Meg nem valósult művek 3.0
Belégzés. Kilégzés.
Mély levegő. Benntart. Kifúj. Megpihen.
Legtöbbször automatikusan mozognak izmaink, hogy sejtjeinket levegőhöz juttassák. Máskor tudatosan figyelünk mozgásukra, hogy ellazuljunk, meditáljunk, vagy esetleg levegőhöz jussunk, amikor elfogyott. Beleszippantunk a tavaszi virágokba, feltöltődünk a séták vagy a frissen mosott ruhák illatával. Minden tájnak, városnak, országnak van egy jellegzetes aromája.
<<
Yogyakarta belvárosában például a kretek cigaretta szegfűszeges illata keveredik a városi szmoggal. Bő öt évig szipogtam ezt az illatkoktélt valahai otthonomban, tavaly azonban megdöbbenve észleltem, ahogy felerősödött a városi szmog. Az urbanizáció térhódítása globális probléma, a vidék és vadon fokozatos eltűnése, sűrűn lakott városokká alakulása számtalan fenntarthatósági problémát szül. A gyakran vitatható várostervezés, a zöld területek kiiktatása, a közúti forgalom és ipari tevékenységek mind hozzájárulnak urbánus tereink romló levegőminőségéhez. Ennek voltam szemtanúja Yogyakarta esetében is, ahol a városvezetés ugyan rendeletben szabályozza, hogy a város területének 30%-a zöldövezet maradjon, esettanulmányok alapján azonban ennek a gyakorlatban nyoma sincs. Mi sem volt természetesebb, hogy ez kerüljön a kutatásom és kiállításom fókuszába.
Egy olyan Lélegzésre Kijelölt Hely megépítését tűztem ki célul, ami emlékeztet minket a növények jelentőségére, az emberi tevékenységek hatásaira, és egy ehhez kapcsolódó disztópikus jövőképre. Az elkészült inkubátor az országban könnyen elérhető sansevieria (anyósnyelv) növényeket zárja magába. A NASA ‘89-es mérései és publikációja alapján ugyanis ez az egyik leghatékonyabb növény a zárt terek légtisztítására. Az inkubátor a beáramló levegőt a benne elhelyezett Sansevieria által megszűri, és egy ventilátor segítségével egy maszkon keresztül áramoltatja vissza.
Ezen felül a HONF kollektívával és egy helyi iskolával együttműködésben az inkubátorhoz hasonló DIY kísérleti objekteket készítettünk, amelyek a Sansevieria növény tulajdonságait és a már piacon lévő légtisztító berendezések mechanizmusát használják fel (hacking). Ez tökéletes alkalom volt arra, hogy a tanulókkal és oktatóikkal alaposan átbeszéljük a légszennyezés témakörét, és megvizsgáljuk, mit tehetünk ennek kezelése vagy megelőzése érdekében.
A projekt Indonéziában indult, és Budapesten folytatódott. Az inkubátor továbbfejlesztésének tervezési munkálatai és gyártási előkészületei már javában zajlottak, amikor az elmúlt hetek váratlan fordulatai ezt is fenekestül felforgatták. Az objektet a légszennyezés ihlette, majd a koronavírus helyezte új kontextusba: a sajtó attól visszhangzik, hogy a szén-dioxid és egyéb károsanyag kibocsátások több helyen csökkennek, a légzési nehézségekkel járó vírus és az ellene való védekezés azonban a disztópikus, spekulatív jövőképet valamilyen formában mégis jelen valósággá teremtette.
>>
Az elmúlt hetekben számtalan féle maszk árasztotta el környezetünket: a sebészetitől a sajátkészítésűig, mindennapjaink elengedhetetlen részévé váltak. Legtöbben maszkban lépünk az utcára, ha boltba megyünk, ha teszünk egy sétát, vagy valamiféle társas interakcióba lépünk otthonunk falain kívül. Óvjuk magunkat, óvunk másokat. Próbáljuk a fertőzés vagy megfertőződés kockázatát minimalizálni.
Itt a tavasz, de még akkor is, ha egy kis szünetet tartunk az önkéntes karantén izoláltságában, maszkok mögé rejtjük az ébredező természet illatát és a saját leheletünk párás melegét lélegezzük be.
Hiányoznak azok az illatok! Ezért amíg a projekthez kapcsolódó komplexebb munkálatok biztonságosan folytatódhatnak, elkészítettem a Lélegzésre Kijelölt Hely egyszerű változatát: a C19 sorozat azokból a növényekből, levelekből készült, amiket sétáim és kerti munkáim során gyűjtöttem, őket viselve pedig minden egyes levegővétel közelebb hoz ezekhez az autentikus illatokhoz, miközben távoltartja a kórokozókat.
De meddig tarthat ez? Az anyag minden nap egyre szárazabbá válik, elveszítve erdőszerű illatát, emlékeztetve engem a körülöttem levő világ törékenységére. Óvnunk kell magunk, óvnunk kell másokat, de óvnunk kell azt is, amit Természetnek nevezünk.
A jelen helyzetben egyre erősebb bennem a kérdés: mit tehet a művész, a művészet krízis idején? Egy olyan helyzetben, ahol (átmenetileg) online világba húzódunk vissza, ahol a “közösségi” és “elkötelezett” kifejezéseket és gyakorlatokat újra kell értelmezzük, új platformra kell helyezzük. Az előző rendszer nem volt fenntartható, de nem fenntartható ez sem. Valódi kapcsolódásra, és kevesebb digitális terhelésre van szükség. A koronavírus cselekvésre, éberségre serkentett, és remélem, változást is hozhat abban, ahogy egyénként és társadalomként is a tágabb értelemben vett testünkhöz viszonyulunk: a globális ökoszisztémához.
Bubla Éva művész-aktivista, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. Munkái aktuális ökológiai és társadalmi kérdésekre reflektálnak. A művészet és tudományok határterületei mentén arra keresi a választ, hogyan képes a művészet fenntarthatósági problémák tudatosítására, változások katalizálására. Projektjeiben törekszik a helyi közösségekkel, valamint más szektorok szakembereivel való szoros együttműködésre. Ezek az interakciók határozzák meg, hogy egy objekt, installáció, performansz, workshop, kerekasztal-beszélgetés vagy fesztivál születik.
