Ha egyszer a tárgyak kinyitják a szájuk… BTM – Budapest Galéria Kiállítóháza

Ha egyszer a tárgyak elkezdenek beszélni, elmondják majd az összes panaszukat, felsorolják mindazt a méltánytalanságot és szekatúrát, amit létrehozóiktól és parancsolóiktól el kell viselniük. Nehéz dolguk ígérkezik; csak azokkal érthetnek majd szót, akik maguk is beszélik a tárgyak nyelvét.


fe Lugossy László


A beolvasztott Budapest Galéria idei utolsó Lajos utcai bemutatóján (a történeti múzeumba integrálásnak máris megvan az első „eredménye”: költséghatékony módon tavaszig bezárnak), a Csontó Lajos és Csató Máté szervezésében (előbbi az NKA időközben beolvasztott, a nagy összvizuális kohóban eltűnt képzőművészeti kuratóriumának tagja) létrejött Asztal című tematikus kiállítás résztvevői mindannyian – többségük hosszú évtizedek óta, magas szinten – beszélik a tárgyak nyelvét. A kilencvenes évek posztkonceptualizmusa, az objekteknek és installációknak a hazai művészeti „közbeszédbe” illesztésének korszaka – jelen válogatás tanulsága szerint – máig eleven, továbbépíthető hagyomány.

Az egyik videón – földön álló, apró gyufásdoboz asztalkák raszterére vetítve – Vincze Ottó (ő is a régóta „tárgyakkal diskurálók” közé tartozik) és Vinkler Zsuzsi a szentendrei művészek megmozdulásáról készült dokumentumfilmjét lehet megnézni. A városi vezetést hozzáértő, a helyi alkotók bizalmát élvező kultúrhivatalnok kiválasztására és megnyugtató szakmai alapokra épített program elfogadására rábírni akaró civil akció a végén oda vezethet, hogy – a további bajkeverést megelőzendő – még az önkormányzat munkáját segítő Művészeti Tanácsot is megszüntetik (bár biztos akadnak, akiknek a beolvasztás jobban tetszene). Vincze másik videomunkája – egy asztalka lapjára a magasból vetített kártyavetés – az „irányított véletlen” motívuma révén tart kapcsolatot Szabó Attila egy szék ülőlapjára applikált, élén álló és időnként megpördülő százforintosával. Csató Máté videóján a korai Lynch és John Carpenter modorában (de abszurd humorba mártva) három öltönyös kannibál-mutáns szertartásos módon agyvelőt kanalaz eleven táplálékuk, negyedik énjük koponyájából. Tóth Eszter munkáján a maga valóságában áll előttünk Lautréamont híres, utóbb a szürrealizmus jelmondatává lett sora: „Szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”. feLugossy László úgy bánik a tárgyakkal, mint egy irodalmár a szavakkal, persze ez nem újdonság. „Tárgyköltészetének” értelmezése azonban már nem kézenfekvő: művei szimbolikája – mint a mostani, szöveget és szögesdrótot alkalmazó egyszerre suta, titokzatos és szépséges „asztalos csendélet” is – túllép a tételes szürrealizmuson: tárgyi képzettársításai egyszerre mutatnak fel valamit annak improvizatív-automatikus jellegéből és a művész szerkesztő akaratából. Ez a szerkesztő akarat dominál Pacsika Rudolf, Csontó Lajos és Július Gyula tárgyhasználatában is. De míg Pacsika a tárgyakban rejlő aktivitás, abszurd, humoros „viselkedés” lehetőségét aknázza ki (az ő asztalai szerelmeskedni is tudnak), addig Csontó a fogalmak, a szöveg verbalitásával ütközteti őket (itt a „szörnyű bogárpárrá” változott asztalokat az „ön-” képzővel alkotott szavakkal). Július pedig a folyamatokra összpontosít, melyekben a „szereplők” a szemünk láttára valamiből valami mássá (például kitüntetések érmei csoki-öntvényként céllövöldei korongokká) alakulva „beszédes módon” megváltoztathatják lényegüket. Baglyas Erika installációjában a disznók „terített asztalától”, a rizsával telt aranyvályútól helyesírási hibás ígéretek vezetnek a nemzeti lobogó rúdján illatozó kolbászjövőbe – mindez egyszerre valóságos és szürreális.


Csontó Lajos: Önbarátok, installáció, 2008-2011


Baglyas Erika


Csató Máté, Tudásalapú fake, installáció, 2010


Július Gyula


Szabó Attila: Majd az idő megoldja, installáció, változó méret, 2011


Tóth Eszter

A szürrealizmust – a nemzetközi művészeti színtér legújabb, a kétezres évek közepétől kibontakozott retró-divatját – az összeomlás jeleit mutató világban és itthon is utolérte és felfalta a valóság. Az Asztal kiállítás szürreális allúzióit sem a retró felől érthetjük meg a maguk teljességében. Egy másik asztal, az Alaptörvény asztala elé járuló polgárok igényelhetik majd – ha otthonukban szeretnék tudni – azt a díszkiadást, amelybe illusztrációként állami megrendelésre festett történelmi jelenetek is bekerülnek. A manipulatív ideológiai kontextust kitöltő tablók persze nem a valóság, nem a tárgyak szegényes, mégis odafigyelést és erőfeszítést igénylő nyelvén beszélnek, hanem a hatalom reprezentatív, de közérthetőnek szánt mondandóját öltöztetik az individuális „stílus” ruháiba.

Andrási Gábor
 

© 2022 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány