Oroszország New Yorkban: az orosz zsidó színházak 1919 és 1949 közötti történetéről szól a jövő márciusig látható kiállítás a New York-i Zsidó Múzeumban. A Metropolitan Museumtól pár saroknyira északra működő múzeum földszinti termeiben Chagall and the Artists of the Russian Jewish Theater, 1919–1949 címmel mutatják be a két orosz zsidó színház, a jiddis nyelven előadásokat tartó GOSET és a héber nyelvű anyagot bemutató Habima történetét. Festmények, díszletek, jelmezek, fotók és korabeli film- és hangfelvételek és egy audiókalauz – amelyen többek közt Bella Meyer, Chagall unokája is megszólal – rajzolják ki az 1917-től a Habima 1928-as testületi kivándorlásáig, illetve a GOSET 1948-as bezárásáig tartó időszak képét.
Marc Chagall: Bevezetés a Zsidó Színházba,1920
A bolsevik forradalmat követő, a színházi és általában a művészi kísérletezés szempontjából néhány évig a korábbi időszakokhoz képest példátlanul szabad feltételeket, a tömeg felé való nyitást biztosító időszakban a zsidó színházak is kiléphettek egy új, az etnikai és vallási körük által megszabottnál nagyságrenddel nagyobb tömegű közönség elé. Az előadásokat ugyanis, bár nyelvük héber és jiddis volt, messze nem csak zsidók látogatták. Olyan művészek rendszeres közreműködése, mint Marc Chagall (aki többek közt hatalmas muráliákat készített a GOSET-ba), Natan Altman és Robert Falk (akik színházi háttereket és díszleteket terveztek), valamint a jelmezek, a színpadkép, a dramaturgia és az előadásmód hagyományos és kísérleti elemeket radikálisan vagy inkább felszabadultan ötvöző – például a díszletépítésben gyakran konstruktivista elveket érvényesítő – volta valóban széles közönség számára tette élvezhetővé az élményt.
A kiállítás a legfontosabb művészi és történeti momentumokat, korjellemzőket és személyes sorsokat kiemelve, bőséges magyarázatokkal követi végig zsidó színházak szovjetkori tündöklését és hanyatlását, majd végső ellehetetlenülését.
Az ott rendezett kiállítások mellett a New York-i Zsidó Múzeumban a boltot is kár kihagyni. Az ajtóból a portékákat szkennelve valahogy azonnal kiszúrtam pár átlátszó műanyag dobozt, bennük UV-zöld vagy UV-narancs színű műanyag pacnik, amikből olyasféle kitüremkedések álltak ki, mint A kis hercegben a vulkánok. Bár a kis kürtőket rendszertelenül helyezték el az szabálytalan alakú műanyag alapzaton, ami – hogy az előbbi hasonlatnál maradjak – a megdermedt lávafolyásra emlékeztetett, valahogy azonnal beugrott: ez egy menóra (így persze lecsurgó és megdermedt viaszt is írhattam volna az előbb). A megérzést megerősítés követte: amikor a dobozt a kezembe vettem és megfordítottam, az aljában az alappal azonos színű gyertyákat láttam kis csomagban. A doboz oldalán pedig egy kis sziluett és pár mondat: Design: Karim Rashid. Az egyiptomi születésű, ma New Yorkban élő világsztár dizájner meg is nevezi a tárgyat: menóra (na, mint mondtam!), és két-három mondatban el is magyarázza, hogy menórájával a mindenkori kulturális produktum univerzalitására, a hagyományok átjárhatóságára és adaptálhatóságára, természetes alakulására, a közvetíthetőségre és érthetőségre akarta felhívni a figyelmet.
A hely és a pillanat is pontosan ezeket mutatta: Moszkva, Chagall és Rashid New Yorkban, a Zsidó Múzeumban.
Interjú Karim Rashiddal
Karim Rashid-portré
Karim Rashid-hálószoba a Samsungnak
Karim Rashid-dizájn
