Meghatározható-e az a maximális információ limit, amit raktározni tudunk, illetőleg az az információ mennyiség, amire egyáltalán szükségünk lehet? A kérdés most nem a legújabb neurológiai kutatásokról olvasva, hanem egy, a dokumentálás kérdésével foglalkozó kiállítás láttán merül fel bennem.
Az archívum komplex fogalomrendszerét és kimeríthetetlen forrásait nem igyekszik átfogni, de legalább utal rá – és határozott előnyére néhány meglepetéssel is szolgál – Okwui Enwezor kurátor válogatása, amely Archive Fever, azaz Archiválási lázcímmel május végéig látható a New York-i ICP kiállítóterében. A kiállítók névsorát jórészt a kortárs nemzetközi képzőművészet ismert szereplői adják. A kiállított művek pedig az archiválási és dokumentációs tevékenységben kulcsszerepet játszó fotográfiai és filmes nyelvet illetőleg technikát alkalmazzák, hogy az identitás, a történet, az emlékezet és a veszteség jelenségeit boncolgassák.
Ezek közül is talán a veszteséggel foglalkozók a legérdekesebbek. Mintha a cím is arra utalna, hogy személyes és társadalmi szinten egyaránt jellemzően kétségbeesetten igyekszünk rögzíteni, kategorizálni és menteni a körülöttünk zajló valóság eseményeit. A különféle világmodellek, ideológiák, politikai, filozófiai és vallási rendszerek széthullásán tréningelt tudatunknak próbálunk használható tájékozódási pontokat, kapaszkodókat találni – egyre kecsegtetőbbé és népszerűbbé válnak a különböző emlékezet-mankók. Az, hogy a kortárs művészeti gyakorlatban a dokumentáció és az archívum szerepe az elmúlt évtizedekben oly elterjedtté, sőt meghatározóvá vált, mindezek alapján aligha meglepő.
A kiállításon szereplő, szokatlanabb és izgalmasabb stratégiák közé tartozik a bejrúti Lamia Joreige Objects of War című munkája, aki ahelyett, hogy a libanoni polgárháború tizenöt évének személyes tapasztalatait fotókkal tárná fel előttünk, arra kéri alanyait, hogy válasszanak egy-egy tárgyat, amely számukra a háború emlékét jelenti. Joreige a tárgyakat vitrinekben, a történetüket, fontosságukat pedig a gazdáikkal készített videóinterjúk által mutatja be.
Szintén érdekes Zoe Leonard The Fea Richards Photo Archive című munkája, amely egy fiktív, az amerikai társadalom emlékezetéből kvázi „kikopott“, húszas évekbeli fekete hollywoodi színésznő elképzelt életét, szerepeit követi végig. Az emberi jogok és társadalmi előítéletek véget nem érő harcára való utalás mellett Leonard a kollektív és egyéni emlékezetünkért vívott küzdelmekre is felhívja a figyelmet.
A művek kapcsán élesen kirajzolódik emberi létünk egy érzékeny pontja, az, hogy emlékezetünk rugalmas, ködös és befolyásolható – hogy csapongót ne mondjak –, s hogy mennyire kiszolgáltatott az olyan mesterséges rendszereknek, mint a dokumentumokon alapuló archívumok, és az ezekre épülő történelmi konstrukciók – így például arra, amit kulturális kánonnak nevezünk.
Archive Fever – Uses of the Document in Contemporary Art
International Center of Photography
2008. január 18. – március 4.
Vonatkozó linkek:
Okwui Enwezor angol nyelvű előadása. San Fransisco Art Institute Dialogue című előadás sorozat részeként. January 26, 2006.
Interjú Zoe Leonarddal Journal of Contemporay Art
