A remény pedagógiái
A tranzit.hu fennállása óta nagy figyelmet szentel az oktatási alternatíváknak, erről tanúskodik több korábbi projektje, pl. a “A közvetítés művészete”[1], a “Művészek az iskolában”[2], vagy a Kreativitási gyakorlatok kiállítás-sorozat és angol nyelvű kötet[3]. 2019-ben az egyesület művészek, szakemberek bevonásával egy saját közösségi alapú oktatási forma kidolgozásába, majd 2020-ban az ahhoz elképzelt Lehetőségek tere program és helyszín megvalósításába fogott[4].
Ezzel párhuzamosan elindítottunk egy olyan kutatási tevékenységet, amely feltérképezi és elemzi a távolabbi és közelebbi múltbeli, valamint jelenkori „nevelésügyeket.” A Kádár-kori oktatási rendszert bemutató dokumentumfilm-sorozatot megidézve[5] arra a tényre szeretnénk emlékeztetni, hogy a ma felnövekedő generációkat oktatók ebben a rendszerben szocializálódtak, és a múltbeli tapasztalatok nagy befolyással vannak arra, ahogyan a következő nemzedéket neveljük.
Az alcím utalás az amerikai feminista aktivista író, bell hooks könyvének címére[6]. Ebben a kötetben hooks olyan alternatív pedagógiai módszereket foglal össze, amelyek reményt adnak arra, hogy létrejöhet az elnyomás helyett a szabadságot képviselő oktatás. A kritikai pedagógia, az osztálytermen kívüli tanulási formák olyan közösségeknek lehetnek az alapjai, amelyek egy igazságosabb társadalmat hoznak létre, ahol a szeretet és az együttműködés válnak irányító elvvé.
Egy máig érvényes, másik referenciát említve, Ivan Illich, az Egyesült Államokban működő katolikus pap és neveléstudós már az 1968 körüli társadalmi mozgalmak hevében arról írt, hogy a társadalom iskolátlanítására van szükség[7]. Illich és sok kortársa az iskolát a társadalmi kontroll egyik intézményének tekintette, ahol a szabályok elsajátítása, vagyis az engedelmességre és a teljesítményre nevelés a cél. Az iskola tehát az a helyszín, amely leképezi, és egyben reprodukálja a fennálló hatalmi rendszert, és mivel mindenki ebben nő fel, kevesen jutnak el a kérdésekig, netán a kritika megfogalmazásáig.
A Lehetőségek tere kicsiben szeretne „iskolátlanítani”, tiszta lapot adni mindazoknak, akik ott találkozni fognak, hogy közösen megfogalmazott érdeklődések mentén, közösségben és biztonságban tanulhassanak egymástól.
A Tranzitblog jelen száma a tanítás és tanulás tág értelmezéséből kiindulva jó gyakorlatokat keres és tesz közzé. Olyanokat, amelyekből mi magunk is tanulunk a Lehetőségek tere létrehozásánál. A közoktatás alternatív, kritikai módszereitől kezdve a civil szférában erőteljesen jelen lévő tehetséggondozó, esélyteremtő programokon át a művészet felszabadító erejére építő felnőttoktatásig sokféle inspirációból merítünk. A válogatás, és az ily módon kapcsolódásokat, párhuzamokat, különbségeket feltáró írások leplezetlen célja továbbá a rendszerkritika: új megközelítésbe helyezni a sokunk számára ismert és tapasztalt strukturális problémákat, és azokon okulva, a hibák orvoslásához új lendületet, motivációt adni a nevelésügyben tevékenykedőknek.
Ma a művészeti szakzsargonban, de már a köznyelvben is egyre inkább elterjedt idegen szó, a latin eredetű „edukáció” használatával mintha elhatárolódni kívánnánk mindattól a tanítási, nevelési, oktatási tevékenységtől, amely az intézményesült oktatást most is jellemzi. Vajon ez a távolságtartás rendszerkritikát takar, vagy annál mélyebb gyökerű: a bevett oktatási gyakorlatoktól kívánja megkülönböztetni a kritikai pedagógiai és kortárs művészeti kezdeményezéseket, amelyek többre törekednek, mint a közvetítés: az egymástól tanulás és tapasztalati tanulás mellett foglalnak állást? A köznyelvben is gyakran használt szó az általános szemléletformálás szükségességére utalhat-e? Miképp járulhatnak hozzá ehhez a változáshoz a kritikai pedagógia és a művészetek képviselői?
Fiatal művészeti egyetemisták indították útjára a Bábel tábort 2018-ban, amely felidézi a történelemben ismétlődő kivonulásokat, például az 1900 körüli élet-reform mozgalmak, vagy az 1968-as diáklázadások gyakorlatait Krízis és elakadás felismerésével a fennálló rendszert kérdőjelezik meg a kivonulók, akik azért gyűlnek össze, hogy lebontsák, újragondolják a meglévő szabályokat. Hegyi Dóra a Bábel társaságot kérdezte, akik a közösség és a kollektív cselekvés újragondolására szövetkeztek; az alapokhoz való visszatérést a kreativitás és a művészetek biztosítják számukra.
A Bubla Éva képzőművész által bemutatott esettanulmányokon keresztül olyan kollektív és egyéni, indonéz és magyar (a művész saját és rokonszellemű) kezdeményezések módszereit, és a bennük rejlő lehetőségeket ismerhetjük meg, amelyek korunk társadalmi-ökológiai kihívásainak kontextusában helyezhetők el. Írása azoknak a művészeknek, művészcsoportoknak, kollektíváknak a tevékenységéből indul ki, akik egy élhetőbb jövő alternatívájának megteremtésén dolgoznak, a társadalmi átalakulás és értékváltás, a fenntarthatatlan rendszerekből való elmozdulás reményében. Eszközeik és metodológiájuk változatos, legyen szó szemléletformáló, közösségi és társadalmi bevonáson alapuló projektekről, vagy (alternatív) oktatási tevékenységekről.
A 2013 óta működő független képzőművészeti tanszék a művészeten keresztüli tanulás, a kritikai pedagógia és az interdiszciplináris gondolkodás mellett köteleződött el, amely esetükben cselekvő és provokatív attitűddel párosul. A Menesi Attila képzőművész kezdeményezésére elindított projekt keretében művészeti gondolkodásra épülő kurzusokat és workshopokat visznek be nem művészeti egyetemekre és más, korábban a művészethez nem kapcsolódó helyszínekre. Művészek és kurátorok tematikus foglalkozásai időszaki közösségeket hívnak életre, amelyekben az adott közegben szokatlan kérdések és formák új tapasztalatokat és szemléletmódot hozhatnak a résztvevőknek. Árva Judit interjújában a f***k tagjaival felidézi a 70-es és 80-as évek körüli repülő egyetemek hagyományát is.
A Független Színház a kortárs alternatív színházi szcéna egyik meghatározó társulata, a politikai és a roma színház fontos képviselője. Munkatársai egyik legfontosabb feladatuknak az utánpótlás nevelését, a drámapedagógiai eszközökkel történő érzékenyítést tekintik, nem csak eljátsszák, megjelenítik a valóságot, hanem meg is akarják változtatni azt. Közel egy évtizede dolgoznak ki módszertanokat, képeznek kortárs trénereket; fontos témájuk a romák és nem romák közötti viszonyrendszer. Az esettanulmány szerzője, Szegedi Tamás András drámainstruktor, színházi rendező is ennek a programnak az egyik előmozdítója. Ebben az írásban a tapasztalatait, meglátásait foglalja össze az elmúlt évek eredményeiről.
A közelmúltban elhunyt Bodóczky István képzőművész és pedagógus szellemi hagyatékából válogat, s mutatja be azt sajátos megvilágításban Perenyei Mónika művészettörténész. A kisképző legendás tanára sok művész pályáját meghatározta, a vizuális nevelést is megújította. A pedagógiai hitvallását a tanítás és a tanulás kölcsönösségére alapozta, mindkettőt alkotómunkának tekintve.
Beck Zoltán A megszólalás üres helye (Napvilág Kiadó, 2020) című tanulmánykötetéről Pócsik Andrea ír recenziót. A szerző dalszövegíróként, előadóművészként, popzenészként való ismertsége kétségkívül egybefonódik oktatói tevékenységével, s az ahhoz szorosan kapcsolódó, a romakutatás területén végzett irodalomtörténeti és-elméleti vizsgálódásaival. A tartalmas munkásság része egy sajátos kezdeményezés 2012-ben: a Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyetemének létrehozása és szakmai igazgatása, amely 2016-ban elnyerte a PTE Egyetemi Kultúráért Díját. Könyve kétszeresen hiánypótló: a romológia területén nélkülözhetetlen kritikai szemlélet és Beck Zoltán kivételes hangja miatt.
Juhász Anna Mária írása a tranzit.hu 2012 és 2015 között megvalósult kritikai pedagógiai kezdeményezését, a “Művészek az iskolában” projektjét mutatja be, melynek keretében a három év alatt számos művész működött együtt oktatási intézményekkel, az alternatív gimnáziumon át a szakközépiskolákig. A szerző azt vizsgálja, hogy az egyes projektek során a résztvevők hogyan keresték a helyüket annak a két rendszernek, felfogásnak a határán, amely összetalálkozott. Több résztvevő beszámolója alapján saját, köztes pozíciójuk (a kívülállóé, aki egyszer csak az intézményen belülre kerül, és meghatározott ideig az válik működése terepévé) tette lehetővé, hogy kritikai pedagógiát gyakoroljanak: megkérdőjelezzék, és a résztvevőkkel közösen újragondolják az oktatás rendszerének olyan kereteit, mint a természetes adottságnak vett tér- vagy időszervezés, és az ezek által fenntartott viszonyrendszerek.
A számot szerkeszti: Hegyi Dóra és Pócsik Andrea
A sorozat cikkei december végétől heti rendszerességgel jelennek meg a Tranzitblogon.
[1] http://hu.tranzit.org/hu/esemeny/0/2012-10-26/a-kzvetts-mvszete
[2] http://hu.tranzit.org/hu/projekt/0/2012-04-01/mvszek-az-iskolban-projekt
[3]http://hu.tranzit.org/hu/naptar/0/2014-10-18/kreativitasi-gyakorlatok, http://hu.tranzit.org/hu/projekt/0/2015-09-17/a-kozossegi-pedagogia-eroterei-kreativitas-gyakorlatok; http://hu.tranzit.org/en/project/0/2016-06-24/creativity-exercises-spaces-of-emancipatory-pedagogies; http://hu.tranzit.org/en/publications/0/publication/creativity-exercises-emancipatory-pedagogies-in-art-and-beyond
[4] https://www.facebook.com/lehetosegektere
[5] Nevelésügyi sorozat I-V. 1973, Balázs Béla Filmstúdió, Budapest. Rendező: Dárday István, Mihálffy László, Szalai Györgyi, Vitézy László, Wilt Pál
[6] bell hooks: Teaching Community: A Pedagogy of Hope (New York, London: Routledge), 2003
[7] Ivan Illich: Deschooling Society, 1971. Magyarul részletek jelentek meg: A társadalom iskolátlanítása. Miért kell megszüntetnünk az iskolát? In: Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla: Neveléstörténet. Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Budapest, 2003, Osiris Kiadó. 229-236.
