Márciusban, az utolsó előtti Akciónapon két napirendi témánk volt. A Szabadság térre tervezett emlékmű botránya kapcsán merült fel a kérdés, hogy a két köztéri szoborfelügyeleti intézmény mennyiben illetékes és kompetens a hasonló esetekben. A második napirendi pont az egy éve zajló bázisdemokratikus vitasorozat áprilisi alkalomra történő kiértékelésének és folytatásának az előkészítése volt moderált beszélgetés formájában.
Az első témát Jovánovics György vetette és vezette fel. A felvetés szerint a témát kitágítva megbeszélhetjük: amennyiben a politikai hatalom a szokásosnál is korlátozóbb abban, hogy mi jelenik, jelenhet meg mindannyiunk terén, a köztéren, hogyan változtatható ez meg a hatalom eszközei nélkül, továbbá milyen szellemi energiákat és hogyan kell aktivizálni ehhez? Jovánovics felvezetőjében azt mondta, hogy a köztéri szobrokról nem szoktunk beszélni, mert nem érdekelnek bennünket, és a szakma kivételével már mindenki hozzászólt a témához. Az emlékmű – amit egy mélygarázs-lejáró kazettás mellvédjén terveznek elhelyezni – kapcsán két meghívott előadó készült beszámolóval: Kertész László, a Lektorátus volt vezetője és Török Tamás, az (Új) Budapest Galéria jelenlegi vezetője.
A német megszállás emlékművének terve l Forrás: index.hu
A minisztertanács 1963-ban hozta létre a Lektorátust mint cenzúraintézményt, aminek a feladata a kiállítások és köztéri munkák ellenőrzése. Egyébként a köztéri alkotások nagy része nem műalkotás(nak készül), emlékállítás a hatalmi reprezentáció szolgálatában. Kertész elmondta, hogy 1991-ben egy nagyon jó törvény született, ami a mai napig hatályban van, miszerint a köztér 95%-ban az önkormányzat tulajdona. Alapvető probléma, hogy amikor köztérről beszélünk, mindenki Budapestre gondol, de a köztér Magyarországon nem csupán budapesti: a köztéri művek 80%-a vidéken áll fel, és annak is a 80%-a kistelepülésen. Tehát a törvény szerint a köztérről döntést az önkormányzat hozhat szakértői vélemény ismeretében: a szakértő a véleményét mondja el, javaslatot tesz, de semmilyen beavatkozási joga nincs. A szakértői intézmény országos szinten a Lektorátus volt, illetve Budapesten a Budapest Galéria. 2007-től kezdve létszám-leépítések, intézményi összevonások (MMI, MANK, felmerült, de nem valósult meg: MNG, Műcsarnok) és pályázati pénzelvonások következtek. Kertész 2012-es lemondásának nem volt nagy visszhangja, és állítása szerint a szakma egy része nem is tud a Lektorátus létezéséről. A Lektorátus azóta Szentendrére költözött, és a korábbi elnevezést sem használják már, azóta nincs kijelölt műbíráló intézmény, miközben az önkormányzatok műbírálati kötelezettsége megmaradt, így azok bárkitől kérhetnek szakvéleményt.
A Budapest Galéria önállósága megszűnt két éve, mikor beolvasztották a Budapesti Történeti Múzeumba, így feladatainak az ellátása, a szobrok karbantartársa és felújítása a múzeum kötelességévé vált. Egy ideig ez Budapest egész területére vonatkozott, majd módosult Pokorni és a turul-szobor nyomán: a kerületek egyénileg is állíthatnak szobrot a főváros engedélyezése nélkül. Török elmondta, hogy igazából nincs jelentősége annak, ha a Budapest Galéria mond egy szakvéleményt. Elmondása szerint nemrég, a Columbo-szobor esetében a tíz pályázat egyikére mondtak nemet: arra, amelyik megvalósult.
A vitaindító kérdés az emlékmű körül az volt, hogy volt-e az emlékmű véleményezésével kapcsolatos bizottsági ülés a Budapest Galéria részvételével, és ott nem született-e szakvélemény, vagy bizottság ülés sem volt. A levelezőlistán már korábban megjelent a hír, hogy a Budapest Galériának úgy kellett Melocco Miklós szakvéleményét kiadnia, mintha azt ők kérték volna tőle, de valójában ez nem így történt: a Budapest Galéria nem kért, csak „kapott” Meloccótól szakvéleményt.
Több szó esett a nyilvánosságról az emlékmű kérdése kapcsán. A Melocco-szakvéleményhez hasonló helyzeteket egy működő nyilvánosság tudná megakadályozni, ami nincs, annyit azonban elért ez a (nem működő) nyilvánosság, hogy a szoborállítás a Parlamenti Választások utánra tolódott. Felmerült az is, hogy az Akciónapon unfair az a helyzet, ahogyan intézményen kívüli emberek intézményen belülieket faggathatnak, ugyanakkor az Akciónap feladatai közé tartozik az új eszközök megtalálása az érdekérvényesítés területén, és nyilvános beszéd nélkül a nyilvánosságnak nincs lehetősége megmutatni, hogy meg tud-e védeni valakit vagy nem.
Beszélgettünk jól működő, külföldi példákról, elhangzott egy francia modell is, ahol közpénzekből és szponzori támogatásból szerveződnek szimpóziumok köztéri művek létrehozására, ahova művészek pályáznak tervekkel, majd a zsűri kiválaszt néhányat, aminek a kínálatából a település önkormányzata választja ki a nyertes köztéri szobrot.
A napirendi pont megvitatásának végéhez közeledve, az operatíve hogyan akadályozhatjuk meg az emlékmű felállítását? kérdésre válaszként Jovánovics és Rényi András beszámoltak az akkor még kidolgozatlan és titokzatos, azóta pedig az Eleven emlékmű – az én történelmem nevet viselő kezdeményezésről. Ennek célja visszavezetni az emlékművet az emlékezés funkciójára és megteremteni a beszélgetés és a kibeszélés, az emlékezés és az emlékmegosztás közösségi helyét, fórumát, felületét. Az Eleven emlékmű a „Tegyük a hazug, rideg megszállási emlékmű-monstrum helyét az egymást meghallgatni kész magyarok önvizsgálatának kiindulópontjává!” felkiáltással és egy flashmobbal indult, amelynek során a személyes tárgyainkat helyezhettük el a mélygarázs gépkocsi lehajtójának kő mellvédjére. A Szabadság térre tervezett emlékmű talapzata köré az építők a választások után két nappal kordonokat állítottak, melyet a civil demonstrálók lebontottak, majd a munkások éjszaka újra visszaépítettek. Kordonbontás, kordonépítés naponta: az emlékmű azóta is épül, a párbeszéd és az emlékezés azóta is tart.
Az Eleven emlékmű kezdeményezés következő eseménye: Sétáló emlékmű – tiltakozzunk egy órával az Élet menete előtt a Szabadság téren, április 24-én 14 órakor
Kép forrása: Facebook
A második napirendi pont az áprilisi Akciónap-kiértékelő alkalom előkészítése volt. Felmerült, hogy ideális esetben az Akciónap önfenntartóvá válhatna saját szervezeti felépítéssel, aminek jó alapja lehetne az akciópályázat, melynek tézise szerint akkor válhatunk fenntarthatóvá, ha érdekérvényesítő közeg leszünk.
Menesi Luca
________
AJÁNLÓ az áprilisi Akciónap előttre:
Süvecz Emese nemzetközi szakmapolitikai érdekérvényesítő csoportokkal készített interjúi