Értelem és érzelem

Ming Wong Lerne deutsch mit Petra von Kant című videójának részlete

Korunk egyik legnagyobb problémáját, az identitás kérdését sok művész kerülgeti műveivel, ám a legtöbb esetben nem találkozunk olyan letisztultsággal, finom intelligenciával és kedvességgel, amivel a szingapúri Ming Wong operál művein keresztül. Nem próbál „okos” művészként a filozófia útvesztőibe hajítani bennünket, hanem ahelyett egy sokkal szellemesebb és szórakoztatóbb alternatívát nyújt: szerepeket játszik nekünk és miközben szórakozunk is, úgy, hogy egyik szemünk sír, a másik meg nevet, közel kerülünk valamihez, talán önmagunkhoz, az előítéleteinkhez, valamint a saját ki nem artikulált kérdéseinkhez.

Bienvenido Mr. Wong fotó: Ming Wong

A művész munkáival először a Lise Nellemann és Fodor János által kurált Futurama kiállításon találkoztam, ahol a Lerne deutsch mit Petra von Kant című videójával szerepelt. Ez egy Fassbinder film (The bitter tears of Petra von Kant, 1972) feldolgozása, pontosabban egy jelenet újrajátszása. A női ruhában fetrengő és közben italozó művész az eredeti dramaturgiát követi, németül monologizál, és néha felkapja az éppen csörgő telefonkészülék kagylóját, majd sértődötten visszahelyezi azt a helyére. A kis színjáték kedvéért a művész pontosan megtanulta a szöveget és viszonylag jó kiejtéssel kelti a megbántott nő hatását. Ez a metódus sok munkájában visszaköszön, a kultúrák találkozása és súrlódása, valamint a nyelv okozta bonyodalmak képezik az alkotások alapját. A Bienvenido Mr. Wong című munkájában egy spanyol férfi sztereotipizált archetipusát jeleníti meg. A kétsávos videóban az egyik felén gyorsan, a másikon lassan beszél spanyolul, egy lehetséges párbeszéd alakul, de a káoszból nem születik közös nevező. Vagy a Four malay stories című videójában, ahol szingapúri film noir-okat dolgozott fel, egy konzervatív, gyarmati ország mozifilmjeit, melyeket talán a szülei nézték a moziban ölelkezve és melyek nem egyszerű mozi voltak, hanem a társas érintkezés és az emberi konfliktusok, illetve a szituációk helyes kezelésének oktatófilmjei.

 Eat fear fotó: Ming Wong

Mivel jelenleg a Künstlerhaus Bethanienben tölti ösztöndíját, így a legutóbb lehetőségem volt megtekinteni egy újabb munkáját, mely szintén egy Fassbinder adaptáció (Angst essen seele auf, 1973). Az eredeti történetben Emmy, a müncheni takarítónő szerelembe esik a nála jóval fiatalabb marokkói bevándorlóval, Alival. Mivel a korkülönbség és a kulturális eltérés, így a társadalmi nyomás jelentős, a film viszonylag tragikus kimenetelű. Ezt a történetet dolgozta fel Wong úgy, hogy a kiválasztott és feldolgozott jelenetek minden szerepet ő maga játsza el. Ezt néha viszonylag jól sikerült blueboxozással odáig ér, hogy egy jelenetben akár öt szerepben is szimultán tűnik fel, ami a tragédiát visszahajlítja a komikusba és nem térít el bennünket a valós problémák követésétől, nem manipulációval dolgozik, hanem szelíden irányít. A dráma marad, de nem hajlik végletekbe.

A videó, bár egy több évtizedes alkotás újrája, mégis kortárs kérdésekkel foglalkozik, pontosabban az eredeti film felvetései nem változtak az idők során számottevően, elég csak az európában élő afrikai, kínai, török, vagy arab országok bevándorlóira gondolni. Ming Wong egy kínai-angol-szingapúri kultúrkörből származik, tehát egyaránt szembesült egy hajdan gyarmati ország változásaival, a szingapúri jóléti diktatúrával, mely a világ egyik legkomolyabb információs és tömegkommunikációs rendszerével rendelkezik. Ezen kívül az ázsiai kultúrkörben nevelkedett, de egyetemre Nagy Britanniában is járt. Ennek is köszönönhető valószinűleg szociális érzékenysége és kifinomult szenzorai például a berlini bevándorlók helyzetére.

Feladatát azzal is nehezíti, hogy mindig az adott nyelvet használja, tehát egy tőle alapvetően távol lévő kultúrkészlet verbalitásában nyilvánul meg. Ezen kívül a nemi szerepekkel is jól bánik, éppúgy élvezi egy női karakter nyújtotta lehetőségeit, mint saját nemének szerepeit. Egy kellemes koktélt kever nekünk etnicitásból, genderből, és a nyelvekből, aztán azt mondja:

Let me start on german, because i am now a germanguestartworker, here in
Kreuzberg of Berlin, with my Turkishimmigrantneighbours, Punksquatfamilies and convential artistpeople.

Please excuse me if you understand me not, i am still less eloquent on this side than off. I have my language lost to whom her better treat.

If i really speak, is the language there but I not. It is more that the language me speaks than i that i her speaks. The language speaks through me. I am her ventriloquistpuppet.
I spend most time try not speak, try to misunderstood become.

Sometimes try i fight back. Go away you monster!

I make new my own verbaltradition, i try be my own conversationpiece, i must be
Subtitled resist, or i will again disappear.

Whether i for others still sense more result, it remains being waiting.

(Ming Wong, german friends and Babel fish)

Cheers!

Ming Wong: Eat fear/ Künstlerhaus Bethanien

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány