Hogy tanítottak a vendégművészek (kölcsönös) vendégszeretetre

Már most ki kell emelnem, hogy egyetlen tér sem lehet örökké a miénk, még azok sem, amelyeket néhányan, kitüntetett helyzetünkben most is otthonnak hívhatunk, míg világszerte rengeteg embernek kellett elhagynia az otthonát. Bár az emberiség túlteljesített abban, hogy kisajátítsa és uralja ezt a bolygót, csak vendégek vagyunk itt a Földön, az egyetlen helyen, amely ténylegesen az élőhelyünk lehet. Több, mint 7,7 milliárd emberrel és 1-2 millió állatfajjal osztozunk ezen a helyen. Ha azt vesszük, hogy egyes gombafajták legalább egy milliárd éve élnek itt, az emberiség bizonyos szempontból kései vendég – de épp a gombák és a növényvilág szimbiózisa volt az evolúciót is mozgató egyik olyan gépezet, amely utat nyitott mai világunk felé. Ha teljességében, közös kincsként fogadjuk el ezt a világot, a közös vendégszeretet alapvető attitűd kellene legyen. A jelenlegi helyzetben viszont – ahogy Zygmunt Bauman rámutatott –, a tulajdonra és a piaci erőkre épülő kultúrára jellemző társadalmi- és osztálykülönbségek, illetve azokhoz kapcsolódó megaláztatások számítanak természetesnek[1]; míg az a tény, hogy mind az anyatermészet gyermekei vagyunk, leértékelődik. „Lehetetlen a gyakorlatba átültetni az univerzális együttélésról alkotott elképzelést egy olyan kultúrában, amely nem mutat tiszteletet természetes hovatartozásunk felé – emelte ki Luce Irigaray[2]. Bauman pedig Kantot ismétli, amikor kijelenti: „A természet arra szólít fel, hogy a (kölcsönös) vendégszeretetet tekintsük a legfőbb előírásnak, amelyet választanunk és követnünk kell majd, végül pedig kénytelenek leszünk véget vetni a próbálkozások és hibák hosszú láncolatának, az általuk okozott katasztrófáknak és a pusztításnak, amelyet e katasztrófák hagynak a nyomukban.”.[3] A vendégszeretet ellentmondása abban rejlik, hogy bár pozitív értékről van szó, ráerőltetni senkire sem lehet; az egyén saját igényéből kell kialakulnia. „Érezd otthon magad!” – mondja a házigazda. De ki tudná meghatározni, hogy hol vannak az elfogadható otthonosság és a túlzott berendezkedés közt húzódó homályos és problematikus terület határai?

Földünket minden élő és élettelen teremtmény közös otthonának tekintve meg kell jegyeznünk, hogy az emberi faj viselkedése kivételesen könnyed, s – bár viszonylag új jövevény –  tapasztalataiban mélyen gyökerezik az egyenlőtlenül elosztott kiváltságok hierarchiája. E faj különböző csoportjai pedig kisajátították maguknak azt a jogot, hogy meghatározzák, kit és hol lehet vendégként fogadni és kinek adható menedék, persze ezt csak olyan mértékben, hogy az semmiben ne gyakoroljon hatást az e csoportok által elrendelt elvekre. Ezt maximum feltételes vendéglátásnak lehet nevezni.[4]

Ha a szótári definíciót követjük, a vendégszeretet „egy vendég szívélyes és nagyvonalú (be)fogadása. Magába foglalja az ellenségeskedés elutasítását – mind a vendéglátó, mind pedig a jövevény, az idegen részéről.”[5]A vendéglátás egyaránt megköveteli az etikai és morális imperatívusz megértését, az együttélés gyakorlását és saját kiváltságaink szüntelen megkérdőjelezését.[6] A vendégszeretet többet jelent annál, mint ahogy egy közeli barátot teával kínálunk otthonunkban egy számunkra kényelmes időpontban. A vendégszeretet egyszerre két felet érint: a vendéget és a házigazdát. Könnyű vendéglátót játszani olyasvalaki számára, aki osztozik a szokásainkban, de máris nehezebb, ha valaki másként viselkedik. „A valódi vendéglátás nem lehet asszimiláció”[7], hiszen egyedül a különbözőség számára lehetünk házigazdák.[8] A vendéglátás ott kezdődik, hogy biztosítjuk valakinek a megszólalás helyét, a szállást és a támogatást – méghozzá nem feltétlenül a számunkra kedvező körülmények mellett. Ha olyandemarkációs zónát ajánlunk valakinek, amelyben a beilleszkedés csak saját szabályaink és az integráció kijelölt határainak betartásával lehetséges, az nem vendégszeretet. A vendéglátásnak a másik igényeire való nyitottságot kell jelentenie, aki esetleg más helyet akar elfoglalni, mint amit mi kiosztottunk neki. Egy vendég (be)fogadása annyit tesz, hogy nyitottak vagyunk mindarra, ami az érkezésével járhat; legyen az egy váratlan helyzet, vagy olyasvalami, amit nem is reméltünk – „mielőtt megetetnénk vagy befogadnánk valakit, fontos, hogy megkérdezzük, ő mit is vár tőlünk.”[9] A vendég és a házigazda közti viszony kényes és törékeny, de megkívánja a határok lebontását.

1-rezydencje-vs-goscinnos
ReDirecting: East 2016 szeminárium, Didos Blanket, Małgorzata Kuciewicz and Simone de Iacobis. Fotó: Bartosz Górka.
Rezidencia program és Vendégszeretet

Egyike vagyok azoknak, akik szinte a 2003-as kezdetektől fogva részt vesznek a varsói Ujazdowski Kastély Kortárs Művészeti Központ rezidencia programjának létrehozásában. De senki sem adott az elején kézikönyvet a „vendégművészek befogadásáról”, szóval mondhatjuk hogy a kiindulási elveim a tudatlanság és a tanulási hajlandóság voltak. Ha viszont azt feltételezzük, hogy a „nem tudás” a vendéglátás feltétele, pontosan ez volt a megfelelő kiindulópont.. A gyakorlatban tanultam meg, hogyan kell rezidencia programok kurátorának lenni. Mint kiderült, ez a gyakorlat merőben eltér a kiállítás vagy projekt szervezéstől; lényege az interperszonális kapcsolatokban és a dialógusban áll, csak úgy, mint a részvételre való készségben egy olyan kreatív tér kialakításáért, amelyben minden érintett együtt lehet, és reflektálhat saját pozíciójára.

Rövid idő alatt megértettem, hogy egy olyan rezidencia programot, amit én elképzeltem, az empátia, a gondoskodás, a hála, a kölcsönös tisztelet és a figyelem gyakorlatai, valamint rengeteg láthatatlan munka alkotja.Ugyanakkor azzal is szembesülnöm kellett, hogy e gyakorlatok képviseletének hiánya egyben a programok szervezőinek mulasztása is. Olyan kérdések merültek fel, amelyek azonnali reflexiót és megoldásokat igényelnek: ki fogadhat egy vendéget és miért; honnan és hogyan kapunk támogatásokat; milyen hierarchiák, korlátok és mennyi kirekesztés áll a választásaink mögött? Nem tűrhet halasztást e programok modelljeinek a felülvizsgálata, hogy befogadóbbak, egyenlőbbek, ökológiailag felelősségteljesebbek és feministábbak legyenek.

Egy intézményen belül a „vendégművészek befogadását” gyakran rendszerszintű, bürokratikus procedúrák fedik el. Minden szervezet kialakítja a saját vendégművészeire vonatkozó „igénylistáját”.[10]Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ilyen felépítésben a művészé a vendég szerepe, míg az intézmény lesz a vendéglátó. A gyakorlatban viszont ez a kapcsolat sokkal árnyaltabb. Nem a felesleges, leegyszerűsítő definíciókból, hanem a mindennapiságból ered, annak gyakorlati, affektív és metafizikai meglepetéseivel együtt. Te mindent megtettél? Tedd fel ezt a kérdést egy vendégnek, aki bizonytalanul érezte magát, mert eszedbe sem jutott, hogy kimenj érte a repülőtérre. Minden új vendégművésszel újra tanuljuk, hogyan gyakoroljuk a vendéglátástt. A puszta tény, hogy a háttérbe helyezzük a produktumot és inkább a folyamatra koncentrálunk, megteremt egy kevésbé-tisztázott-teret, amelyben mind a szervezők, mind a vendégek nyitottak lehetnek a meglepetésekre.

A vendégművészek egymást követő sora tanított vendégszeretetre, ezért pedig mindnyájuknak hálával tartozom. Az Obieg magazin után a tranzitblog is az én házigazdám, amely teret és hangot biztosít számomra, hogy olyan, saját tapasztalatokat fogalmazzak meg, amelyek egyébként láthatatlanok maradnának. Olyan esetekről számolok be, amelyek ma is inspirációt jelentenek számomra.

2-arie
Arie. Fotó:  Krzysztof Łukomski.
Arie

2017-ben, amikor a Gotong Royong: Things We Do Together c. kiállításon dolgoztunk, több fantasztikus alkotót láttunk vendégül. Egy ponton megtudtuk, hogy két brazil, női vendégművész valamiféle jelenlétről panaszkodott a szállásukon, a Kastély stúdióiban. A kiállítás alkalmából összeállt ideiglenes kollektívánknak (Intervalo Escola – Time for a Break), szerencsére tagja volt egy fiatal művész, akinek volt tapasztalta a fizikai valóságról alkotott elképzelésünkön kívül létező lényekkel folytatott kapcsolattartásban. Olyan módszerek segítésével, amelyeket csak ő ismert (de zsálya használatával is járt), kapcsolatba lépett a szellemekkel és a jelenlét is felhagyott a vendégművészek kísértésével. Nem tapasztalták többé az éjszakai jeleneteket, a mellkasukon jelentkező nyomást („Mintha rajtam ülne valaki.”), az ajtók és ablakok hirtelen, megmagyarázhatatlan becsapódását vagy a tárgyak spontán leesését. Néhány héttel később Indonéziából érkező vendégeink ugyanezekben a stúdiókban rendezkedtek be. Egy téli séta alkalmával Arie mosolyogva kérdezte: –Tudod, Marianna, hogy szellemekkel élünk együtt?

Számomra ez természetes volt, így aggódva kérdeztem: – Igen, tudom. Minden rendben?

Igen – mondta Arie. – Pár napja az ágyban feküdtem a szobámban, az asztalra néztem és  hirtelen – bumm! A hangszórók, amelyek az asztalon álltak lezuhantak a földre. Tudtam, mit jelent ez. Hangosan bemutatkoztam, indonézül. Elmondtam, hogy én csak egy ideiglenes vendég vagyok itt és tisztelem a Szellem jelenlétét. Megkértem, hogy ne kísértsen. Néha a szemünk sarkából még most is látunk egy árnyékot, de már nem esnek le dolgok.

3-listy-milosne
RDE 2016, Furoshiki. Fotó: Bartosz Górka.
Szerelmes Levelek

A Re-Directing: East 2019 szeminárium alatt Aziza Harmel mesélt róla, hogy szerelmes leveleket ír egyik intézménytől a másiknak – nagyszerű kommunikációs forma! 2016-ban, az RDE 2016 résztvevőivel együtt szerkesztettünk egy dokumentumkiadványt, ami formailag a furoshiki-re utalt: egy japán ruhadarabra, amit különböző méretű tárgyak csomagolására és szállítására használnak. A mi furoshikink belsejében a jövőbeli felhasználókra – a vendégművészekre – kötegbe fűzött üzenetek és eszközök vártak. Tainá Azeredo a közösségi tudásmegosztásból kiindulva diagramon rajzolta fel a szeminárium alatt kialakult kapcsolatokat. Dorian Batycka a lengyel politikai helyzetet és azokat az akciókat írta le, amelyeket barátaival valósított meg a Frontex épület előtt és a Varsói Felkelés Múzeumnál. Małgorzata Kuciewicz és Simone de Lacobis a Dido’s Blanket c. munka elkészítésének instrukcióit adták át, egy „ideiglenes szerkezetet, találkozókhoz[11]. Ez pedig nemcsak a szeminárium alatt kísért végig minket, de még ma is használjuk a programunkban.

Renan Laru-an egy konceptuális tárgy-fejtörőt készített, Mika Conradie pedig filozofikus kirakókat. A magam részéről annak egyszerű gyakorlatát osztottam meg, hogy hogyan hangolhatjuk magunkat egymás tényleges meghallgatására egy csoporton belül. A vendégszeretet gesztusa abból állt, hogy megpróbáltunk körülírni egy teret, ahová a jövő vendégművészei érkeznek, amely olyan látogatók számára is nyitott, akiket maguk a szerzők  esetleg nem is fogadnának. A furoshiki egy olyan szerelmes levél, amelyet egy meghatározatlan jövőbe küldtünk, ismeretlen címzetteknek.

4-juliette-i-piec
Juliette Delventhal, Paweł Kruk, The Oven, 2011. Fotó: Bartosz Górka
Juliette

Juliette Delventhal volt az első vendég szakácsunk. Tőle tanultam meg egy olyan felfogást, amelyben az étel közös előkészítése és a közösségi étkezés értékes találkozási pontokká válnak. Juliette már a megérkezése előtt így írt: „Azt hiszem, az én főztömet is mélyen megváltoztatja majd ez az élmény. Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy sok helyre utazhathattam és ezek az élmények mind mély hatást gyakoroltak rám a helyi ízekkel együtt. Nagyon várom a lehetőséget, hogy az Ujazdowski Kastélyban készíthessekételeket és együtt fogyaszthassam el azokat az ott összegyűlt közösséggel. Szeretném beteljesíteni azt az álmomat, hogy felépíthessek egy egyszerű, tábori konyhát egy nagy, fa asztallal a fák árnyékában.

Ottléte alatt Juliette-el együtt harcoltunk az intézményi és a bürokratikus határokkal, hogy valóra válthassuk álmát. Találtunk egy fazekasmestert és sikerült megállapodnunk az intézménnyel is egy megfelelő helyszínről. Egy rendetlen építkezési területet kaptunk meg, amelyet egy ronda bádog kerítés rejtett el a Kastély látogatói elől. Néhány hét előkészítési munka után felállítottuk az asztalt a fák alatt és felépült egy remek, masszív kenyérsütő – a formája kicsit nevetséges volt ugyan, de tökéletesen működött. Juliette sok feledhetetlen estének volt itt gondoskodó háziasszonya. Megtanított minket, hogy készítsük el a legjobb pizzatésztát, de mindenek felett megteremtett egy olyan teret, amelyben folytatható a tevékenysége. A sütő csak egy ürügy, amely fizikai jelenlétével hív részvételre. A közös étkezések, a főzés és az esték tapasztalati, amelyeket ebben a térben töltöttünk a rezidencia program állandó elemeivé váltak. 

5-kolacja-w-ciszy
Ambra Pittoni és Juliette Delventhal, Saved Night Dinner, 2012. Fotó: Bartosz Górka.
Néma Vacsora

Kedves Marianna!

Szeretettel meghívunk a

Saved Night Dinner-re!

Az ünnepségen való részvételhez tudnod kell néhány szabályt.

Arra kérünk, hogy figyelmesen olvasd el az alábbi előírásokat.

RSVP

Dress code: elegáns, mintha egy fontos esemény kezdetét vagy végét ünnepelnéd.

A vacsorát csendben rendezzük meg. Kérünk, hogy ne beszélj onnantól, hogy megérkezel a vacsora helyszínére addig, amíg be nem jelentjük a csend végét.

A csend sokáig fog tartani.

Amikor véget ér a csend, erős italt szolgálunk fel és minden résztvevőt pohárköszöntőre hívunk. Gondolkodj el rajta, miről mondanál köszöntőt ezen az estén.

Improvizálj, ha szeretnél.

A vacsorát augusztus 16-án, este 10 órakor tartjuk meg

az Ujazdowski Kastély udvarában.

Kívánjuk a Legjobbakat,

Ambra Pittoni és Juliette Deventhal

A Kastély minden vendégművésze és a program munkatársai is személyesen kapták kézhez ezt a levelet,nyomtatott meghívón. Ugyan segítettem Ambrának és Juliette-nek az előkészületekben, nem ismertem a titokzatos esemény részleteit. Egy évvel a sütő felépítése után Juliette a férjével, Pawel Krukkal és lányával, Zoeval együtt visszatért Varsóba, hogy kialakítson egy permakultúra zöldség és gyümölcskertet a Laboratórium előtt, ahol a vendégművészek szállásai is voltak. A szerencse folytán ez épp egybeesett Ambra Pittoni ottlétével, aki már évek óta dédelgette azt az álmot, hogy megszervezhessen meg egy néma vacsorát, egy szenzitív női séffel együttműködésben.

Pontosan este 10-kor találkoztunk a Kastély előtt, kicsípve és izgatottan. Ugyan elég szoros közösséget alkottunk, kicsit mind idegesek voltunk. Fogalmam sincs meddig tartott az étkezés, de kitűnő volt és nagyrészt a kertben termett alapanyagokból készült. A csend először kényelmetlen volt, de később természetessé vált, ebben a bor is segített. Mikor Ambra bejelentette a végetértét, a pohárköszöntők a kölcsönös hála legszelídebb szavait törték fel. A meghívás a meglepetés erejével hatott ránk. Akár nyugtalaníthatott is volna minket, de vendéglátóink nem csapdát állítottak, épp ellenkezőleg: olyan pillanatot varázsoltak elő, amelyben a csend formálta a szavakat, azok pedig ténylegesen rezonáltak egymással. Amit akkor este kimondtunk, fontos és tartalmas volt. Sosem felejtem el azt az estét.

6-gospodynie-wystawy
Tárlatvezetés a Gotong Royong. Things We Do Together kiállításon, a kiállítás őreinek nézőpontjából 2018/01/11.. Fotó: Bartosz Górka.
Kiállítási vendéglátók

„Marianka, tartunk neked egy tárlatvezetést!” – mondták egy nap a Gotong Royong: Things We Do Together kiállítás őrei. A kiállításhoz gazdag nyilvános program tartozott több, mint száz kísérőrendezvénnyel. A művészekkel és más résztvevőkkel sok időt töltöttünk a kiállítás azon részében, ahol minderre sor került, és szoros kapcsolat alakult ki az őrökkel is. Mindig a segítségünkre voltak és gyakran csatlakoztak is az eseményekhez, ennek ellenére az ajánlatuk, hogy tárlatvezetést tartanak nekem meglepett és igazán meg is hatott. Azzal, hogy egyszercsak kezdeményezték és önként vállalták hogy vendéglátói legyenek a térnek, megváltoztatták a viszonyokat a kurátor, az intézmény és a jellemzően a háttérben maradó kisegítő munkások között.

Aznap a lehető leghitelesebb és legmegrendítőbb módon vezettek körbe a saját kiállításomon. A narratívát személyes tapasztalataik és a művekkel és gyakorlatokkal való viszonyuk perspektívája felől adták elő, én pedig könnyes szemekkel követtem őket. A tárlatvezetés végén megkérdeztem, lenne e kedvük nyilvánosan újrajátszani ezt. Nagyon örültem, hogy igent mondtak. Így született meg a nyilvános programunk egyik legizgalmasabb és legnépszerűbb rendezvénye: a Host-Guided Tours: Anna Borowska, Ewa Kiełbus, Agnieszka Kłos, Jadwiga Kozera, Hanna Wcisło és Jadwiga Wolfman

 
A Kollektív Ház

Az indonézek hihetetlenül vendégszeretők, volt alkalmam, hogy ezt magam is megtapasztaljam. Az informális művészeti kollektívák gyakran kezdődnek egy baráti társaság  meghívásával otthonra, de magát az otthont idegenek előtt is gyakran kezelik nyitott térként. Benne egy folyamatos, végtelen nonkrong – a tétlen együttlét szokásaközös, guggoló dohányzással és olyan hosszúra nyúló beszélgetésekkel, amelyek végén nincs más választás, mint hogy az ember éjszakára is maradjon. Míg a mi kultúránkban az éjszakásás a vendéglátó és vendég intim, közeli kapcsolatát feltételezi, az indonéz kollektívák számára teljesen általános gyakorlat. Így működik a Jatiwangi Art Factory, a Jatisura falu vagy a yogyakartai KUNCI is. Nagyon szimpatikus számomra, ahogy a művészeti intézményt ilyen, nyitott helyszínként képzelik el.

mycorrhizal root tips -amanita-
Mikroszkóp alatt látható arbuszkuláris mikorrhiza. Lengyökér kérgi sejtek, amelyek párosított arbuszkulátumokat tartalmaznak. Forrás: Wikipedia commons
Radikális Vendégszeretet

Végezetül hagy térjek vissza Zygmunt Baumanhoz és a königsbergi filozófushoz: „(…)

Kant megfigyelte, hogy a bolygó, amelyen élünk egy gömb, és végig is gondolta e vállaltan banális tény következményeit: minthogy mindannyian e gömb felszínén tartózkodunk és mozgunk, nincs hová mennünk – így örökké egymás szomszédságában és társaságában kell élnünk. A távolság megtartása, nemhogy annak növelése, hosszútávon szóba sem jöhet: ahogy körbe-körbe mozgunk ezen a felületen a távolság, amelyet növelni próbálnánk, végül csak csökkenhet.[12]

Senki sem tudja, mennyi időnk van még hátra ezen a gömbölyű bolygón – de ha maradunk, minden bizonnyal nem csak más emberek társaságában, de gombák közelében is élünk majd. Jacques Derrida hangsúlyozta a feltétel nélküli, radikális vendégszeretet szükségét. Ha közelebbről nézzük a gombákat – lakótársainkat ezen a bolygón – mondhatni, hogy úttörő szerepet játszottak a radikális vendéglátásban. A mikorrhiza a bizonyos gombák és növények közötti szimbiózis egyik formája. A növények a gyökérzetükben adnak helyet a gombáknak és megosztják velük a fotoszintézis termékeit, a gomba pedig cserébe mikroelemeket és ásványi vegyületeket biztosít gazdanövénye számára. A kölcsönös vendéglátás olyan stratégia, amely a túlélést teszi lehetővé.  A gombák radikális (latin radix [gyökér]), az emberiség felé tanusítottvendégszeretete azzal kezdődött, ahogy előkészítették a Földet mindarra, amit ma ismerünk. Amikor évmilliárdokkal ezelőtt a gombák gyamatosítani kezdték földünket, az első szárazföldi gombafajták ásványi anyagok kivonásával változtatták a köveket azzá a talajjá, amely ma is táplál minket.

Ma, amikor a nemzetállamok szorgalmasan őrzik áthatolhatatlan határaikat, miközben a kapitalizmus és más elnyomó rendszerek, amelyek alatt élünk egyre több szegregációt és hierarchikus struktúrát vezetnek be, nekünk, hétköznapi embereknek nehéz a bolygószintű vendéglátás gyakorlatát képviselni. A fajok közötti szimbiózis a radikális vendéglátás olyan, új formája lehet, amely az adakozás feltétel nélküli gazdaságán alapszik; és amelynek értelmében vállaljuk, hogy – szemben a kapitalizmussal –, különbségeink kölcsönös tiszteletben tartása mellett élünk együtt a bolygón.

Amikor a körülöttünk lévő világ őrülten próbál rákényszeríteni, hogy feladjuk a vendégszeretetben való hitünket, a „nagy politika” tükrében az pedig erőtlennek tűnnek az interperszonális kapcsolatok, épp a személyes és fajok közötti kölcsönös vendéglátás válhat a mindennapi ellenállás gyakorlatává. A valódi tiltakozást csak akkor tudjuk megvalósítani, ha egyénileg és kollektív szinten is vállalni merjük ezeket a gyakorlatokat.

Magyarra fordította: Molnár Ráhel Anna

A szöveg angol változata a lengyel Obieg magazinban jelent meg 2019-ben, Anda MacBride fordításában.

Marianna Dobkowska lengyel kurátor, kiadványszerkesztő, designer és új művészi alkotások produkciós menedzsere. A kezdetektől a varsói Ujazdowski Kastély rezidencia programjának társ-szervezője. A kurátori gyakorlatra a hosszútávú és (gyakran nemzetközi) együttműködésekre épülő kreatív helyzetek megvalósításának eszközeként tekint, amely ötvözi a képzőművészet, az performanszművészet, az oktatás és az aktivizmus területeit.

2004-től társkurátora a varósi Ujazdowski Kastély rezidenciaprogramjának, amely Közép-Európa egyik legismertebb AIR programja. 2009-2011 közt a Rooted Design For Routed Living. Alternative Design Strategies c. lengyel-norvég projekt kutatási és produkciós felelőse és rezidencia programjának kurátora volt. 2010 és 2020 között részt vett a Re-tooling Residencies c. nemzetközi projekt vezetésében, amely új AIR modellek kutatásával és megvalósításával foglalkozott. Számos, a köztéren és a nézők aktív bevonásával megvalósult projekt kurátora és társ-kurátora volt, mint a Public AIR, a We Are Like Gardens vagy az Akcja PRL. 2011 óta kurátora a Re-Directing: East szemináriumnak, amelyet évente rendeznek meg az Ujazdowski Kortárs Művészeti Központban.

Krzysztof Łukomski-val együtt a Social Design for Social Living (2015–2016) c. két éves projekt szervezője volt, amelyet a 2015-ös Jakartai Biennalen mutattak be és amelynek eredményeként végül megszületett a Gotong Royong: Things We Do Together (2017-2018) az Ujazdowski Kastélyban. Jelenleg a Red de Pedagogias Empaticas nemzetközi network tagjajéként szervez online és offline szemináriumot Re-Directing: East x Empathic Pedagogies – Future Intimacies címen. A Things We Do Together: The post-reader c. könyv szerkesztője, amely a Mousse Publishing és az Ujazdowski Kastély kiadásában jelent meg2020-ban.


[1] Magdalena Środa, Zygmunt Bauman, pielgrzym w świecie turystów, in: “Gazeta Wyborcza”, Magazyn Świąteczny,  2017, január 13.

[2] Luce Irigaray, Toward Mutual Hospitality, in: The Conditions of Hospitality: Ethics, Politics, and Aesthetics on the Threshold of Possible, ed. Thomas Claviez, Fordham University Press, New York 2013, 43. old

[3] Zygmunt Bauman, Liquid Love: On the Frailty of Human Bonds, Polity Press, Cambridge, Malden, 125. oldal

[4]“Derrida felfogásában a feltétel nélküli vendéglátás a hatalomról való lemondást, az olyan jogi normák és társadalmi szerződés felfüggesztését jelenti, amelyek garantálnák az erőfölényt a befogadónak – vagyis az államnak. Viszont a feltételes vendéglátás nem teszi lehetővé minden egyes külföldi fogadását. Sőt, szükségessé teszi jogi állapotuk előzetes ellenőrzését, ezáltal az idegen kvázi ellenséggé válik. A vendéglátáshoz való jog politikai dimenziója azok ellen irányul, akiknek erre szükségük van, inkább az adakozók nagylelkűségét és azoknak a kötelességeit tárja fel, akik ebben részesülnek.”

[5] Cezary Wodziński, Odys gość. Esej o gościnności, Gdańsk 2015, 11. oldal

[6] See Ewa Majewska, Gościnność, faszyzm, sfera publiczna. Kontrpubliczności podporządkowanych innych, in: “Opcje”,  http://opcje.net.pl/ewamejewskagoscinnosc/, [utolsó megtekintés:2019 szeptember 12].

[7] Łukasz Moll, W gościnie, czyli tam, gdzie granice docierają do swych granic,, in: “Opcje” no 3 (104) 2016, 56. oldal

[8] Op. cit.

[9] Luce Irigaray, Toward Mutual Hospitality, op. cit., 9. oldal

[10] Az igénylistát a bemutató napjára, leginkább a színházi, performatív és zenei szcénákban használják.

[11] Maguk a művészek hivatkoztak rá így.

[12] Zygmunt Bauman, op. cit., 125. old

© 2021 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány