„Hogyan reagál Lenin a környezet és a nap hőhatásaira?”


Bodó N Sándor – paparazzi (részlet a videóból)

Bodó N Sándor paparazzi című videója most a galériává bővült pozsonyi Panenska utcában látható majd Zágrábban, Párizsban és New Yorkban mutatják be. Egy pop-párhuzammal élve: a Predator perspektívájából láttatja velünk a poszt-nukleáris naplementében vörösen izzó – kommunista hősöket ábrázoló – szobrokat.

E nagyon erős képi benyomás mentén merült fel bennem a kérdés, hogy milyen technikával dolgoztál?

– Ezt a típusú kamerát épület-diagnosztikára és szigetelésellenőrzésre használják, de evidens, hogy katonai célokra is felhasználható. A videómban azonban máshol van a hangsúly. Itt az a kérdés, hogy bele lehet-e vinni ezt a technikát egy viszonyrendszerbe. Hozzá lehet-e kapcsolni egy olyan témához, mint – jelen esetben – a szobrok. Ebben a munkában az összekapcsolódó szálak a fontosak: az egyik ilyen a közelmúlt története.

Ennek a történetnek különleges tünete a Szoborpark?

-Nem. Önmagában a szoborpark sem különleges. A szobrok össze vannak ugyan zárva, be vannak építve egy építészeti rendszerbe, de nem ez érdekelt igazán, hanem az, hogy mennyire tiszteli őket az utókor. Ledönti, vagy rögzíti? Van ugyanis egy hosszú távú problematika is: Ezeket a szobrokat kimentették egy rezervátumba, s ettől egyfajta prehistorikus imádat lengi be őket. Az én javaslatom az lett volna, hogy döntsék le őket, és hagyják úgy ott.

A technika és a téma közötti viszonnyal erre kérdezel rá?
 
– Azt akartam, hogy fel legyenek dolgozva a kommunizmus megmaradt köztéri relikviái, egy olyan technikával, ami többet árul el róluk. Engem az érdekelt, hogy milyen anyagból van Lenin. Milyen tulajdonságokkal bír az anyag, amelyből öntötték? Hogyan reagál Lenin a környezet és a nap hőhatásaira? Hogyan reagál az ismeretlen katona zászlójára öntött vörös csillag a hőingadozásra? Az anyag is érdekelt.  

Egy anyag ilyen típusú, a természettudományos elemzés módszereit is felhasználó szemléletéről a Hullámszámláló című munkád jut eszembe. Abban is egy nehezen megfogható jelenség mérhetőségét változtatod műalkotássá. A most használt módszer elvei is hasonlóak, a vizuális eredmény mégis gyökeresen különbözik.

– Ez tényleg elég közel áll a dolog természetéhez, de most voltaképpen egy kommunista klipet akartam készíteni. A mai huszonéveseknek akartam megmutatni a témát, az ő vizuális nyelvük közvetítésével. Mindenképpen popularizálni akartam a dolgot. Olyan kifejezést, olyan zenét, olyan látványt akartam teremteni, ami nézhető, dinamikus és erős. Aminek a vizuális hatása hasonlít a vj-k anyagaihoz. Ez is fontos szál, mivel ez a videó olyan nyelven beszél, mint egy vj. Ehhez azonban találni kellett egy nagyon karakteres hangot, ami komolyzeneileg is összetett, emlékeztet a kommunista felvonulásokra, katonai díszszemlékre, de benne van a mai elektronikus zene effekt-, és hanghatás arzenálja is. A kép és a hang összhatásától az egésznek lett egy nagyon korszerű – szinte túlságosan is korszerű – giccsbe hajló jellege. A videóban kulcsfogalom az automatikus giccs. Ezen keresztül jön létre a munka egy értelmezése. A giccs ugyanis egy csatorna, amit meg lehet nyitni, és segítheti az értelmezést. Túlhajol a művészeten és visszahajol a valóságba, a partyba. Azt újra fölmutatja.

– Egyszerre próbálsz ezzel a videóval giccsről és történelemszemléletről beszélni?

– Nagyon problematikus, hogy, hogyan tud hozzányúlni az ember a közelmúlt történetéhez. Ebből a szempontból a retró egy olyan fogalom, ami szintén fontos a videóm kapcsán. A retrót ugyanis olyan dolognak tartom, ami nagyon mélyre vezet: a retró kulturális-pótcselekvés. Ki kellett találni azt, hogy mit vegyenek ki a múltból és azt hogyan használják ki. Élesebben: a retró kényszerbetegség. Kíváncsi voltam, mennyire leszek retró?

-Retró alatt a múlt dekoratív és felszínes feldolgozását érted?

– Igen.

A munkádban formai kérdésékre is koncentrálsz. Nem adod fel ezzel a saját „politikus”, vagy kritikus viszonyodat?

– Bízom abban, hogy egy nagyon egyszerű döntéssel sokat lehet fogni, sok mindent lehet mélyen kifejteni: kell egy kamera, kell egy téma, és a dolog automatikusan elkezd beszélni. Ha jól vannak összeválogatva az alapanyagok, akkor az egész konstrukció elkezd működni. Nem hiszem azt, hogy tudatos jelentések, sűrítésével kell túlterhelni egy művet. Az a mainstream feladata. Ennek a műnek része a kamera, aminek a képét akár a Photoshopból, akár más képalkotó szoftverekből, filmekből lehet ismerni, de ez autentikusan tudja ezt. Animációs technikával dolgozni több száz órás programozási feladatot jelentett volna. Ezt a logikai/gyakorlati problémát vágja szét – mint egy olló – ez a kamera. Ráadásul a kameramozgás nyomán létrejövő hőhatások miatt állandóan pulzál, interferál kép. A teljes spektrum színeiben jelenik meg: ettől a giccs határán mozog az egész. Ez is része a koncepciónak. A kamera használata miatt automatikusan giccses, automatikusan nyer egy értelmezést – ezt használtam ki. Én már kizárólag nagyon erős dolgokat akarok csinálni. Az jó, ha látszik, hogy valami lehetne jobb, mint amilyen. Nincs kiöltözve, megmarad a jelzés és a tény közti félállapotban. A pátosz, a giccs és az emocionális-esztétika nem nyomják agyon a koncepciót.


– Ez a videó tehát egy erős, szubjektív dokumentum?

– Egyszerű regisztrációs okokból kellett, hogy megcsináljam: a lehető legjobb eszközökkel, mert ha elavult technológiát használok, az azonnal jelentéssel bír. A ma megtalálható legjobb hanganyag is kellett ahhoz, hogy az egész egy analitikus dokumentummá váljon. Én erről ennyit tudok. Lehetőségem van arra, hogy szinte élőként ábrázoljam a szobrokat, amik ezáltal lehetőséget kapnak, hogy egy teljesen más formában is megmaradjanak. De hangsúlyozom, nekem nagyon fontos, hogy a műalkotás összetettsége érzékelhető legyen. Amennyire fontos a videó kapcsán a vj-ket és a képernyőkímélő nyelvezetet emlegetni, annyira fontos a korba való személyes politikai betekintés is. Az én gyerekkorom is a kommunizmusban telt. Ezek a dolgok össze vannak préselve, és meg kell jelenniük az anyagban. Az egészet leegyszerűsítettem: téma, eszköz, eredmény. Ebből cizelláltan össze kell állniuk a dolgoknak.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány