De az is lehet, hogy kurd, vagy kopt, vagy esetleg magyar? Igen, mintha magyar lenne, hisz majdnem olyan sokat használjuk, mint a kontextust, meg a diskurzust. De vajon mit is jelent? És mit is jelent az, ha egy képtárban (Pakson), egy kiállításon (Kokesch Ádámé) találkozunk a „paradigmatikus reláció” kifejezéssel? Azt jelenti, hogy nagyon okos, értelemmel teli műveket kapunk, vagy azt, hogy bosszantó, tudálékos, és nagyképű retorikával próbálnak nekünk eladni valamit? Vagy esetleg olyan mérvű irónia működik itt, mely próbára teszi a kortárs képzőművészet sznob rajongóit és nem kevésbé sznob kritikusait egyaránt.
Részlet Kokesch Ádám Paradigm
Kokesch kiállított műtárgyai a fenti kérdésekre nem adnak egyértelmű választ, a kurátor pedig már-már konszenzuálisan rejtélyes szöveget mellékelt a kiállításhoz, melynek retorikája bizonyos pontokon felveti a paródia lehetőségét: „Kokesch a lehetséges jelentésképződés vizuális struktúráit kutatja – a tárgyakba kódolt potenciális érzékelhetőséget. A vizuális jelentés high-tech camouflage-ába csomagolt vázszerkezetét mutatja fel ezen a kiállításon.” Szóval van itt minden, csak győzze az ember lenyomozni a sok utalást, már ha a halmozottan kellemetlen frázisoktól, – melyek mi mást szolgálnának, mint a legitimációt – már csípőből be nem dobja a törülközőt. Bámulatosan idegen és rejtélyes szöveg, ráadásul nem is a paradigmatikus relációhoz készült, hiszen már egy évvel ezelőtt is érvényes volt Kokesch műveinek egy másik csoportjára, a Kisterem Galériában.
Részlet Kokesch Ádám Paradigm
Fenyvesi Áron szövege szintagmatikusan rendben van, de mit jelent paradigmatikusan? Merthogy a paradigmatikus reláció a nyelvészetben mintha azt jelentené, hogy értelmi összefüggés. A paradigmatikus kapcsolatok tehát nem (vagy nem csak) egy mondaton, avagy egy kijelentésen belül érvényesülnek, hanem kiterjednek a nyelv egészére. Fenyvesi két mondata paradigmatikusan működik is, gazdag asszociációs mezőket – nyelvészet, logika, filozófia, pszichológia, biológia, harcászat, design – kelt maga körül, de konkrétan mintha mégse jelentene semmit. Kicsit olyan, mint Kokesch vizuális adatbázisa, mivel azt sem valamilyen konkrét célra hozták létre, hanem azért, hogy gyönyörködtessen és elgondolkodtasson. Kokesch művei – Fenyvesi mondataitól eltérően – ezt meg is teszik. De nem annyira képként, mint inkább egy allegória elemeiként.
Részlet Kokesch Ádám Paradigm
Kokesch saját műveit állítólag (és köztudottan) egy adatbázis részeinek tekinti. Az információs társadalom, a számítógépek és szoftvertudomány korszakában ez nem különösebben bombasztikus, mégis igen tanulságos. Felveti ugyanis a képek szervezésének és szervezhetőségének kérdését, amely tágabb intellektuális keretben a képi nyelv és a képes beszéd ősi problémájához vezet, mely nem más, mint a dekódolhatóság, vagyis a képek egyértelmű olvashatósága. A paradigmatikus reláció kifejezést minden bizonnyal a nyelvészeti és logikai alapokon felépülő programnyelvekben és az adatbázisok tervezése során is használják. Egy vizuális adatbázis kapcsán azonban egyértelműen iróniát kell itt sejtenünk. Hiszen a képeknek, és pláne Kokesch képeinek nincs egy meghatározott, kijelölt (mondjuk denotált) jelentése. A geometrikus formák és a színek kombinációja sok mindent jelenthet, bár azért az értelmezések többségében – már csak az adatbázis gyakori emlegetése miatt is – leginkább a különféle képernyők felé szokta terelni az írásra fogékony nézőket. Ha pedig a kép és képernyő van terítéken, akkor a paksi kiállítás felépítéséből adódóan a képkészítés és a képgyártás különféle technológiái kerülhetnek előtérbe, hiszen egy valaha volt ipari térben járunk, a vezető szövege pedig a tudományos és a laboratóriumi összefüggéseket hangsúlyozza.
Részlet Kokesch Ádám Paradigm
Nekem mégis olyan érzésem van, mintha egy műtermet látnánk, és benne a kortárs festészet allegóriáját, legalábbis a Dürer óta jól ismert perspektivikus rács (gyaníthatóan egy festőhenger tartozéka) ilyen asszociációkat kelt, arra csábítva a nézőt, hogy rajta keresztül szemlélje a különféle állványokon kiállított képeket és modelleket. Persze egyéb festői tartozékokra nehéz lenne rábukkanni, esetleg még a lazán kifeszített drapéria lehet ilyen, de sehol egy ecset, és semmi festék, mindazonáltal az állványok és a képek mégis csak ott vannak. Szóval van itt valami, ami ha nem is a festészet, de legalábbis a képgyártás allegóriája, avagy a képkészítés dicsérete. Persze a rács is egy bolond darab, hisz nem ortogonális, hanem diagonális, azaz nem vízszintes-függőleges, hanem ferde, viszont nyugodtan keresztülnézhetünk rajta, csak éppen sehol se látjuk majd a térben azt a festmény, ami éppen készülne a szerkezet segítségével. Látunk viszont sok minden mást, mely tárgyak együttese engem inkább emlékeztet műteremre, mint laboratóriumra. Már csak azért is, mert a laborokban masszívan szokott érvényesülni a gazdaságosság, Pakson viszont enyhén szólva laza a térkihasználás.
Részlet Kokesch Ádám Paradigm
A lazaság persze a koncepció része, hiszen Kokesch műtárgyainak titokzatos értelmetlensége és aprólékos kidolgozottsága egy nagy léptékű térben érvényesül a legjobban. Pakson pedig van nagy lépték, olyan nagy lépték, amelyről a szórakoztatóipar kontextusában nemcsak a kisajátított gyárak és pályaudvarok juthatnak eszünkbe, hanem a filmstúdiók is. Mintha egy hatalmas stúdiót látnánk, ahol a reflektorok és a különféle kamerák helyére üvegfestmények kerültek, és csak egy parabolaantenna őrizte meg eredeti formáját, de az anyag ott se stimmel. Ráadásul Kokesch stúdiója üres, és berendezései is csak kiállítási tárgyak. Ez pedig jelentős különbség a korábbi híres műtermi képekhez, például Vermeer térképes-Cliós, és Courbet reális allegóriájához képest. A művész itt a maga valójában nincs jelen, jelen van viszont rendezőként, szervezőként és egy adatbázis tervezőjeként, de azt is mondhatnánk, hogy media designerként, hiszen a formatervezés sem utolsó szempont a kiállításon.
Jelentős valós és allegorikus figurák helyett Kokesch csak képeket és tárgyakat jelenít meg, melyek műtermi szituációban felidézhetik az elmúlt száz év képzőművészeti történéseit a geometrikus absztrakciótól a metafizikus festészeten és a konkrét művészeten át a médiaművészetig. A pláne csak annyi, hogy a kiállítás és az installáció egésze egyik fogalommal sem írható le maradéktalanul. Értelmi összefüggések, vagyis paradigmatikus relációk tehát vannak, de a lényeg mintha mégis az adatbázis egyes elemeinek egymás mellé rendelésében rejlene, vagyis abban a kijelentésben, hogy ez itt egy műterem, mégpedig egy olyan műterem, amelynek tere és berendezése egyszerre idézi fel a szerelőcsarnok, a raktár, a képtár, a labor és a különféle stúdiók vizuális kultúráját. Ehhez azonban nincs szükség se a logika, se a nyelv, se a vizualitás tudományára, csak okos tér- és képszervezésre, amely vígan működik török és görög szavak nélkül is.
Kokesch Ádám: Paradigmatikus reláció
Paksi Képtár
2010. február 25 – április 25.
Próbáltam a magam pre-modern módján desifrírozni a szöveget, és arra jutottam, hogy leginkább egy blöff az, amit Hornyik Sándor látott és leírt. Távol vagyok a textus megfejtésétől?
A paksi Kokesch kiállítás cimét nem Fenyvesi Áron és nem is Kokesch Ádám adta,
mintahogyan nem Fenyvesi döntése volt egy régebbi szövegének a honlapon való elhelyezése sem.
Ezt a történet kicsit szintén érintett szereplőjeként szeretném megjegyezni.
exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=753
kisterem: Változtat ez valamit is a dolgokon?
csak halkan: Köszönöm, elolvastam. Ha az önértelmezési keret ismerete hiányában nézi az ember Kokesch tárgyait, akkor művészetnek vagy játék/tárgyaknak tekinti őket?
Kell egyáltalán nekem tudnom, hogy ő J. Cornell művészete iránt érez bármiféle késztetést, vagy, hogy linuxot használ, amikor szembesülök egy térbe rakott tárgyhalmazzal?
iparterves:
-játéknak/tárgyaknak tekinted?
-ha ide irogatsz, bizony tudnod kell a késztetéseket….(ezekről nem firkálsz?,he?)
/megjegyz. ha prosek teljhatalom zoltán szakmaiatlan ténye a kérdés akkor tény a kérdés
a paradigma szó pedig mintha azt jelentené, hogy nem értek a művészethez
iparterves:
akkor most szivesen vagyok buta:
hogy itt nem arról van szó, hogy blog szerzö szerint a cim tudálékos stb, a szöveg és a kiállítás nem egymáshoz készült? Illetve mindaz, amit ö felsorol a látványon kivüli elemként azt elég negativan köti Fenyvesi Áronhoz? Hogy ez mit változtat milyen tényen?
Bocsánat, de akkor ki szerint mi a tény?
Ha valaki nem csinál valamit, de azért ö kap egy szokatlanul erös hangú kritikát, akkor az olyan tény, amin változtatni kell. persze nem biztos, hogy nekem…
De közben meg ez egy jó kiállítás, persze szerintem. Ez ettöl még nem tény, az viszont igen, hogy a cím cikizése illetve a szöveg-izé szintagmatikussága miatt a kiállítás elemzését már gyanakodva és kicsit terrorizálva olvastam. Fenyvesi Aron meg egyébként irt egy új szöveget a kiállítás katalógusába – ami nagyon jó, persze csak szerintem.
@hortib: A kérdésemre kérdéssel válaszolt, ami válasz, de nem tudom, kielégítő-e.
A “késztetések” mit jelentenének? Talán a művészettörténet- és elmélet átfogó ismeretét, vagy a linux plug-injeinek belsővé tételét?
Inkább úgy mondanám: kell-e nekem bármit is tudnom Kokesch Á.-ról vagy bárkiről ahhoz, hogy megítélhessem ( ez nagyon sarkos volt egy posztmodernhez intézett szövegben, szóval), illetve élvezhessem/utálhassam, szerethessem, megérthessem, amit csinál ( ami ráadásul, mint K.Á. mondja- nem is művészet. Nem is nem anti-művészet, hanem nem-művészet. Nekem a nemművészetet is művészetként kell befogadnom? )
Ha a paradigma magának az jelenti, rendben van.
( Egy megjegyzés. Azzal a szövegével, hogy: ha prosek teljhatalom zoltán szakmaiatlan ténye a kérdés akkor tény a kérdés – egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Hogy P.Z. szakmaiatlan, vagyis alkalmatlan? Ez lenne a lényeg?)
@kisterem: Mi a tény? Tudja, amit teremtünk. Mert a tényeket mi teremtjük.
Mi a jó kiállítás? Ki tudja. Magának más, meg nekem is más. Mint a tények. Az értékítéleteink különböznek egymástól. A jó kiállítás valószínűleg nekem mást jelenthet.
Utólagos engedelmével, a kiállítást nem fogom megnézni. Így arról sem itt, sem a későbbiekben egyetlen szót sem akarok és tudok szólni. A fenti megjegyzés is inkább általánosságban tétetett meg.
Az én olvasatomban H.S. kritikája egyértelműen blődlinek mutatja a kiállítást. A kiállítás részeként kezeli F-Á. oda nem illő szövegét.
Lehet, hogy együtt a szövege meg a tárgyak parodisztikusak, de akkor az a kérdés, mit parodizálnak. Én nem tudom.
Én a reakcióból igyekeztem tanulságokat levonni a magam számára. És kérdés formájában ez közzétettem.
Azt hiszem, a személyes indulatokon – amelyek a szakmai életben való pozicionáltságtól is függenek, illetve ahhoz kapcsolódhatnak, s ennyiben én teljesen kivűl vagyok ezen, mert nem vagyok érintett “szakmailag”, nem vagyok sem művész, sem művtörténész, hála istenek – túl az értelmezési keretek kijelölése okozhat gondot.
Ami Önnek egyértelmű, az H.S-nek talán nem az, mert ő más alapokról és irányból tekint rá a tárgyakra. Más a referencia-tér, amelybe elhelyezi. Nem szükségképpen látja úgy, ahogy F.Á., de még kevésbé, hogyan K.Á.
Megadható-e ez a lehetőség H.S. vagy bárki más számára? Igen.
Szükségképpen elvetendő lesz emiatt H.S. kritikája? Éppenhogy nem. Elégedetlenkedni lehet vele, egyet nem érteni szabad, sőt kell. De a véleménye határozott, szakmai kifejtése nem vitatható el.
Ennyiben példázatos a dolog, kitűnően kihozza a máskülönben csöndesen feszülő indulatokat.
Persze, az is lehet, hogy teljesen félreértettem H.S. írását és az Ön megjegyzését is.
@iparterves: érdekes változás tűnt fel az ön kommentjeiben: bár folyamatosan saját művészeten kívülállóságát hangsúlyozza, most hirtelen nem engedi, hogy Hornyik szövegétől elvitassák annak szakmaiságát. Amennyiben innentől kezdve azért tekintünk egy szöveget szakmainak, és “kritikai diskurzust megteremtőnek” mert provokál, neadjisten mint kiderül inkább vagdalkozik, akkor miért nem nevezzük át mostantól ezt a blogot tranzitról ipartervesre? Főleg ha már iparterves “szakmai” szempontjainak végre megfelelt egy bejegyzés…
@vakar: Megvakarom magam…
Már hogy ne engedném! Ha akarja, vitassa el.
A provokáció elementáris igény, a provokatív szövegek érdekesek.
H.S. szövege viszont nem provokatív. ( Ha maga F.Á. vagy K.Á hívő vagy drukker, akkor érthető kirohanása, ha csak az én szövegeimet utálja, attól még H.S.-sel lehetne nagyvonalúbb.)
Az Ön által megkifogásolt mondatom az alábbi:
“De a véleménye határozott, szakmai kifejtése nem vitatható el.”
Ennek, az én értelmezésemben, annyi a jelentése, hogy H.S véleménye határozott és H.S. véleménye szakmai alapokon nyugszik.
Ezt ilyen grammatikai és retorikai fordulatokkal fejeztem ki. Talán sok volt, vagy unja az írásaimat? Bármelyik is, nyugodtan kritizáljon.
Az én “szakmai” szempontjaimnak sem kell megfelelnie.
Ha pedig az lenne az álláspontja, hogy H.S. szakmailag alkalmatlan, akkor az ne általam. az én bírálatommal közölje, hanem mondja meg szépen, egyenesen.
A kis komiszkodását őszinte jókedvvel veszem tudomásul és csak annyit kívánok: írjon sokat, radírozza le a hozzászólásaimat, ne engedje, hogy az “iparterves” név mindig ott legyen a blog jobboldalán.
Így tudja megakadályozni a “névváltozást”.
Sok sikert kívánva további munkásságához, megtört szívvel tiszteltetem.
Álláspontom:
Mindenekelőtt leírom, hogy Kokesch Ádám paksi kiállítását nem tartom sem „blöff”-nek, sem pedig „blődli”-nek, hanem egészen egyszerűen azt gondolom, hogy az egy jó kiállítás volt, amelyet én a kortárs képalkotás allegorikus ábrázolásaként „olvastam”.
Egy másik dolog a kurátori interpretáció (a kiállítás címe, a művek installálásának módja és a tájékoztató szövege), amelyet elsőre paródiaként értelmeztem, majd úgy véltem, hogy talán még sem az. És ez némiképp lehangolt, mert nem ritkák mifelénk a kiállításokon a tudományos frázisokkal túlterhelt, kissé unalmas (értsd: ismert retorikai fordulatokra épülő), és nem különösebben informatív (értsd: a laikus – vagyis a vágyott célközönség – számára informatív, ami meg a szakma számára tűnhet túl didaktikusnak, szóval nem egyszerű meló ez se, de egy kurátornak ezt is meg kell oldani) szövegek.
Történetem:
A Paradigmatikus reláció címmel ellátott kiállítást március elején láttam, majd március végén írtam róla egy posztot, mely május elején került fel ide.
Március elején két nevet tudtam a kiállításhoz kötni: Kokesch Ádámét és Fenyvesi Áronét, aki a kiállítás kurátora volt. A kiállítás sajtóanyagában Fenyvesi szövegét olvastam, és ugyanezzel a szöveggel találkoztam Pakson is egy elvihető print formájában, csak később derült ki számomra, hogy a szöveg Kokesch egy korábbi kiállításához készülhetett, így nem igazán értettem, hogy mit is keres ott. Már csak azért se, mert szerintem nem igazán passzolt Kokesch műveinek paksi installálásához, így gondoltam írok valamiféle értelmezést, ami talán jobban illik ahhoz a konkrét paksi kiállításhoz, melyet láttam.
Azt is fontosnak tartom megjegyezni végezetül, hogy írásomban szövegeket és műtárgyakat (avagy műtárgyként kiállított képtárgyakat) minősítettem, nem pedig személyeket!
@Hornyik Sándor: Most akkor megtudtuk a véleményét is, röviden összefoglalva. A kritikából mindez nem, vagy nem így derült ki.Inkább nagyfokú tartózkodást lehetett észlelni, elég erős távolságot tartott a művektől, azok együttesétől és a művésztől is ( a kisérő szövegről most nem is beszélve ).
Azon elgondolkoznék itt egy pillanatra, hogy a mai világban szabad-e leírnia egy kritikusnak, hogy jó a kiállítás. Ilyen nyíltan és egyszerűen. Szerintem: igen. Ha tehát legközelebb is ez a véleménye, tegye meg, hogy azt egyszerűen közli az olvasójával.
Hiszen “nincs szükség se a logika, se a nyelv, se a vizualitás tudományára” ehhez. Amondó vagyok, hogy a (hetilap) kritika – Radnóti Sándor kategórizálását követve – könnyűlovasság. Nem tanulmáényt írt Ön sem, hanem ismertetést, amelyben a véleményének minden további nélkül hangot adhat(na).
Remélem, nem azt fogja válaszolni, hogy a sorok között olvasva, vagy a kritika hangnemére figyelve bárki megérthette volna, hogy ez egy “jó” kiállítás, mert az nem lenne igaz és valós állítás.
Én sokkal inkább az ellenkezőjét olvastam ki a szövegéből. Például ebből a sorból: “Jelentős valós és allegorikus figurák helyett Kokesch csak képeket és tárgyakat jelenít meg, melyek műtermi szituációban felidézhetik az elmúlt száz év képzőművészeti történéseit a geometrikus absztrakciótól a metafizikus festészeten és a konkrét művészeten át a médiaművészetig. “
Itt olyasmit mond az egyszerű olvasónak, hogy K.Á. a másodlagosság másodlagosságát sem tudta megjeleníteni, amelyek “felidézhetik” – aki képes arra a plug-in elvonatkoztatásra, amelyben K.Á. művei foganhattak, ha nem, akkor nem?? – a történéseket ( amelyekről szintén mindent kell tudnia, Cornelltől Beuys-ig és vissza ).
Felidézhetik, de nem biztos, hogy felidézik. Képesek rá? Megvan bennük a potenciál? Befejezetlen munkák? Közbenső anyagok? Vagy a befogadó szaktudásával együtt alkotják a műtárgyat ( éljenek az orosz formalisták!)?
Ha tehát valaki semmit, de semmit sem tud a modern kor művészetéről és véletlenül bemegy a galériába, akkor mit lát az ő saját szemével? Bizonytalanul összeeszkábált tárgyakat, amelyeknek értelme és célja felderíthetetlen számára.
Szöveg nélkül, F.Á. tévedésből odakerült, de orientáló ( félretájékoztató? – de mégis informáló ) textusa hiányában semmilyen fogodzója sincsen.
Jó ez így? Jó lehet egy kiállítás így?
Kinek szól a kiállítás? Kinek szól a (mű)tárgy? Önmagának, a művésznek? A művészetről szól, amit sokan nem ismerünk és nem is találkozunk vele?
Vájtfülüek és művészettürténeti ismeretek birtokában levők nézhetik csak meg? Eligazító faliratok nélkül – mint Vermeer egyszál képének installációjaként a Kunsthistorisches Museum-ban – K.Á. munkássága sem érthető meg? Jó ez így?
Kellemes dolog viszont az interaktivitás, mert ha ugyanezt a szöveget az Új Művészetben, a Balkonban vagy a Műgyűjtő-ben olvasom, nincs lehetőség a vitára és a pozíciók tisztázására. Sapienti sat… és kész.
Mindazonáltal, ugye meg nem haragszik, az a véleményem, hogy a története (( jön a II. rész ), az (át)értelmezése/értékelése,elcsúszott abba az irányba, hogy egy “jó kiállítást” a “rossz rendezés” felől ítélt meg és ennek igen erőteljesen hangot is adott.
Lehet, hogy a termékeny félreértés pillanatát nem ragadta meg és mert saját maga akarta felülírni a véletlen teremtette pillanatot, rosszul látott-olvasott mindent,
Mindez erős feszültséget keltett a felettébb irónikus szövegében, amely – meglehet, csak az én olvasatomban – a műtárgyak és az őket értelmező-megelőlegező szövegek sajátos viszonyát akarta volna megszüntetni.
Ezért érzékeltem én a kritikáját a posztmodernista szófosás ( elnézést a szóért, ha valakit felháborítani, bár itt annál edzettebb emberek írnak és olvasnak, de mégis és hátha…)karikatúrájának.
Várom a további egyenes beszédű kritikákat.
@Hornyik Sándor: Most akkor megtudtuk a véleményét is, röviden összefoglalva. A kritikából mindez nem, vagy nem így derült ki.Inkább nagyfokú tartózkodást lehetett észlelni, elég erős távolságot tartott a művektől, azok együttesétől és a művésztől is ( a kisérő szövegről most nem is beszélve ).
Azon elgondolkoznék itt egy pillanatra, hogy a mai világban szabad-e leírnia egy kritikusnak, hogy jó a kiállítás. Ilyen nyíltan és egyszerűen. Szerintem: igen. Ha tehát legközelebb is ez a véleménye, tegye meg, hogy azt egyszerűen közli az olvasójával.
Hiszen “nincs szükség se a logika, se a nyelv, se a vizualitás tudományára” ehhez. Amondó vagyok, hogy a (hetilap) kritika – Radnóti Sándor kategórizálását követve – könnyűlovasság. Nem tanulmáényt írt Ön sem, hanem ismertetést, amelyben a véleményének minden további nélkül hangot adhat(na).
Remélem, nem azt fogja válaszolni, hogy a sorok között olvasva, vagy a kritika hangnemére figyelve bárki megérthette volna, hogy ez egy “jó” kiállítás, mert az nem lenne igaz és valós állítás.
Én sokkal inkább az ellenkezőjét olvastam ki a szövegéből. Például ebből a sorból: “Jelentős valós és allegorikus figurák helyett Kokesch csak képeket és tárgyakat jelenít meg, melyek műtermi szituációban felidézhetik az elmúlt száz év képzőművészeti történéseit a geometrikus absztrakciótól a metafizikus festészeten és a konkrét művészeten át a médiaművészetig. “
Itt olyasmit mond az egyszerű olvasónak, hogy K.Á. a másodlagosság másodlagosságát sem tudta megjeleníteni, amelyek “felidézhetik” – aki képes arra a plug-in elvonatkoztatásra, amelyben K.Á. művei foganhattak, ha nem, akkor nem?? – a történéseket ( amelyekről szintén mindent kell tudnia, Cornelltől Beuys-ig és vissza ).
Felidézhetik, de nem biztos, hogy felidézik. Képesek rá? Megvan bennük a potenciál? Befejezetlen munkák? Közbenső anyagok? Vagy a befogadó szaktudásával együtt alkotják a műtárgyat ( éljenek az orosz formalisták!)?
Ha tehát valaki semmit, de semmit sem tud a modern kor művészetéről és véletlenül bemegy a galériába, akkor mit lát az ő saját szemével? Bizonytalanul összeeszkábált tárgyakat, amelyeknek értelme és célja felderíthetetlen számára.
Szöveg nélkül, F.Á. tévedésből odakerült, de orientáló ( félretájékoztató? – de mégis informáló ) textusa hiányában semmilyen fogodzója sincsen.
Jó ez így? Jó lehet egy kiállítás így?
Kinek szól a kiállítás? Kinek szól a (mű)tárgy? Önmagának, a művésznek? A művészetről szól, amit sokan nem ismerünk és nem is találkozunk vele?
Vájtfülüek és művészettürténeti ismeretek birtokában levők nézhetik csak meg? Eligazító faliratok nélkül – mint Vermeer egyszál képének installációjaként a Kunsthistorisches Museum-ban – K.Á. munkássága sem érthető meg? Jó ez így?
Kellemes dolog viszont az interaktivitás, mert ha ugyanezt a szöveget az Új Művészetben, a Balkonban vagy a Műgyűjtő-ben olvasom, nincs lehetőség a vitára és a pozíciók tisztázására. Sapienti sat… és kész.
Mindazonáltal, ugye meg nem haragszik, az a véleményem, hogy a története (( jön a II. rész ), az (át)értelmezése/értékelése,elcsúszott abba az irányba, hogy egy “jó kiállítást” a “rossz rendezés” felől ítélt meg és ennek igen erőteljesen hangot is adott.
Lehet, hogy a termékeny félreértés pillanatát nem ragadta meg és mert saját maga akarta felülírni a véletlen teremtette pillanatot, rosszul látott-olvasott mindent,
Mindez erős feszültséget keltett a felettébb irónikus szövegében, amely – meglehet, csak az én olvasatomban – a műtárgyak és az őket értelmező-megelőlegező szövegek sajátos viszonyát akarta volna megszüntetni.
Ezért érzékeltem én a kritikáját a posztmodernista szófosás ( elnézést a szóért, ha valakit felháborítani, bár itt annál edzettebb emberek írnak és olvasnak, de mégis és hátha…)karikatúrájának.
Várom a további egyenes beszédű kritikákat.
bocs a kétszeriért, véletlen volt!
végülis az nagyszerü visszont, hogy valaki elemezte a kiállítás címét, amit megváltoztathatatlan meglepetésként kapott mindenki… és rám is sokkhatást gyakorolt…
ugyhogy köszi !
Kedves Kisterem!
Csak a tények kedvéért:
1. a kiállítás címéről csak a poszt címe “szól” 🙂
2. majdan sajnálatos módon 27 sort szenteltem a kiállításhoz mellékelt kurátori “statement”-nek
3. aztán pedig 63 sort Kokesch műveinek, aki a net tanúsága szerint a Kisterem Galéria művésze.
Szívesen!
K.Á. és a Kisterem mindenesetre most már egy jó kis referenciával bírhat 2010. májusából. Be lehet majd linkelni az anyagot.
Az azért érdekes – bár csak számomra ? -, hogy Hornyik Sándor sajnálatosnak mondja azt, hogy fenyvesi áron független kurátor anyagáról ennyit írt. Akkor miért tette?
Ezt, azt hiszem, a szakmabeliek, akik ismerik a viszonylatokat, el tudnák mondani. De nem várok reakciókat.
ezt jól megbeszéltétek, de a hülye Prosek?
@Hornyik Sándor:
” . . . (la) ruse rhétorique a donc pour fonction
de compromettre l’interlocuteur, en suscitant son intérêt
et son . . . intéressement, avant d’obtenir sa connivence –
“Vous voyez ce que je veux dire . . ”
Même s’il ne voit pas vraiment, il a tout intérêt à répondre affirmativement, sous peine de s’exclure de ceux qui
savent et . . de se placer ainsi dans la position de l’imbécile
qui ne mérite pas d’entrer dans le cénacle des initiés.”
Legszívesebben bele se kezdenék abba amit írni szeretnék. Fájdalmasnak és roppant károsnak tartom hogy kompetenciával nem bíró emberek regnálnak. Nem kéne szólni? Halász Károlyt meg talán meg se hívták a megnyitóra, vagy meghívták de az szinte mindegy is. Mély csönd.
@16:15: Szóval P.Z. nem való arra a helyre, amelyet Halász Károly töltött be korábban?
ördöge van, miből jött rá?
maradnia kellett volna a vamdizájba.
@16:15: Iszonyú szellemi erőfeszítésembe került. Képzelheti!
@16:15: te harmadosztályú szerencsétlen, nem tetszik, hogy Prosek regnál, nem baj, ideges vagy-szedjél hangyát.
ezek a vagdalkodások tönkre teszik a tranzitblogot.
amúgy sem ér már sokat.
@nevtelenkommentelo212: Nyugi. 16:15-nek nem tetszik P.Z. Magának igen. Na és?
Azt továbbra sem tudom, kinek szól a kiállítás és a róla szóló kritika? mennyit kell tudnunk nekünk, egyszerű látogatóknak és olvasóknak a mesterségről, a művész munkásságáról, a független kurátor és kritikusa belviszonyáról és a kortárs művészet éppenséggeli állapotáról ahhoz, hogy lássunk ( és ne csak olvasva értsük meg, mit is akarnak láttatni velünk)?
Tisztelettel várom a felvilágosító információkat, az sem zavar, ha kioktatnak, sőt örülök neki. Hajlott korom ellenére van bennem még tanulási vágy.
A diskurzusból számomra annyi derült ki, hogy a hivatásosok ( jelen esetben H.S. ) kifejezetten saját maguknak és szűk környezetüknek írnak. Ez nem baj, csak leszögezem.
De ezek után azért tisztelettel kérem, ne tessenek a magyar összlakosság bunkóságát, a kortárs képzőművészetben való járatlanságát felemlegetni és a népességet erős lenézéssel idézgetni.
A kortárs művészet kis játszótér, ahol néhányan játszadoznak valami olyasmit, amit mások nem értenek. Igaz, a másokat be sem akarják engedni, s bűvöletes igékkel tartják őket távol. Majd – mert nem jönnek – sopánkodnak.
Azon is, hogy a pénz sem jön, noha jelentős összegek folydogálnak hozzájuk. Egyszóval: érdekes a játék, de alapvetően tisztességtelen.