincs idő elmélkedni

Ahhoz képest, hogy Aaron Betsky, a 11. Építészeti Biennále kurátora milyen messzire megy bevezetőjében, a nemzeti pavilonok zömét ugyanolyan hagyományos témafelvetések és installációs technikák jellemzik, mint amilyeneket másutt, vagy akár itt Velencében korábban már látni lehetett. Pedig Betsky kiáltványszerű szövege szerint „az épületek az építészet síremlékei, egy másik, jobb világ iránti vágy hordalékai, egy világé, ami nyitott a mindennapokon túli lehetőségekre.” „Amire talán szükségünk van” – írja szembetűnő összhangban a mostani Manifesta és a 12. documenta kurátori álláspontjaival -, „az a lassítás”. „Kísérletekre, provizórikus struktúrákra, néhány vázlatra, talán térképre, hogy hogyan tudunk az építés gyakorlatán és megkötésein túllépve olyan építészetet teremteni, amely nem problémákat old meg, hanem megtalálja és artikulálja őket. A valóságot megkérdőjelező építészetre van szükségünk.”


Szerb pavilon a 11. Építészeti Biennálén. Fotó: Somlyódy Nóra

Beszédesek ezek a mondatok olyan szempontból, hogy a négy évvel ezelőtti biennále (Metamorph) központi kiállítását még „az épület az építészet” jegyében rendezték meg, ami nem volt más, mint áhítatos tisztelgés világsztárok által jegyzett ikonikus épületek díszszemléjén. Betsky szövege egy merő féltés, éppen ettől is. Attól, hogy az építészet mindenestül a piac martalékává válik, hogy nem képes élni az eszközeivel, és válaszokat adni a globális környezeti kihívásokra, sőt, maga is asszisztál az erőforrások feléléséhez. De ugyanúgy benne van – szerintem – az aggodalom amiatt, hogy a nyugati laboratóriumokban kidolgozott, és Oroszországba, Kínába, Közel-Keletre exportált építészeti modellekben ez a szakma a saját ideáljainak csak a torz tükörképét látja viszont.

Ez persze nem feltétlenul közös gond. Az oroszok például a legújabb, egytől egyig megalomán, a birodalmias allűröktől szabadulni képtelen projektjeik felett tartanak szemlét, amik megvalósításához a vendégépítészek éppúgy asszisztálnak, mint a Szovjetunióban szocializálodott tervezők. (A kurátor szemérmesen vallja be a bevezetőben, hogy az építési boom idején nincs idejük elméleteken gondolkodni.) Igaz, hogy a pincében található kisebb kiállítótér, ahol Nikolaj Polisszki land art-műveit mutatják be, mégis reményt szöktet ebbe a tényleg könyörtelen posztszovjet világba. A legtöbben – a német, a dán, a francia és a brit pavilonban például – a környezetbarát, fenntartható vagy szociális építészet melletti kiállásként fordították le maguknak a biennále tematikáját, és tervezett vagy már megvalósult projektek időnként már nehezen emészthető özönét mutatják be. Az USA – jobb későn, mint soha alapon – felfedezte a társadalmi részvétel fogalmát, a civil szakmai közösségek, laboratóriumok fenntartható környezeti alternatíváit az építész-megrendelő-helyhatóság kapcsolatháromszögének építészeti produktumaival szemben.


Orosz pavilon a11. Építészeti Biennálén,Nikolaj Polisszki land art-művei.Fotó: Somlyódy Nóra

A fenntarthatóság gyakran tényleg megszokásból, jobb ötlet híján előhuzott aduásza mellett a biennálénak szerencsére van egy erős, az érzékelésbe, a szubjektumba kapaszkodó, építészeten túli áramlata is. A görögök Athén hangbutikjával álltak elő (a szinte vaksötét, optikai szálak fényében derengő térben a város térképén lokalizálható hangokat hallgathatjuk fülhallgatón – noha két évvel ezelőtt a német pavilon berlini szagtérképe sokkal érdekesebb volt). A szerb pavilon, ahol a „wohnlich”, az otthonosság a téma, a legnépszerűbb pavilon címre pályázhat, ugyanis háloteremnek rendezték be, amit fél nap kutyagolás után nehéz alábecsülni. A kiállítás is tetszőlegesen személyre szabható: az ágyakhoz lopásbiztosan rögzített i-podok archívumából előhívható, otthonosságot tematizáló videókkal.


A szlovák pavilon a11. Építészeti Biennálén. Fotó: Somlyódy Nóra

A brazilok átmenőpavilonja egy elegánsan installált terepnaplóval értekezik az építészet felhasználói oldaláról. A szlovákok viszont túltesznek bármely kulturális antropológus hóbortján: az egyik legnevesebb szlovák iroda, a zerozero arra volt kíváncsi, kinek mi lapul a frizsiderében. Ha 75 négyzetméteres saját lakásod van, harmadmagaddal laksz benne és értelmiségi vagy, mit tartasz otthon? Hát ha történetesen harminc éves, magányos albérlő vagy?


A japán pavilon a 11. Építészeti Biennálén. Fotó: Somlyódy Nóra

Ám mind közül kétségkívül a japán pavilon adja a legköltőibb választ Betsky felhívására. Az épületet körülvevő zöld szigeteken aprólékosan berendezett, kicsiny üvegházak jelentek meg, míg a pavilon belső tere szinte teljesen üres. A falakat reszketeg kézzel felrótt, növényekből épült házakat ábrázoló halovány ceruzarajzok lepik el. Az ajtók nyitva vannak, a néhány jelzésszerű átalakítás az épület körül eltüntette a külső és a belső határait. (A munka szép is, és az alkotója is érdekes: Junya Ishigami (1974) korábban a SANAA iroda munkatársa volt, amit a letisztult, a köz- és magántereket tényleg izgalmasan, kizárólag látszóbetonból újragondoló építészirodaként ismert. Ld. Zollverein School of Management and Design (Essen), Museum of Contemporary Art, New York).


A magyar  pavilon a 11. Építészeti Biennálén. Fotó: Somlyódy Nóra

A magyar pavilon is megnyílt tegnap, kivételesen tolmács nélkül, angol nyelvű bevezetővel. Ugyan nem állítom, hogy mindent értek, ami Sota Ichikawa, Maróy Ákos, Max Rheiner és Kaoru Kobata projektjét, a Corporát illeti, legfeljebb azt, hogy láttam, mi van a pavilonban. Valós időben látható például a pavilon közvetlen környezetében installált negyven szenzor által létrehozott, folyamatosan mozgásban levő rendszer, aztán külön-külön a környezetből felvett adataik is, és az archívum, amiből kimerevített pillanatok előhívhatóak az installálás óta eltelt időszakból, és megfigyelhető, amint a nappali órákban vibráló kusza struktúra hogyan roppan össze a környezeti információk apadásával. Ugyan nem hétköznapi feladat megérteni, hogyan jön létre és miként generálja magát folyamatosan újra az a hálózat, amit a kivetítőn látunk, meg hogy hogyan lesz alkalmazható is a gyakorlatban, a team állítja: ugyan ez még mindig csak egy kísérleti fázis, nincsen különösebb akadálya annak, hogy a programmal generált, helyben nyert adatok alapján tényleg legyártható legyen egy-egy tárgy.

Vonatkozó cikk:
Virtuális élőlény intelligens porból
Corpora in Si(gh)te
(index.hu)

 

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány