Kotyogó


Domán Rajmund: KotyoGo, 2007
Fotó: Domán Rajmund
Forrás: Henkel Art.Award 2007, Press

Vidd magaddal a kávéfőződ, hogy veled legyen az otthonod, sugallja a huszonkét éves formatervező, Domán Rajmund KotyoGo című munkája. A kicsi, esztétikus, kézbe illő tárgyat a designer eredetileg hegymászóknak tervezte, de nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy használatát más körülmények között is el tudjuk képzelni. Nem mellesleg a nagymamáink régi kávéfőzőjére hajazó KotyoGo lett a Henkel Art. Award ipari formatervezés kategóriájának győztese 2007-ben. A 7 000 eurós (kb. 1,75 millió Ft) fődíjat idén először nyerte el magyar művész.
A világ egyik legnagyobb vegyipari cégének közép-kelet európai regionális vállalata 2002-ben hozta létre a díjat, amelyet három évente váltakozó művészeti ágakban osztanak ki: a kortárs grafika, a fotóművészet, a formatervezés területén tevékenykedő művészek támogatása a cél. A korábbi díjazottak között volt például a román Dan Perjovschi, illetve KisPál Szabolcs. A 2007. évi fődíjas, Domán Rajmund a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója.

Nem lepődnék meg, ha ez a hír, mely 2007 novemberének elején vált publikussá, olvasóim többsége számára nóvumnak tűnne. A legszigorúbban vett szaksajtón kívül ugyanis nem keltett érdeklődést a médiamunkások körében. A fiatal magyar designerek egyre több sikert érnek el nemzetközi viszonylatban, de közülük szinte kizárólag a divattervezők tudják elérni a média ingerküszöbét. A díjak, elismerések persze csak azt bizonyítják, hogy szellemi potenciálban egyre jobbak a magyar formatervezők, és akár jóval magasabb is lehetne a vizuális kultúra, a minket állandóan körülvevő tárgyak „képének” színvonala. Most erre jön mindenki azzal, hogy a pénz meg az ipari háttér hiánya miatt itt nem lehet, csak külföldön. Pedig a probléma gyökere valószínűleg nem itt van. Szentgyörgyi Albert szerint ahhoz, hogy komoly, nagy dolgok megvalósulhassanak tehetségre, értő közönségre és pénzre van szükség, ebben a sorrendben. Ennek nyilván igaznak kell lennie, hiszen az értő közönség, a fogyasztó, a megrendelő révén jön a pénz. Domán Rajmund a díj átvétele után a sajtónak azt nyilatkozta: „Jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy nem csupán magamnak és a tanáromnak terveztem.” Nahát közönsége nem nagyon van a magyar designereknek, formatervezőknek, iparművészeknek.

Nálunk valahogy a kategória: design vagy iparművészet is kissé homályos egyelőre. Zavartan írom le azt a szókapcsolatot, hogy kortárs iparművészet. A kifejezés ugyanis sem szakmai, sem laikus körökben NEM comme il faut. Helyette az elegánsabban hangzó design, formatervezés, kép- és tárgyalkotó művészet használatos. Ezeknek a terminusoknak egyikébe sem fér bele azonban az, amit kortárs iparművészet alatt hagyományosan értünk. Ezt a művészeti ágat manapság szokás összemosni a képzőművészettel is, kétségtelenül nagy kiterjedésű a határterület, a kettő azonban mégsem lehet azonos.

Kérlek, hogy nézz végig magadon és a környezeteden, kedves olvasó! Milyen ruhát, cipőt, ékszert viselsz, milyen bögréből iszod a kávéd, milyen asztalnál ülsz, vásároltál-e már valaha kortárs magyar iparművészeti alkotást akár használati, akár dísztárgyként? Közönség vagy? Körülbelül száz évvel ezelőtt értelmiségi és polgári körökben elegánsnak számított a külföldi mellett a korabeli kortárs magyar iparművészet, mondjuk a herendi, a Zsolnay vagy Kozma Lajos bútorai. Az Iparművészeti Múzeum abban az időszakban alapozta meg fantasztikus gyűjteményét korabeli tárgyakkal. Manapság azonban nem ilyen szelek fújnak. A Múzeum elmúlt egy-két évtizedes, a közönség számára látható tevékenysége inkább azt kommunikálta, hogy kortárs magyar iparművészet nem nagyon létezik, talán csak az üvegművészet úgy, ahogy. Nem csoda hát, hogy egyelőre kevesen tekintenek értékként, akár műtárgyként a mai designerek, iparművészek szellemi termékeire, alkotásaira. Szerintem jó hír, hogy Budapesten is meg tudta vetni a lábát néhány design galéria, nekem az Üvegpiramis, a Sterling és az Eventuell jön be.

Spengler Katalin

  • outsider

    Aranyos kotyogás a KotyoGo ürügyén a magyar
    iparmüvészetről. Domán R.-nak gratulálok a
    H.A.A. díjhoz, összege sem elhnyagolható egy magyar egyetemi hallgatónak. Elnézését kérem, ha nekem a szemüvegtokomra “hajaz”
    (ez is formatervezett). Legjobb benne a neve ! Nagyanyai csirkeudvarok kotkodálásától a kikottyantott titkokon keresztül a klasszikus kotyogó kávéfőzőig
    (hangjára már érzem is a kávé illatát) minden benne van. Nemcsak a vizuális, hanem az auditális és illatkultura is, hiszen a harmoniához (mint a legfőbb formai -funkcionalis egységhez) ez is hozzátartozik. Szerintem – outsider – az iparmüvészet mindig kortárs müvészet a bazilikák szent áhitatot biztosító (tartalom) üvegablakaitól (forma) Róth Miksa üvegablakain keresztül teáscsészénkig. Apropos: Üvegpiramist, Sterlinget eventuelle meg fogom látogatni

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány