Ez a szöveg a Punk Konyha Fanzine sorozat, Gyökér Konyha kiadásában jelent volna meg 2020 áprilisában. A Punk Konyha Fanzine-t Syporca Whandal és Szabó Eszter Ágnes szerkeszti, ami 2016 óta évi rendszerességgel jelenik meg. A Gyökér Zine a klímaváltozás már érezhető, és lehetséges hatásait vizsgálja meg a Déli féltekéről felfelé húzódó és azt szinte teljesen eluraló különböző gyökerek, és ételek vizsgálatával. Többek között ide tartozik a kasszava (tápióka, manióka), a taró (vagy táró) és a jam (vagy jamsz). A zine szerkesztése a rotterdami piacon kezdődött, ami a posztkolonialista konyha egyik alapanyag fellegvára. Frissen kapható minden olyan növény, amely a volt gyarmatok tradicionális ételeihez szükséges, azonban ezek a növények/zöldségek/gyökerek, egyre észrevétlenebbül kerülnek be a mi európai konyhánkba is. A tápióka puding manióka/kasszavaliszt gyöngyből készül, de talán a leglátványosabb befutó az édesburgonya/batáta. (portugálul egyébként minden burgonya batata) A kasszava, ami Dél-Amerikából ered, amit a gyarmatosító spanyolok nem találtak elég táplálónak és ízletesnek a maguk számára, azonban szép lassan elterjedt a déli féltekén, Afrika és Ázsia országaiban már szinte az elsődleges szénhidrát forrás, megelőzve a burgonyát és a rizst is. Érdemes figyelemmel kísérni a fő élelmiszereink változását az évszakok kiszámíthatatlanságára való tekintettel, a vetés és aratás időpontjainak eltolódását, és az egyes növények, zöldségek, gyümölcsök megjelenését a magyar boltokban és piacokon is. Ebből is érezhető, hogy a jövőben meg fog változni az életmódunk a vírusoktól függetlenül is.
A Gyökér zine bemutatójára a Ludwig Múzeum Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállításán került volna sor májusban, ami bizonytalan időre eltolódott (online formában jelenleg itt). A Gyökér Zine a nyár folyamán fog megjelenni, a korábbiak pedig az ISBN- Könyvesbolt és Galériában megvásárolhatók.
Szabó Eszter Ágnes: Nők a gyarmatokon
„… Mert nekünk gyökér kell,
A konyhai kések,
A földalatti élet…”
Nagyon furcsa érzés partot érni. 10 éve foglalkozom a kalózkodással és ezzel együtt kolonializmus társadalmi vetületeivel. Ebből próbálom megjósolni a jövőt, illetve követtem az élelmiszerek terjedését a felfedezések kora után. Mindeddig a hajózás és a különböző távlatok, a távoli földrészek kutatása állt érdeklődésem középpontjában. Ennek a nyughatatlan életformának az étkezési szokásai érdekeltek, a mindig új alapanyaggal bővülő, de sohasem állandó készletekből kialakítható ételek, mint alternatívák, és a szükségletek és szükség közötti ingadozás.
A gyökerek vizsgálatához azonban már a felfedezett területeken való letelepedés, egy új társadalom alapjainak vizsgálata szükséges – mint egy amatőr antropológus, aki a globális felmelegedés hatására megváltozó étkezési szokások nyomába ered – ahol kirajzolódik az a női szerep, ami a kalózkodásban, és a nagy utazásokban csak kevéssé lelhető fel, hiszen a nőknek csak később jutott főszerep az új társadalom kialakításában. Teljesen egyértelmű, hogy a felfedezéseket új életformák kialakulása követte, és a nők szerepe, és jelenléte több oldalról is a legfontosabb tényezővé vált (mint ahogy ez ebben a kiadványban, az idézett szövegrészletekben is olvasható lesz).
A gyarmatosítás első hullámában a Dél-Amerikába érkező férfiak olyan társadalmat találtak, ahol mindenki meztelen volt, így egyetlen szórakozásként a nőket ostromolták, akiknek nagy része nem állt ellen a férfiak támadásainak. A területre érkező franciák például ott is hagyták utódaikat, és tovább álltak, így azok aztán „félvér” őslakosként, természetesen magukon viselték az európai jelleget. A letelepedni vágyó portugálok szintén a párzást választották új társadalmuk megteremtésének eszközéül, akiknek már nagy tapasztalatuk volt a multikulturális életben, hiszen a mórok évszázadokig ostromolták őket hol elfoglalva, hogy kivonulva az országból, ezért sokan közülük eleve mozarabok, vagyis arab életmódot felvett keresztények voltak, akik a többnejűséget is gyakorolták.
A Portugáliából és Spanyolországból később érkező feleségek elfoglalták helyüket az udvarházakban, azonban végig szembe kellett nézniük azzal, hogy férjeik, illetve a fehér férfiak nagy része az őslakos nők, illetve később a mesztic, vagyis „félvér” nők rabja lett. Mégis a nők kezébe került a ház igazgatása és az európai hagyományok felépítése egy arra majdnem alkalmatlan vidéken. Érdekes, hogy az indiánok nomád életmódja és kicsi testfelépítése nem volt alkalmas a folyamatos munkára és robotolásra, mégis sokáig próbálkoztak a gyarmatosítók. Ennekleginkább az lett a vége, hogy hosszú évek alatt sikerült az indiánokat kiszorítani a saját területükről, és z életterükkel együtt az életmódjukat is leamortizálni. A helyi körülményekre szabott tudásukat átadták a fehéreknek, de a munkabírásuk nem lett nagyobb;azonban az őslakos indián asszonyoknak sokat köszönhet az európai társadalom. Nem csak új ételeket, hanem talán a mindennapi fürdés, a testápolás szokását is. Köztudott, hogy a férfiak nagyon igénytelenül éltek, és ekkoriban az európaiak eleve mosdatlanok voltak. A gyarmatosítók az indiánoktól vették át a mindennapi fürdés szokását. Az igénytelenséget enyhítendő, és a család fogalmának tekintélyének visszaállítására megérkező fehér asszonyok, a házak úrnői lettek, akik fenntartották az európai hagyományoknak megfelelő családot, az indián – később pedig az Afrikából érkező – nők pedig kialakítottak egy újtípusú háztartást, amibe az új nyersanyagok, mint pl.: kukorica, édesburgonya, manioka, chili, bab és a földimogyoró is beépültek. Mivel ezek az alapanyagok nem voltak elégségesek az európaiak ízlésének és testalkatának sem, ezért elkezdték az európai állatok tenyésztését is az új földrészen. Ezzel az őslakosok étrendjébe is bekerült, sőt eluralkodott a húsfogyasztás, ami addig csak kismértékben volt jellemző.
Úgy tűnik tehát, hogy egészen addig, amig nem alakultak ki a ma hagyományosnak mondható háztartások, amik az európai, az indián, és az afrikai nők közös anyai, konyhai, és kézműves tapasztalataiból álltak össze, addig a férfiak – amellett, hogy megpróbálták meghonosítani az európai értékeket, köztük a kereszténységet, amivel totális csapást mértek az indiánok ősi kultúrájára –leginkább a szexuális élvezeteknek éltek, ezzel elérve egy új társadalom alapjaiul szolgáló népességgyarapodást, ami már multikulturálisnak mondható.
Ha az ember nem akar a témáról bővebben olvasni, akkor követhetőek ezek az állítások a következő filmekben és TV sorozatokban:
Roland Joffé: Misszió (1986)
Rede Globo: Rabszolgasors/ Isaura (1976)
Mario Van Peebles Phillip Noyce Thomas Carter Bruce Beresford: Gyökerek/Kunta Kinte (1977, 2016)
Steve Mcqueen: 12 év rabszolgaság (2014)
Ridley Scott: 1492. A paradicsom meghódítása (1992)
Quentin Tarantino: Jango elszabadul (2012)
Richard Fleischer: Mandingo (1975)
Utóirat: A rotterdami vásárlás során megvásárolt Taro gyökér kicsírázott, így most reményt keltően növekszik. Hátha sikerül termőre fogni egy ilyen kis posztkolonialista gyökér gumót!
Root Song, Rotterdam, 2020
Zene: Tóth Károly, Szöveg: Szabó Eszter Ágnes
