Várnai Ágnes, Molnár Ráhel Anna, Janky Máté; My eyelids are thinned by the heat so I can see this haze (részlet) MŰTŐ, Budapest, 2020.
Szolidaritás és empátia, kölcsönösség, gondoskodás, köz- és közösség – az elmúlt egy évben egyre gyakrabban hangoztatott fogalmak nem csak a társadalomelméleti, de a kulturális és művészetelméleti diskurzusban is. A világjárvány és az azt követő gazdasági válság (még) látványosabbá tette az egyre csökkenő állami szerepvállalást. A „gondoskodó állam” funkcióinak szertefoszlásával, az azzal párhuzamos általános izoláció környezetében pedig felértékelődik az öngondoskodás individualista elképzelése – amelyben a kríziskezelés végső soron egyéni felelősséggé válik. A gondoskodás fogalma vagy a fizetetlen és elsősorban nők által végzett, láthatatlan munkára egyszerűsödik, vagy pedig az egyéni megelégedést szolgáló termék képében kommercializálódik.[1] Az összekapcsolódó egészségügyi, társadalmi-politikai és gazdasági válságok környezetében egymást követik a (zoom) konferenciák, publikációk és kiadványok, amelyek a (köz)gondoskodás globális válságát tematizálják. Nem lehet nem megjegyezni, hogy a művészeti intézményrendszer és elméleti diskurzus mindig gyanús, amikor olyan, globálisan is releváns és a társadalmi szférában épp elég átfogó kulcsszavakkal kezd operálni, mint amilyen a gondoskodás, a közösség vagy a kollektivitás. A kockázat pedig, hogy ez a rendszer a valaha aktuális, gyakorlati problémákat végtelenbe tartó kérdéssorok és sematizált gumifogalmak formájában prezentálja, nagyon is valós. Reakcióképp nem véletlen nyúl egyre gyakrabban e diskurzus az alulról szerveződő, kis közösségek gyakorlataihoz, amelyek egy-egy társadalom szövetébe sokkal inkább beágyazva és rugalmasan képesek és kénytelenek reagálni a kortárs válságokra.
De hogyan gyakorolhatjuk a kölcsönös figyelem és odaadás tényleges gyakorlatait egy intézményesített környezetben? Mit tanulhat egy kulturális intézmény egy önszerveződő aktivista közösségtől? Mennyiben valósulhat meg a kollektivitás eszménye egy művészeti csoporton belül vagy egy underground elektronikus zenei közeg aktivizmusában? Hogyan lehet része a kultúra egy szolidáris társadalom és gazdaság elképzelésének és kialakításának? A tranzitblog – Kit érdekel / Who Cares? – tematikus cikksorozata Magyarországra és Kelet-Közép-Európára fókuszálva teszi fel a fenti kérdéseket, és közvetíti a kollektivitás elképzelését a gyakorlatba helyező, alulról szerveződő közösségek válaszait. Az esettanulmányok, interjúk és esszék szükségszerűen fragmentumokat, látszólag távol eső területeket helyeznek összefüggésbe, miközben a kollektív gondoskodás kulturális és aktivista, önszerveződő gyakorlatainak lokális lehetőségeit, dilemmáit, módszereit és kritikáját tárgyalják.
A Fordulat társadalomelméleti folyóirat és a Szolidáris Gazdaság Központ – cikke nem csak azzal foglalkozik, hogyan demokratizálhatjuk társadalmunk gazdasági alapjait, hanem arra is választ keres, hogy mi lehet ebben a kultúra szerepe. Hogy járulhat hozzá a kultúra és a kiszámíthatatlan körülmények között élő kulturális munkások a fenntartható és szolidáris társadalom építéséhez, anélkül, hogy alulbecsülnénk vagy túldimenzionálnánk a kultúra szerepét? A „forradalmi” művészet bevett buktatóin túl hogyan tudjuk úgy elképzelni a kultúrát, ami nem csak a köznek szól, hanem közhasználatú is?
Marianna Dobkowska szinte a kezdetektől részt vesz a varsói Ujazdowski Kastély Kortárs Művészeti Központ rezidencia programjának szervezésében. Az eredetileg a lengyel Obieg-en megjelent How the Residents Thaught Me (Mutual) Hospitality c. szövege részben Dobkowska a kölcsönös vendégszeretetről írt tanulmánya, részben személyes beszámolója a kölcsönösség gyakorlatainak lehetőségeiről, háláról, gondoskodásról, empátiáról, tiszteletről és láthatatlan munkáról a rezidencia intézményi környezetén belül.
Török Krisztián Gábor szövege a művészeti kollektívák és a gondoskodás praxis viszonyának kritikáját fogalmazza meg jelenleg is működő és már megszűnt, kelet-közép-európai kollektívák vizsgálatán keresztül. Beszélhetünk-e gondoskodásról egy kollektíván belül, ha azt néhány dinamikus személy energiája és prekáris munkája tartja fenn? Milyen szerepe van a közös egzisztenciális tényezők hiányának ezekben az esetekben? Mit jelent egy kollektív hosszútávú fenntarthatóság nézve az önkizsákmányolás internalizálása?
Karsai Anna és Várhelyi Valentina a budapesti EXILES kiadó Sirens albumán, illetve a lengyel FLAUTA szervezetén keresztül mutatják be, hogy női és nonbináris alkotók hogyan konstruálják az antigondoskodás szerepét és vizuális esztétikáját művészetükben. Ezek az alkotók egymástól függetlenül olyan, organikus közösségek létrehozói, amelyek a klasszikus intézményrendszeren kívül teremtik meg a kollektív gondoskodás lehetőségét. Mi a viszonya ennek a látszólag egymásnak ellentmondó reprezentációnak?
Fülöp Nóra interjújában Galina Maksimović a belgrádi Rekonstrukcija Ženski fond (Újjáépítés Nők Alapítványa) munkatársa beszél arról, hogyan küzdöttek meg a koronavírus és az elégtelen kormányzati reakció okozta problémákkal, és hogyan lehetséges egy ilyen kiélezett helyzetben a szolidaritás és közösségi gondoskodás eszményeit gyakorlatba ültetni. A RŽF munkája során az érintett, hátrányos helyzetű csoportokkal (többek között roma nőkkel) közösen tesz strukturális változások létrejöttéért. Célja egy politikai platform fenntartása a háború és nacionalizmus, a rasszizmus és militarizmus, valamint a nők elleni erőszak és diszkrimináció ellen.
A múlt század végén számtalan, közös fenntartású és autonóm térként működő foglaltház bukkant fel szerte Európában, de Magyarországon egy-egy rövid életű kísérlettől eltekintve nem terjedt el. A nyugati (elsősorban holland) foglaltház-kultúra bemutatása mellett Fazekas Ábel cikkében arra keres választ, hogy Magyarországon miért nincsenek foglaltházak, és milyen egyéb módjaink vannak autonóm terek kialakítására.
A számot szerkeszti: Molnár Ráhel Anna
A cikksorozat március 15-től heti rendszerességgel jelenik meg a Tranzitblogon.
[1] iLiana Foikinaki: The Bureau of Care: Introductory Notes on the Care-less and Care-full
