Király utcából design utca

Nagy divatja van Európa városaiban a tematikus utcáknak. Hogy ezt kereskedelmi vagy turisztikai szempont vezeti, majdnem mindegy, a különbségeket sokkal inkább a téma kidolgozásában lehet megragadni, a működőképes hálózatok megteremtésében. Ahol az ötlet sikeres megvalósítással találkozott, ott mindig az adott hely hagyományaira épült és olyan egyértelműen emelte ki a vezérfonalként megjelölt karaktert, hogy arra az érintett üzletek, intézmények és a befogadók – helyiek és turisták – azonnal rámozdultak. A hely továbbvihető tradíciói kultúr- és társadalomtörténeti szálakat, nosztalgiát, üzletet és innovációs energiákat mozgatnak meg. A krakkói zsidó negyed, Kazimierz a háború végére teljesen elveszítette zsidó lakosságát, a kilencvenes években történt újraélesztése mesterséges beavatkozás volt. De a szakrális funkciót vesztett zsinagógák, a felújított vagy új építésű kultúrközpontok, a régi boltokban kialakított kávézók hiteles atmoszférává fogalmazták át a zsidók nélkül maradt zsidó negyed kisugárzását. Pesten ez csak szigetszerűen lelhető föl, pedig itt a zsidó lakosság részben helyben maradt, van, aki tovább vigye a hagyományokat; a harmadgenerációs fiatalok pedig komoly energiával, civil szervezetek aktivitásával próbálják újraéleszteni a régi pesti zsidónegyed kulturális életét.


A múltat és a jövőt egyetlen tematikában szeretné megfogalmazni a Király utca, amely jó ideje pályázik a „design utca” címre. A zsidónegyed egykori főutcájaként nem idegen tőle a kiskereskedők nyüzsgése, a funkciók még mindig szerencsésen keverednek az utcában, lakóházak, szállodák, irodaépületek, üzletek, galériák, pincehelyiségek sűrű hálózata szövi be. A negyedet védő civil szándékok és az önkormányzati panamák frontvonalán álló utcát évek óta nagy figyelem kíséri, a lakók és az arra sétálók buzgón fotózzák a csak néhány éve odakerült díszburkolat repedéseit, a másfél éve elkészült Gozsdu-udvarba beköltöző külföldi bérlők szubkultúráját a pesti közegben. Nyílnak és bezárnak helyek, szaporodnak a graffitik, miközben a design utca csak nem akar megszületni.

Pedig a koncepció alapvetően nem hibás, Budapesten valóban itt találhatók a legnagyobb koncentrációban lakberendezési és divatüzletek, keleti kiegészítők, szőnyeg- és ékszerboltok, német és olasz designcégek fióküzletei. Eddig három akciót szerveztek az ötletre, az elsőt tavaly nyáron, a másodikat jóval a karácsonyi roham megindulása előtt, november közepén. A harmadik jó érzékkel az idei, 2010. március Lakástrend kiállításra kapcsolódott rá, ami azt jelzi, hogy nem csak az üzleti forgalom föllendítése a cél, hanem valóban tartalmat gondolnak a név mögé. A nyári rendezvény alapján működőképesnek is ígérkezett az ötlet, de a novemberi utcai dzsembori majdnem süket fülekre talált, hiába sikerült a boltokon, bemutatótermeken és vendéglátóhelyeken kívül még a fogászati rendelőt is csatasorba állítani a design kedvéért, még a beígért forró tea plusz jósnő kombináció sem csigázta fel a lelkesedést. Az idei tavaszi akciót a meghosszabbított nyitva tartás mellett egy ingyenes riksa-járat egészítette ki, amelyik a Lakástrendnek helyet adó Műcsarnokból egyenesen a Király utcába hozta a látogatókat, még virágot is lehetett ültetni az üzletek elé. Sajnos azonban ez még nagyon távol áll a sikertől.

Talán a design fogalmának tisztázása segít a koncepció alakításában. Nem szerencsés leegyszerűsíteni a lakás- és öltözködésipar termékeire; a design ma az életminőséget javító tervezés, ami a technológiára támaszkodik, de nem azt célozza, hanem egy emberközeli és lakható környezet megteremtését. Nem feltétlenül azt, ami szép és drága. A design ma a jelen kérdéseire legrugalmasabban, legtöbb innovációval reagáló terület, aminek termékei jellemzően nem igényeket szolgálnak ki, hanem élethelyzeteket, újfajta tereket, szokásokat, igényeket generálnak. Design ma mindaz, ami a jelenben kitapintja a jövő körvonalait és annak jegyében hoz létre tárgyakat, tereket, látványelemeket, kommunikációs formákat.

A Király utca design jellege egyelőre nem tart itt. A szervezők Budapest más tematikus utcáinak sikereire utalva indítanak közös akciókat – elsősorban a Deák Ferenc utca mint Fashion Street, illetve a Falk Miksa utcai Falk Art rendezvények a  hivatkozási pontok –, de nincsenek tekintettel a műfaji különbségekre. A Fashion Street a végre autómentesített Belváros elegáns divatsora, de semmilyen közösségi életjelet nem ad. A Falk Miksa utca aukciósházai és galériái évek óta profin beépülnek az itthon is megélénkült műkereskedelem révén a művészeti színtérbe, viszont emögött nagyon szoros üzleti érdekközösség van. A Király utca kereskedelme sokoldalú, gazdag; a bútor- és lakberendezési bolt primátusa csupán számarányt jelez, nem valódi vezértémát. Volna ilyen is, a zsidónegyedben adott a kereskedő utca központi helyzete, az utca mint városi köztér, mint modern agóra koncepciója – az említett Kazimierzben ez a lakosság folytonossága híján egyáltalán nem merül föl –, a Király utca lehetne egy tradícióit újraélesztő, feldolgozó kreatív városszemlélet terepe. De ehhez a zsidónegyed történelmi levegőjét nem szabad megtagadni, mert annak gyökerei sokkal erősebbek, mint az az utca mai állapotán látszik. A félig beomlott, használaton kívüli házak, a gazdasági válság miatt üresen maradt bolthelyiségek és a graffittivel borított kirakatok nem egyszerűen elcsúfítják az utcát, hanem egy olyan helyzetet teremtenek, amivel lehetne kezdeni valamit, ha a design valóban friss, teremtő ereje alakítaná a tereket és a látványt.

Problematikus az utca egyik legelőször ide költöző, igazi design galériájának, a VAM Design-nak a szerepe is. Egyedülálló kollekciója önmagában is szervezhetne maga körül egy működő erőteret, a lefedett udvaron rendezett programok – a szemétREdesigntól a tanszéki alkotóhetekig – igazi, nemzetközi mércével is színvonalas design események, de mindez megmarad a falakon belül, nem megy ki az utcára, nem része a köztéri megnyilvánulásoknak. Jó reagál viszont a Gozsdu-udvar néhány, még nem kész helyisége az utca hangulatára, most éppen egy szerkezetkész pinceszintbe költözött be a Cékl’art  kiállítása, akik önszerveződő csapatként évente egyszer keresnek helyet egy szellemes, friss szellemű kortárs kiállításhoz. Sajnos az utcáról nem botlik beléjük az arra sétáló, egészen a Gozsdu harmadik udvaráig kell eljutni, hogy megtalálja az alkalmi helyszínt. Amihez jelenleg két majdnem teljesen üres udvaron kell átsétálni.

Ez az elzárkózás általánosan jellemzi az utca intézményeit. A kortárs művészeket kiállító Inda Galéria megbújik egy emeleti lakásban, a Central Passzázs kihalt utcaszinti terei inkább taszítják, mint vonzzák a nyilvános városi életet, a Gozsdu-udvar egyelőre hűvösen üres, elit gettónak tűnik. Maga az utca, csillapított autóforgalmával, zöldfelületeivel és kiszélesített járdáival alkalmas terepet kínál egy elevenebb városi életnek, jó jel, hogy nemrég ide költözött az Atlantisz Könyvsziget, amelyik korábban az egyetemekhez, szellemi műhelyekhez kapcsolódott és egyfajta alternatív könyvkínálatra rendezkedett be. De az üzletek összefogásának nem szabadna megállni a vásárlók beterelésénél. A pesti zsidónegyed nagyjából most jutott abban a helyzetbe, hogy végleg eldől: fejújításokkal, átgondolt városmenedzsment koncepciókkal megmarad egy európai viszonylatban is különleges, nagy turisztikai és kulturális vonzerejű városrésznek, vagy bontások nemtörődömség és önkormányzati panamák közös eredményeként mindössze három, egymáshoz közel fekvő zsinagóga marad belőle. A Király utca fazonigazítása is segíthet a negyed fennmaradásában, és az újraélesztéshez, szélesebb körültekintéssel, jól jöhet a design utca koncepció.
 

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány