Etika és a képzőművészeti intézményrendszer

Ez a poszt eredetileg egy esettanulmány-szerűségnek indult. Egy aktuális budapesti bemutató kapcsán felröppent a hír, miszerint a kiállító művészek, valamint a művészek és a kiállítást megrendező intézmény között konfliktus alakult ki, amely a kiállítás kimenetelét nagyban veszélyeztette. Oknyomozó riporttal sajnos nem szolgálhatok, noha többször is nekifutottam a történetnek. Hogy mennyiben tekinthető a kérdéses információ kacsának, nem igazán lényeges kérdés. Ami azonban sokkal érdekesebb, és talán hasznosabb megközelítés is egyben, az maga a problémafelvetés, mely nemzetközi vonatkozásban is revelációval bír. Két svéd, egy dán, és egy osztrák kurátort kérdeztem a művész-kurátor együttműködésekről.


Balra Bencsik Barnabás és Szipőcs Krisztina. Bakos Gábor: Personal Press Kérdőív | fotó: XEROX

 

Anonimitás miatt, egyben az egyszerűség végett, az interjúalanyokat aktuális földrajzi helyzetükből kiindúlva S1, S2, O, és D elnevezéssel különböztetem meg. A megkérdezett kurátorok valamennyien közintézményekben dolgoznak, ahol vezetői és/vagy középvezetői státuszt töltenek be, mindannyian majdnem több mint egy évtizedes munkatapasztalattal rendelkeznek. A megkérdezettek közül kettő (S1, D1) szabadúszó kurátorként töltött el jelentősebb időt a szakmában, és csak pár éve kezdte el intézményi karrierjét. A másik kettő tanulmányai befejezte után nem sokkal került intézményi pozícióba. A beszélgetéseket elindítva nem a művész-kurátor kollaboráció kérdésével kezdtem, e helyett arra kérdeztem rá, hogy mit gondolnak általában a kurátori munka etikai dimenzióiról?

A beérkező asszociációk nagyjából két csoportra oszthatóak: a művészekkel való együttműködés (S1,D1), illetve a közönséggel való kommunikáció (S2) kérdéseire. Az osztrák kurátor a bemutatott művek etikai kontextusát említette. A kiállítás-politikát boncolgatva a posztkolonialista és feminista elméletek szellemében beszélt a bemutatott munkák kiválasztásának etikai kérdéseiről. Konkrétan arról, hogy az eurocentrizmus meghaladott dolognak számít intézményében, minden csoportos kiállítás kapcsán igyekeznek bevonni többféle nézőpontot. Ezt személy szerint intézményi missziónak tartja, tekintve a helyi társadalom erőteljes xenofóbiáját, amelyet az intézmény kihelyezett public art projektek támogatásával igyekszik problematizálni.

A svéd (S1) és dán kurátorok első helyen a kiállító művészekkel való együttműködést említették. Etikai kérdésnek tekintettek már egy sor praktikus kérdést is a projekt menedzseri feladatok közül. Kezdve azzal, hogy az előkészületek során legyen világos a költségvetés, továbbá az, hogy kinek milyen feladata van, és a lehetséges problémákat előre jelezzék egymásnak a felek. Olyan akadályokra utaltak, mint amikor egy giga projekt esetén a finanszírozás kapcsán külső anyagi forrásokat is igénybe kell venni és ezek sikeres kifutása még nem garantálható. Ebben az esetben az első beszélgetésen ezt világosan jeleznie kell a kurátornak, többféle forgatókönyvet vázolva fel a projekt kimenetelét illetően. A svéd (S1) kurátor a kiállítás koncepció kidolgozásának folyamatát is ide sorolta. Intézményében bevett gyakorlat, hogy interjú formát használnak a művészek igényeinek és/vagy ötleteinek feltérképezésére. Ami ebben különösen érdekes, hogy a „múzeum pedagógusokat“ (museum educators) is bevonják, azaz nem csupán a kurátor interjúzik a művéssszel, de külön, a projekt indulásának legelején, már a múzeum pedagógus is elbeszélget vele. Ezek az interjúk hangulatukban természetesen inkább informális beszélgetések, viszont a kurátor tudatában van a beszélgetésen elhangzottak fontosságával, ezeket rögzíti valamilyen formában, és a  szükséges részleteket a stábértekezleten továbbítja kollegáinak. Hasonlóképp a nyilatkozott a dán kurátor is. Ő a kölcsönös figyelmet emelte ki, a kurátor oldaláról különösen fontosnak tartja, hogy a művész ne kerüljön kész helyzet elé, dialógus formájában hozzák létre a kiállítást, melyben mindkét fél egyformán alakítja a koncepciót. A szerzőség kérdésével kapcsolatban különbséget tett csoportos és egyéni kiállítások között, ez utóbbi esetében a művésznek sokkal nagyobb teret szokott adni a koncepció terén. A csoportos kiállítások esetében azonban hangsúlyozta, hogy sosem egy gondolat illusztrációjára kéri fel a művészeket, ehelyett a műtárgyak és/vagy művészeti gyakorlatok maguk a koncepció kiindulópontjai.

A másik svéd kurátor (S2) a közönséget említette meg elsőként mint etikai kérdést. Mivel intézménye közpénzből működik a legfontosabb feladat a közszolgálat. Ezzel kapcsolatban problémaként nevezte meg, hogy annak ellenére, hogy a régió a migrációs hullámnak következtében Svédország jellegzetesen multikulturális térségévé vált, a múzeumlátogatási statisztikákban ennek a változásnak nyoma sincs. Ezt a problémát szerinte már az alkalmazottak tekintetében is fontolóra kéne venni, mivel általában bevándorlókat nem találni a kulturális intézményekben – a takarító személyzetet leszámítva.


Bakos Gábor: Urna Honoraii. Personal Press Projekt | fotó: Bakos Gábor

A művész-kurátor, vagy művész-intézmény konfliktus kérdését tekintve a válaszok eléggé egységesek voltak: vannak konfliktusok, de ezt a folyamat részének tekintik, melynek a kifutása mindenki javát szolgálja. Ausztriában szerződést kötnek a művészekkel, ennek pontos tartalmát azonban a kurátor nem ismerte; komolyabb, azaz feloldhatatlan konfliktusra nem emlékezett. Az egyik svéd kurátor említett csupán egyetlen esetet, melynek a végeredménye a kiállítás meghiúsulása lett. Egy neves, nemzetközi művész kíállításán dolgozott az intézmény, azonban két héttel(!) a megnyitó előtt az igazgató törölte a kiállítást a programból. Az ok a kiállítás építők és egyéb kiszolgáló személyzet, valamint a művész konfliktusa volt, melynek során az alkalmazottak méltatlannak érezték a hangnemet ahogy a művész kezelte őket. Ez valóban rendkívüli esetnek tekinthető, mivel a svéd társadalom híresen konfliktuskerülő. A kiállító művész azonban nem svéd származású volt. A kurátor elbeszélése szerint a konfliktus oka, nem kulturális eredetű, sokkal inkább hatalmi: a kérdéses művész, az artworld nemzetközileg elismert figurája, akinek a  svédországi kiállítás nem jelentett sokat, és ezt sajnos minduntalan éreztette is.

A magyar kontextust nézve talán legégetőbb kérdésemre, miszerint fizetnek-e a művészeknek az elvégzett munkájukért honoráriumot, az egyöntetű igen volt a válasz.
 

  • ErsteBank

    Köszönjük Emese!
    De miért nem H-t kérdezted meg?

  • stenczer

    a művészek honoráriuma nemcsak azért fontos, mert alkotásokat hoznak, vagy hoztak létre egy kiállításhoz, hanem mert az utóbbi előkészítésében, létrejöttében rengeteg feladatot hárul rájuk, az akár több hónapig is tartó adminisztrációs és egyéb, a kreativitástól független munkákban.

  • hegyi dóra

    Emese,

    van néhány kérdésem:
    -miért tartottad fontosnak, hogy névtelenül használd fel a kurátorok válaszait?
    -miért említed az esettanulmányt, ha aztán nem derül ki, hogy milyen konfliktusról és melyik intézményről szól?
    – a képeket hogy választottad ki? mivel a cikkből nem derül ki, hiányzik a képekhez az évszám, a helyszín?
    -nem világos, hogy miről szól a cikk.

    üdv

    Dóra

    üdv

  • Ez+Az

    @hegyi dóra:
    Nem szeretnék szakmai kérdésekbe bonyolódni ( bár számomra a cikk érthető volt.)
    A képekről ha valaki nem tudná, ott a
    hivatkozás: Personal Press Projekt

    (A projekt elsô, nyilvános megjelenése 1997. június 13-tól július 6-ig a Bartók 32 Galériában volt megtekinthetô.)

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány