A jelenben még bármi lehet. Present Szalon és Galéria, Budapest

Az alábbi bejegyzés mindössze egy viszonylag új művészeti hely rövid bemutatása és következő, szombati (január 9.) rendezvényük beharangozása. A vállalkozás ennél mindenképp több figyelmet és részvételt érdemel, ezért oda kell menni, többször is, sokszor, de úgy tűnik, erre bőven lesz alkalom.


Present Szalon és Galéria, a "Megfizethetetlen" című kiállítás megnyitója | Forrás: cspv.hu

Először is: a Present nem egy hely, hanem mindjárt kettő: az egyik egy Práter utcai, utcafronti helyiség, amelynek legvonzóbb tulajdonsága egy szó szerinti „white cube”, azaz egy 5x5x5 méteres fehér falú tér. A másik egy Síp utcai szecessziós ház harmadik emeletén található régi nagypolgári lakás, tágas, egymásba nyíló és patinásan leharcolt terekkel, és ezek között is egy valódi versenyzongorás, kanapés, hintaszékes, barnás lazacrózsaszín szalonnal, amelyet a házigazdák és vendégeik mostanra otthonosan belaktak. A Presentet jelenleg hárman „csinálják”: David Geshem, más néven Gémes Dávid, aki a két hely fölött diszponálni látszik, és két fiatal művészettörténész, Katja Melzer és Sárvári Zita. A lányok nyár óta vesznek részt a szervezésben, azonban a Práter utcai hely már két éve ad otthont több-kevesebb rendszerességgel különböző művészeti eseményeknek.


Present Szalon és Galéria, a "Megfizethetetlen" című kiállítás megnyitója | Forrás: cspv.hu

Az elmúlt fél évben felgyorsult az élet a Presentben: a nyári, Práter utcai „Ellophatatlan” című projekt, amelyet Dávid Paksi Endre Lehellel együtt szervezett, és amely a kiállítótérből bőven kinőtt a köztérbe is, sokak figyelmét keltette fel, és úgy tűnik, azóta a program is egyre ambiciózusabb. Az „Ellophatatlan” olyan műveket, installációkat mutatott be, amelyek anyagukból, elhelyezésükből, kialakításukból adódóan valóban „elemelhetetlennek” bizonyultak. Ahogyan akkor, úgy most, a Síp utcai szalonban még szombatig látható „Megfizethetetlen” című kiállítás esetében is nyilvános felhívással gyűjtötték be a műveket/ötleteket, és ebből válogattak.


Present Szalon és Galéria, a "Megfizethetetlen" című kiállítás megnyitója | Forrás: cspv.hu

Ez utóbbi tárlat, amely hatvannégy művész kb. kétszázötven grafikai munkáját mutatja be, a Síp utcai lakásgaléria első nyilvános projektje, amely ismét egy játékos konceptuális keretet teremt a művészetben rejlő, és a címmel jelzett, alapvető ellentmondás (szellemi, azaz pénzben nem mérhető értékének, ugyanakkor luxuscikk mivoltának) megragadására. Nem a művek tartalma, hanem – áruk révén: a kiállított művek ugyanis mind megvehetők, maximum huszonötezer forintos áron. A december 2-i megnyitóra tódult a nép (Present Szalon Budapest – opening és Present Szalon Opening Budapest a youtube-on), amely még a kiállítóknál is sokfélébbnek mutatkozott; a kiállítás utolsó hetéig a művek kb. negyven százaléka kelt el. (Közben egymást érték a „szalonrendezvények”: hanuka, karácsony, szilveszter és kevésbé kanonizált alkalmak.) Tehát van még esély akár péntek délután (18-20h), akár a szombati vj-s, élőzenés zárópartyn birtokba venni a művészetet, szabadon és szellemileg vagy jutányos áron, hosszú kapcsolatra.


Present Szalon és Galéria, a "Megfizethetetlen" című kiállítás megnyitója | Forrás: cspv.hu

A Presentben úgy tűnik, rengeteg ötlet van a folytatásra: a Práter utcai helyiséget (ismét nyilvános pályázat útján) évszakonkénti váltásban átengednék egy-egy művésznek, hogy azt műteremként, műhelyként használja, és végül itt be is mutassa munkáit; a kiállítási és a szalonprogram továbbra is igyekszik ugyan nem szűrő nélkül, de mégis nagyszámú és a lehető legkülönfélébb résztvevőket bevonzani.

A hely, bár viharvert terei, szalonja és a zongorán kísért dalestek kétségtelenül felidézik a nagypolgári múltat, inkább a kádár-kori ellenkultúra lakásokba szorult közéletét idézi, még ha csak részleges, „formai” hasonlóságról beszélhetünk is: urizálás helyett low-key lazaság, exkluzivitás helyett laissez-faire sokféleség és nyitottság, a géniuszok csodálata helyett teljesen új arcok – a jól ismertek mellett; és annak az izgalma, hogy valami új történik most, aminek a jövője kiszámíthatatlan. Mindez persze nem példa- vagy előzmény nélküli Budapesten sem; a szalon ötlete, „intézménye” azonban egészen otthonos, intim és vonzó helyet nyit mindenféle kulturális terület képviselőinek rendszeres látogatására és szimultán jelenlétére, ami ebben a formában akár hiánypótló is lehet.

 

  • iparterves

    Ez klassz. Meddig fog élni?

  • egocosmos

    Hát vannak olyan információk, hogy a holnapi az utolsó megmozdulás ebben a felállásban.

  • http://www.melkein.com melkein

    Kevésbé elfogult szövegeket szívesebben olvasok.

  • bellevillebrando

    elképesztően kellemes és jóhangulatú hely, tele kedves, okos és szép emberrel, de a műveken lenne még mit dolgozni. de köszönöm ezt az írást, mert emiatt mentem el megnézni 🙂

  • iparterves

    Most mi a helyzet a galériával? Él még, működik?

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány