Égő újságot olvasok


Tót Endre 1972-es Égő újságot olvasok akciója, ahogy címe is elárulja, annyiból áll, hogy a performer leül, majd meggyújtja kinyitott újságát. Ez az akció gyakorlatilag egy a kiskamasz piromániából merítkező geg-akció, aminek a megértéséhez, nem győzőm hangsúlyozni: a fotó, az nem elég.

ego_ujsag01.jpg

Tót Endre: Égő újságot olvasok, Független Képzőművészeti Tanszék, Szeged, 2013
Kotun Viktor akciója | forrás: fuggetlenkepzomuveszetitanszek.blogspot.hu

Az égő újságolvasás bármilyen társaságban szubverzív derültséget okoz, művészettörténeti hivatkozás nélkül mégsem tekint senki rá művészetként, ellenben valóságos felforgató hangulatot teremthet (sőt, mind művészettörténeti hivatkozással előadva laikusok körében, mind konzervatív művészeti közegben, művészetellenes hangulatot képes létrehozni).

Végső soron ebben a szubverzív aspektusában nem különbözik sok hasonló Fluxus partitúrától; Milan Knizak 1965-ös Hóvihar című darabjában „papírrepülőket osztanak szét egy tétlenül várakozó közönség tagjai között.” Bármilyen művészettörténeti előismeret nélkül, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaként osztálytársaimmal kötelező tanulóidőben, silentium alatt, titokban meghajtogattunk ezer papírrepülőt, amit aztán vacsora után dobáltunk le a kivilágított focipályára. Ez az egyszerű geg-akció olyan szintű feszültséget okozott az iskola vezetésében, hogy egy hónapig a mi osztályunk hordta a kollégium összes kukáját.

ego_ujsag01_B.jpg

Milan Knizak: Hóvihar, 1965 – Kotun Viktor: Tűz, víz, repülő #2, Liget Galéria, Budapest, 2013 | fotó: Tóth Gábor

Majd’ tíz évvel később, mikor már az Artpoolban dolgoztam, néztem végig egy DVD-t, amin Fluxus partitúrákat adtak elő Bob Wattsék, valahol egy New York-i színházban. Öltönyös művészek dobáltak pár száz repülőgépet a közönségbe, akik nyugodtan ültek, csak páran kezdtek el játékból visszadobálni az előadóknak. Milan Knizak darabját láttam, a Hóvihart, életemben először. „Egy dolog akkor művészet, ha művészetként viselkedik” – írja Dick Higgins Tizennégy szavas kiáltványában.

ego_ujsag02.jpg

Tót Endre: Égő újságot olvasok, 1972/1974 | forrás: artpool.hu


Ezután a kis kitérő után, visszatérve a Tót Endre akcióhoz: az 1970-es évek Magyarországán egy a tűrt/tiltott kategóriák közti képzőművészeti térben elolvasott égő újság a sajtó kritikájaként értelmezhető. Tót az Artpool oldalán látható fotón, lábait összefonva, úgymond klasszikus pózban, vélhetőleg az egyik újságcikkre koncentrálva olvas, mintha semmi különbség sem lenne a mindennapi újságolvasáshoz képest. Akciója a kelet-európai blokkra jellemző cenzúra és vonalas kultúrpolitika fricskájaként jelenik meg. Talán az élet ezen aspektusának is köszönhető, hogy Tót 1979-ben az emigrációt választotta.

ego_ujsag03.jpg

Bernáth (y) Sándor plakátja, 1980 | forrás: exindex.hu


Néhány évvel később, 1980-ban Bernáthy Sándor a Stúdió Galériában rendezett egyéni kiállításának plakátján olvas égő újságot a fürdőkádban. Hogy ez egy kényelmes helyzet vagy inkább kínos, nem olvasható le egyértelműen a fotóról, de megrendezettsége a napnál is világosabb. Szembeszökő a plakát jobb szélén látható bíbor színházi függöny, ami kvázi idézőjelként is tekinthető.

A két munka közti kontrasztot már önmagában az is megvilágítja, hogy az Artpool site-on látható Tót Endre-fotó egy akció fotódokumentációja, míg a Bernáthy–munka egy kiállítás meghívó plakátja, kvázi egy átgondoltabb, áttételesebb munka, a Tót–akció kisajátítása, feldolgozása, idézése. Ez utóbbit hadd világítsam meg a következő Danto-idézettel:„A színház konvencionális határai olyan funkciót töltenek be tehát, ami az idézőjelekéhez fogható: ami közéjük kerül, kivonják a közönséges beszélgetések diskurzusából, és semlegesítik tartalmát azon beállítódásokra nézve, amelyek helyénvalóak lennének, ha a kérdéses kijelentést állítanánk s nem pusztán megemlítenénk. Az idéző nem felelős e kimondott vagy leírt szavakért, az idézés aktusában ezek nem az ő szavai. S hasonló vonások a művészet területén mindenütt föllelhetők: akárcsak a színpad, a képkeretek és a tárlók is tudatják már az általuk jelzett konvenciókban jártas emberrel, hogy arra, amit ily módon kijelölnek, nem úgy kell reagálnia, mintha valóságos lenne.”

Tót szubverzív akciója még magában hordozta a felforgatás hatásmechanizmusát is, Bernáthy–nál már egy intézményben rendezett kiállítás plakátján jelenik meg, színházként. Nem kelthet heves érzelmeket, legfeljebb derültséget.

ego_ujsag04.jpg

Tót Endre: Égő újságot olvasok, Harmadik multiplika show, Demo Galéria, Budapest, 2011
Kotun Viktor akciója | fotó: Kaszás Tamás

Jómagam 2011-ben kezdtem el rendszeresen égő újságot olvasni. Saját rekonstrukció-sorozatomat két kategóriába tudom sorolni aszerint, hogy informális vagy képzőművészeti közegben valósítottam meg. Egyrészt olvastam égő újságot egy olyan társaságban, amelyben senki se érdeklődik igazán a kortárs kultúráért; ebben a helyzetben a gyerekeket alapvetően az amúgy tiltott pirománia mozgatta, míg a felnőtteket a sajtó iránti ellenszenv.

ego_ujsag04b.jpg

Tót Endre: Égő újságot olvasok, Feszty-ház, Budapest, 2011 – Kotun Viktor akciója

Másrészt olvastam égő újságot képzőművészeti közegben is, ahol rekonstrukcióként is került értelmezésre a piro-geg, tisztelegve a Németországba emigrált Tót Endre előtt. A rekonstrukcióval, kisajátítással 2011-ben nyilvánvalóan új kontextusba helyeztem az akció jelentését: hiszen 40 évvel az eredeti után nem beszélhetünk többet az egypártrendszer sajtópolitikájáról. Amit a régi ellenzék követelt, annak ma már bizonyítottan semmi hasznát sem vesszük. A nyolcvanas évek vége felé közszájon forgó anekdota szerint egy orosz író a következőképpen jellemezte a helyzetet: „Régebben az összes újság ugyanazt hazudta. Most meg minden újság mást-mást hazudik.”

ego_ujsag05.jpg

Hajdu Zsolt: Megpofoztak, miközben én égő újságot olvastam, 2012, Tűz, víz, repülő #2 
Liget Galéria, Budapest, 2013 | forrás: hajduzsolt.tumblr.com


A számtalanszor megismételt akció alkalmai közül hadd emeljem ki a legbotrányosabb fogadtatást! Egy több fős társasággal szórakoztunk 2012-ben a (Budapest) Klauzál téri KisÜzem nevű kocsmában, amit a volt Sirály Klub alkalmazottai üzemeltettek. A részegség egy pontján barátom, Hajdu Zsolt, teátrálisan leült egy székre, kezében az Élet és Irodalom című folyóirat számával, és bejelentette, hogy ő most újságot olvas, ezzel nyilvánvalóan engem provokálva valamiféle válaszra. Nem haboztam, odaléptem hozzá, és tüzet adtam, meggyújtottam a kezében lévő újságot, amit ő hangosan olvasni kezdett. Társaságunk remekül szórakozott addig a pillanatig, amikor is az egyik csapos káromkodva oda nem lépett Zsolthoz, és lekevert neki egy jókora pofont. Erre többen talpra ugrottunk, de végül is nem került további tettlegességre sor.

Az eset keltette domino effektusra és tényleges okára csak hónapokkal később derítettünk fényt: 2012 nyarán a Plágium2000 akció– és performanszsátor megszervezésével jelentkezett a szlovákiai HannaHanna összművészeti fesztiválra, azonban a szervezők nem voltak hajlandóak se igent, se nemet mondani egészen a fesztivál hetéig. Hetekkel később tudtuk meg, hogy az eset hátterében a KisÜzem csaposa áll, aki szintén a fesztivál szervezője, és továbbra is meg van sértődve, mivel még nem is olvasta a szóban forgó hetilap adott számát.

Tót Endre: Égő újságot olvasok, Luppa sziget, 2012
Kotun Viktor akciója | forrás: wtf666lol.tumblr.com 

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány