Ez nem is művészeti kiállítás. Ezzel együtt az OSA (a Nyílt Társadalom Archívum) és a Fővárosi Állat- és Növénykert közös produkciója, az Élők és holtak archívuma egy halom afféle kérdést vesz célba, amilyeneket egyes konceptuális és/vagy dekonstruktőr indíttatású kortárs művészeti trendek is előszeretettel bolygatnak.
Ezek legkézenfekvőbbike talán a metaforaként értelmezett archívum. Egy másik a gyűjtemények és a gyűjtés témaköre – beleértve a rendszerezés és archiválás aktusait is, s beleértve a bármilyen múlékony (művészeti) jelenség vagy esemény dokumentálására, archiválására irányuló, esetenként mániákus igényt is. Aztán ott van az interdiszciplinaritás mint manapság szorgalmazott megközelítésmód és módszertan. A tudománytörténet területére maga az apropó vezérel: Carl von Linné (latinizálva Carolus Linnaeus), a modern rendszertan apukájának 300-dik születésnapját üljük most így. Az irodalomba többek között Borges könyvéből, A képzelt lények könyvéből meg a Bibliából való passzusok vezetnek be, a teret pedig változatos zenei kompozíciók lengik be; egyikükben például egy youtube-sztár a vonalkód működését magyarázza el egy rap-számban. Az előállított mindenféle dolgok között rengeteg szálon futnak a kapcsolatok, ezek némelyikét térbelivé fordítják le a padlóra ragasztott, az illetékes objektumokat diszkréten összekötő színes vonalak, mintha eligazíthatnának a nyilvánvaló káoszban.
Ez nem is művészeti kiállítás – ezzel együtt nagyon is ki van találva és a tér nagyon is fifikásan van berendezve. Sőt, ez a „mixed-media” installáció olyan vizuális, akusztikus és taktilis élményt nyújt, amilyenben viszonylag ritkán részesülünk a fehér kockákban. Persze itt nemcsak holt, hanem élő matériát is mutatnak: növényeket, madarakat, és irodafelszereléseket, tömve mindenféle archivált anyaggal. S közben egy „hús-vér” archívum rántja le a leplet a rendszerezés műveletével, annak alapelvével és logikájával kapcsolatos dilemmákról. Az „archívum az archívumban” konceptuális keretet a végletekig fokozva a bemutató önnönmagát is archiválja és katalogizálja: a mindenki számára ismerős irodabútorok most szabadon nyitogatható fiókjai nemcsak katalogizált mohafajtákat, fejlődési rendellenességeket ábrázoló évszázados rajzokat rejtegetnek, vagy Linneus életéhez és munkásságához tartozó adalékokat tartalmaznak, hanem a kiállítás részletes bibliográfiáját és az archívum témaköréhez kapcsolódó további források jegyzékét is.
Ebben a vadul sokszínű környezetben körbejárva az embernek az az érzése, mintha egy ezerágú asszociációs láncot próbálna követni hiábavalóan. Ettől aztán maga az osztályozás művelete tűnik már-már patologikus, mégis leküzdhetetlen késztetésnek: mozdulatlanná dermeszteni azt, ami sokféle és illékony, azért, hogy képesek legyünk megragadni, leírni, birtokba venni. Ezt az érzést a taxonomikus ingerenciát illusztráló lehengerlő mennyiségű példa váltja ki: ha belegondolsz, a botanikus kert is, a telefonkönyv is, a Ki kicsoda is, a többfajta könyvtári osztályozás meg a Humán Genom Program is nézhető ilyen szemszögből, és akkor a digitális kor újfajta logikájú osztályozási módozatairól még nem is beszéltünk. Na de azért van ott az a sok számítógép az OSA kiállítóterében, hogy azokon keresztül a lelkes látogató elhagyhassa az OSA „hús-vér” terét egy hiperreálisabb és még szerteágazóbb dimenzió felé.
Hock Bea
Az élők és holtak archívuma – Carolus Linnaeus emlékére
Centrális galéria
Budapest V. Arany János u. 32.
nyitva tartás: március 16-ig. Kedd – vasárnap: 10 – 18; hétfő: zárva
