Az önszerveződés ereje: szempontok és példák az észak – dél tengelyről

A tranzit.hu Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola februári vendégelőadói Anne Szefer Karlsen, norvég kurátor, író és Abdellah Karroum, marokkói kutató, kurátor voltak. A kortárs művészeti biennálék elméleti és gyakorlati kérdéseiben tapasztalattal rendelkező két kurátor munkásságának – a kiállítások helyi földrajzi, történelmi, társadalmi és kulturális közegének sajátosságain túl – egyik fontos motívuma az önszerveződés.

AJ_SZisk2.jpgHegyi Dóra és Abdellah Karroum

A szeminárium nyitóelőadásában Anne Szefer Karlsen az önszerveződés, mint lehetséges Intézmény tézisét vetetette fel. Míg a hivatalos intézmények gyakran identitás krízisbe kerülnek, az alternatív kezdeményezések hajlamosak önmaguk mitologizálására, miközben a két terület között az utóbbi időkben számos átjárás keletkezett. Az önszerveződés intézményének alapjait az egyének közötti szolidaritás és a közös érdekek, nem pedig formálisan megszabott szerkezetek és kötelezettségek adják. Az önszerveződés intézményének egyik lényeges aspektusa, hogy nem kifejezetten valami ellenében szerveződik, hanem a már létező intézmények mellett, mint egy azoktól független erő. Anne Szefer Karlsen szerint a jövő az önszerveződésé, mely képesnek tűnik a művészeti színtér kontinuitását és diverzitását fenntartani.

AJ_SZIsk1.jpgAnne Szefer Karlsen

Abdellah Karroum a kurátori gyakorlat felől közelített a témához, bemutatván az általa, 2002-ben, Rabatban, saját lakásában alapított Appartement 22 kortárs művészeti központot, mely azóta számos kiállításnak, szakmai találkozónak, rezidencia-programnak, művészdokumentációnak és egy művészeti rádióállomásnak ad teret. Míg az Appartement 22 több nemzetközi Biennálén és fesztiválon is részt vett, a működtetésében szerzett tapasztalatok visszahatottak Karroum biennále-kurátori, illetve művészeti igazgatói (Dakar Biennále, 2006, Benin Biennále és La Trienale, Párizs, 2012) tevékenységére.

Nyilvános előadásaik közös nevezője a kortárs művészet és közvetlen közege összefonódásainak tárgyalása. Anne Szefer Karlsen az utóbbi 50 év norvég társadalmi fejleményeire koncentrált: az olajiparnak köszönhető gazdasági fejlődés részben státuszt biztosított a művészetnek, másrészt szinte ellehetetlenítette a művészet konstruktív oppozíciót, az embereknek alternatív perspektívákat kínáló szerepét. Abdellah Karroum a marokkói kortárs művészet és a poszt-koloniális időszak viszonyrendszerét vázolta fel a 60-as évekbeli marokkói társadalom modernizációs folyamatainak, az autoriter politika és a történelemírás hiányosságai felől nézve.

Angel Judit

  • petropolis

    “Anne Szefer Karlsen az utóbbi 50 év norvég társadalmi fejleményeire koncentrált: AZ OLAJIPARnak köszönhető gazdasági fejlődés részben STÁTUSZT biztosított a MŰVÉSZETNEK, másrészt szinte ellehetetlenítette a művészet konstruktív oppozíciót, az embereknek alternatív perspektívákat kínáló szerepét.”

    “Anne Szefer Karlsen az utóbbi 50 év norvég társadalmi fejleményeire koncentrált: AZ OLAJIPARnak köszönhető gazdasági fejlődés részben státuszt biztosított a művészetnek,
    másrészt (!!!)
    szinte ELLEHETETLENÍTETTE A MŰVÉSZET KONSTRUKTÍV OPPOZÍCIÓIT, az embereknek alternatív perspektívákat kínáló szerepét.”
    (A művészek is “emberek” ?)

    Marokkó soha nem volt gyarmat.
    (De a “poszt-koloniális” nagyon jól hangzik.)

  • timár.kati

    en.wikipedia.org/wiki/Morocco#French_and_Spanish_protectorates

    Ok, lehet, hogy nem a klasszikus értelemben vett gyarmat, de azért a protekturátus sem azt jelenti, hogy szuverén.

  • petropolis

    @timár.kati:

    Ez igaz, Marokkó protektorátus volt. De ez a státusz a szultán inditványára jött létre -hogy újjaszervezze a széteső államot,
    – és mindez egybesett azzal a francia törekvéssel
    hogy Francia-Algériának biztos határai legyenek.
    (Igy lett Tunézia is protektorátus.)
    És az is igaz hogy ez nem azonos azzal a gyarmatosítással
    amely másutt zajlott és amelynek rasziális igazolása részben
    az enciklopédistáktól származik. . . .sőt azoktól is akikre napjainkban, számtalanszor és zokogva, de legalábbis kisírt szemmel, egyesek ma is hivatkoznak . . .
    Mert mit is mond (a szocialista) Jules Ferry 1885ben a parlamentben ?
    “A felsöbbrendü fajoknak érvényesíteniök kell jogaikat az alsóbbrendű fajokkal szemben. Amikor jogokról beszélek a kötelességről is beszélek.
    A felsőbbrendű fajoknak kötelességük civilizálni az alsóbbrendűeket. »
    És mit is mond (a szocialista) Léon Blum 1925ben
    a parlamentben ?
    “Elfogadjuk hogy a felsőbbrendű fajoknak joga, mitöbb kötelessége, hogy azokat akik kultúrálatlanok arra buzdítsák
    hogy éljenek a tudomány és az ipar fejlődése adta lehetőséggel.”
    Sőt mit is mond
    (a szocialista) belügyminiszter François Mitterrand 1954ben ? “
    “A francia jog Flandriától Kongóig érvényes.
    Ez a mi rendünk, és nemcsak azért mert erre az Alkotmány
    kötelez bennünket, hanem mert ezt mi így akarjuk.”

  • timár.kati

    @petropolis: Talán épp ezek miatt is annyira élő az antikolonialista érzelem a Maghreb országaiban még a mai napig, nem? Hogy talán a kolonializmus nem pusztán fizikai megszállást jelent, hanem egy olyan gondolati sémát, amiben a nem-európai kultúrákat csak ilyen módon lehet látni és láttatni (lásd pl. Said).

    Arról nem is beszélve, hogy meglehetősen visszatetsző, vagy legalábbis kettős az ország egyesítése érdekében egy hagyományos kolonializáló hatalomtól segítséget kérni.

  • petropolis

    @timár.kati:

    “Antikolonista” érzelem ? Nem tudom hogy Marokkó vagy Tunézia esetében van e ilyen. Algériában van egy francia-ellennes, néha lángralobbanó, parázs amit a háborúban elévülhetetlen legitimitással önfelruházott és a függetlenség óta megszakitás nélkül hatalmon lévő, végtelenül korrupt, az “allamot” 50 éve kisajátitotta maffia a belpolitikai helyzettöl függően manipulál.
    De ez a barkácsolt “haza”fias-érzelem-közös-nevező úgy tűnik mintha csakis a status quo fenntartasát szolgálná. Az egyik refrénje ennek az hogy Franciaország kérjen bocsanátot.
    Amire a válasz annak a sejtetése(!) hogy ezt egyszer majd megígérhetik(!), tehát ez csak retorika (mindkét oldalról).
    Csak semmi mozgás ! Ez a francia érdek.
    (A nemzeti termelés a szükségletek csak 5% át elégiti ki, azaz Algéria óriasi piac. Most, a függetlenség utan, a francia allam nyereséges a korábbi gyarmaton. Korábban Francia-Algéria mezőgazdasága önellátó volt de az infrastuktura, az ingyenes kórhóz, az oktatas, az energia, hidak, utak, vasutak
    francia pénzen épültek. Az olajat csak 1948ban kezdték bányászni (és ahol az olaj és a gáz van az nem Algéria volt hanem a szinte lakatlan Francia-Szahara. . .)

    A harmadik mondatodra : Nem sok választás volt.
    Vagy Anglia vagy Franciaország.
    Angliával nem lett volna “protektorátus”. (És Anglia a Szuezi-csatornat akarta, azaz Egyiptomot.)

    De a legérdekesebb, és legbonyolultabb, a második mondatod.
    De inkább holnap.

    (Természetesen tegnap az idézeteket különbözö könyvekböl másoltam.
    Mint ezt is : Fr. Kommunista Párt, 1945 : “A gyarmatok gazdaságilag, következésképpen politikailag is, képtelenek lennének arra hogy önálló nemzetként létezzenek.”
    Különösmódon » a baloldal mindig, az enciklopédisták univerzalitására hivatkozva, a fr. forradalomra és a köztársaságra utal és a raszialitásról, a civilizálásról beszél míg a jobboldal,
    a raszialitásnak határozottan ellentmond és pragmatikusan kapitalista és a gazdasági érdekeket hangoztatja. Ezeket is idézhetem, ha akarod.)

    (Magyarország osztrák protekturátus volt ? (vagy nem)

  • petropolis

    @timár.kati:

    A második mondatodra :
    Ha a “gondolati sémáktól” megszabadulhatnánk vagy akárcsak szabadulni akarnánk az egyben a saját civilizációnktól való megválás szándékát jelentené. (Ami az alteritas koncepciójának megsemmisülése is lenne ?)
    Nem éppen a kritikára és önkritikára képes ‘nyugatiság’ ad lehetőséget arra hogy a ‘sematikus’, valójában a technológia (kapitalizmus) által determinált, “gondolati sémak” újra és újra módosulhattak az idők során ?
    Nyugat lehet hogy ‘logókként’ reprezentálja mindazt ami
    nem-Nyugati de ez a Nyugat sajátja ! Ez jó ? Rossz ?
    Mindenesetre hatékony. A logók egyben ennek a
    “hatékonyságnak” a reprezentációi is. A ‘hatékonyság’ szó
    lehet hogy eröszakosan hangzik de a nyár elején közölt
    egy cikket a L’Orient-Le Jour (libanoni újság)
    egy libanoni könyvtárról ahol minden olyan arabnyelvű könyv megtalálható amit valaha is europai nyelvekböl fordítottak (irodalom, társadalomtudományok, stb. kivétel technika) és ez valamivel több mint tízezer ! Szerintem ez kb egy 150 m2es
    lakás polcain elfér. Ezt csak feltételezem, de nem lehet messze
    a valóságtól, egy polyglott ‘orientalista’ könyvtár, nyugati szerzökkel, túl lehet a millión. A két szám összevetése után kérdezhetem hogyan lehet azokat ‘árnyaltan’ reprezentálni
    akik nem akarják tudni ki az aki ‘logókat gyárt’ róluk.
    Sajnálom de nem tudom Said ‘orientalizmusát’ elválasztani attól hogy palesztin. Ez önmagaban még nem sokat mond de a
    hetvenes évek közepéig a PLO tagja is, azaz harcosa az ügynek.
    (Tehát nem másodlagos hogy ki beszél.) Nyilván itt a saját eszközeivel harcol mert megértette hogy a képek háborújáról
    is van szó és ebben nagyonis hatékony.
    A könyv (tartos) sikere sem elválaszthatatlan attól
    hogy amit ír az mindenekelött
    Nyugat bűntudat-malmára hajtja a vizet.
    Milyen különös hogy ezt a malmot, a már jóideje szekularizált
    de valójában kulturálisan mégis judeo-keresztény, következésképpen
    egyre-lázasabban-megsegítendő-“áldozatok”-után-kutató,
    Nyugat találta ki.
    Ha a már itt tartok (és hogy súlyosbítsam a helyzetemet !),
    jóval a könyv elolvasása után, egyszer arra gondoltam
    hogy Said írása egy nyugati-kultúra-ellenes
    intellektuális-fatwa.
    Egy kevés túlzással akár a Salman Rushdie-eset is eszembe juthatna.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány