Akciónap-reakció

Az áprilisi ‘mi a teendő?’ után jött a májusi, a júniusi és a legutóbbi, a júliusi akciónap. A ‘mi legyen?’ kérdés újra- és újra aktualizálódik, ugyanakkor levlistáról levlistára, akciónapról akciónapra stratégiák, alternatívák, és válaszok is megfogalmazódnak.   Július 31-én, a Majakovkszkij 102-ben (a tranzit. hu nyitott irodájában), a 4. tranzit.hu akciónapon körülbelül 35-en fordulnak meg. Bemutatkozókör, fórumos keretek – kézjelek, időkezelés, napirend megszavazása, 1 beszámoló, 1 javaslat, majd 2 napirendi téma megvitatása és kijelentkezőkör – ez a menetrend.     

Akcionap_FB_jul31.jpg

Petrányi Zsolt beszámolójával kezdünk: még a júniusi akciónapon merült fel, egy a képzőművészeti szcénát értékelő pontrendszer felállításának ötlete, a tudományos életben alkalmazottak mintájára. Az eredeti feltevésünk az volt, hogy legyenek transzparensen kimutatva a képzőművészeti szcéna szereplőinek eredményei, a ‘mi’ eredményeink az MMA-éival párhuzamosan. Petrányi beszámol kutatásáról: arra jut, a képzőművészetben elért eredményeket nem lehet olyan objektívan értékelni, mint a tudományosakat.  

A napirenddel folytatjuk. Süvecz Emese működésre vonatkozó javaslata szerint elkezdünk kísérletezni egy kimenet-orientált gondolkodással, illetve egy ilyen jellegű táblázat közös kitöltésével. A projektorral kivetített táblázat szerint egy behozott téma kapcsán egyetlen alapproblémát lehet megfogalmaznunk, amin változtatni szeretnénk. Ehhez rendelünk  rövid-, közép- és hosszútávú célokat, majd konkrét aktivitásokat és eszközöket nevezünk meg. Igy közeledhetünk az utópiától a megvalósítható tervek felé, összefüggő, egymásra épülő akciónap-rendszerben, aktivizálható, és aktivizálódó közösségben gondolkodva. Ezen logika segítségével megkíséreljük egységes rendszerben tárgyalni az összes behozott, ám gyakran szerteágazó témát.  Elhangzik támogató hozzászólásként, hogy a rövidtávú megnyilvánulások helyett a hosszútávú, stratégiai hozzáállás kialakítása valóban fontos szempont, és javaslatként, hogy a hálózatiság fejlesztése érdekében a táblázatba építsük majd be a már létező és a jövőben megvalósítható együttműködéseket, számon tartva azokat. A táblázat kipróbálását megszavazzuk. 

A napirend szerint következő vitatémája az Ernst Múzeum, melyet KissPál Szabolcs vezet fel. Rögtön ki is derül, mennyire nehéz egységes stratégiai szempontrendszer szerint strukturálni a témákat. Nem tudunk egyetlen központi problémát találni az átláthatatlan döntéshozatal, az indokolatlan intézményi profilváltás, a láthatatlan, a nyilvánosság számára elérhetetlen szakmai koncepció problematikák közül. Tovább gondolkozunk: a szakmaiság hiánya (a döntéshozó és szakma közötti egyeztető fórumok teremtése, a szakmai beszélgetéseken, vitákon keresztül való tájékozódás, a célok, szándékok megismerése) fontosabb probléma lehet, mint a döntéshozatali nyilvánosság hiánya. Hamar arra jutunk, hogy a kulturális politika általános, visszatérő problémáit kell előtérbe állítani az Ernst Múzeum specifikus ügyei helyett,  mind a táblázat alkalmazása, mind a vita során. Felmerül az is, hogy mielőtt megoldást keresünk az Ernst Múzeum kérdésében, nézzünk szembe azzal, hogy anélkül, hogy a szakma be lenne vonva, a képzőművészeti intézményrendszer a szemünk előtt rajzolódik át.  Elhatározzuk, hogy egy ideálisnak tekintett normalitásból kiindulva fogalmazzuk meg a hosszú távú célt: képzeljük el, hogy milyen az, amikor egy intézmény működőképes, és ehhez képest definiáljuk a problémánkat, a problémára válaszként az áhított megoldást (a hosszú távú célt), ehhez képest a közép és rövid távú részcélokat, az aktivitásokat, majd az eszközöket. E gondolatlánc azt eredményezi, hogy ‘az intézményrendszer önkényes átalakítása’ a táblázatba kerül, az Ernsttől függetlenül, önálló témaként. Vagyis, az Ernst múzeum-ügy kapcsán megfogalmazható fő problémánk a behozott témán túlmutató dolog.  

A stratégiai táblázat logikájához igazodva felteszünk egy ‘ki szerint mi a legfontosabb probléma az intézményrendszer önkényes átrajzolása kapcsán?’ körkérdést a résztvevők irányába, hogy definiáljuk a megoldásra váró fő problémát újdonsült témánk kapcsán. Újfent zsákutcába jutunk. A korábban elhangzott problémákhoz képest az egymondatos válaszokban felmerülnek még az önkényes állami beavatkozás a kultúrába, a tudatos ideologizálás, a kommunikáció hiánya vagy a szakmai megosztottság problémái. Visszatérő, önmagunknak megfogalmazott kérdésként pedig újra és újra előkerül az ‘ellene megyünk vagy kezdünk vele valamit’ kérdése. Milyen stratégiát válasszunk: a kollaborációt vagy az ellenállást, illetve az is kérdés, egyáltalán mit tudunk elérni, milyen alternatív működési modelljeink, lehetőségeink vannak és hogy a szakma határai pontosan hol húzódnak? Úgy döntünk, bár eredményre nem jutottunk, lépjünk át az Ernst Múzeum/intézményrendszer önkényes átrajzolása témákról a második tervezett vitatémára, így talán jobban összeállhat egy stratégiai puzzle.     

A második napirendi vitatéma a Várnagy Tibor által előterjeszett Múzeumi Negyed kérdése. Várnagy röviden összefoglalja felvetését, miszerint szülessen meg egy kollektív, egységes szakmai reakció a Múzeumi Negyed projekttel kapcsolatban, gondoljuk át: támogatjuk-e a projektet, vagy egy szakmailag jobb javaslatot kínálunk? Hamar kialakul két pólus: a Múzeumi Negyed-kezdeményezést elfogadjuk, de szakmailag átalakítjuk, és mindezzel legitimáljuk is a teljes koncepciót; vagy, teljesen elutasítjuk a projektet, nem avatkozunk be, távol maradunk a látszateredmény-mechanizmustól, ugyanakkor kénytelenek leszünk együtt élni vele. Felmerül a kérdés, hogy a Szépművészeti Múzeum felújításának lehetőségétől talán elesünk a projekt teljes visszautasításával, ám itt visszakanyarodhatunk a ‘mi a normális?’ ‘milyen, amikor működik?’ korábbi stratégiai kérdésekhez. Kiderül közben az is, hogy jelentős információ-különbség uralkodik a teremben jelenlévők között – így feltehetőleg a szakmában is – a Múzeumi Negyed projekttel kapcsolatban, így megalakítunk egy információs munkacsoportot, amely az intézményi térrel, az azt működtető mechanizmusokkal, a Múzeumi Negyeddel, pozíciókkal, a folyamat értelmezésével foglalkozik és mindezekről tájékoztat majd bennünket a következő akciónapon.  

A kijelentkezőkörben elhangzó visszacsatolások alapján ez a stratégiai szemléletet alkalmazó módszer működik.      

Az akciónap az ‘offline live’ moderált levlista (itt strukturáltan mondjuk el, amit amúgy leírnánk az akciónap levlistájára). Ugyanakkor live, vagyis élő: akció-reakció közvetlenül érik egymást, közösségi energia, cselekvő akarat termelődik.  A júliusi akciónapon elkezdtünk kísérletezni a közösségi erő konkrét cselekvéssé formálásával és — folytatjuk!  Gyertek a tranzitba szeptember 9-én, a következő akciónapra!

Menesi Luca

  • iparterves

    A tudományos élet értékelési rendszerének értékeléséről Petrányi már korábban is tájékozódhatott volna néhány tanulmány elolvasásával.

    Ha szán rá egy kis figyelmet, láthatta volna, hogy a természettudományos eredmények ( citációk ) mechanikus vizsgálata, amely különféle indexekben ölt testet, a humán szférában nagyon töredékesen és értelmezhetetlenül lehet jelen.

    Marad a Bak Imre-számítás bevezetése: akkor vagyok értékes, ha nagyon sok kállításon veszek részt és nagyon jó helyeken. De mi a jó hely és mennyi a sok?

  • iparterves

    Az intézményrendszer önkényes átalakítása….

    Ez nem önkényes, nem az. Tervezett, évtizedekre ható központosítás, amelynek önkényes voltát a művészek ( egy része ) azért érzi-gondolja, mert abban a hitben ringatja magát ( késő-kádárkori maradvány ez még az ifjabbaknál is ), hogy valamilyen független társadalmi felületként mozoghat a mai hadikommunista/nacionalista világban, s önmaga határozhatja meg a saját helyzetét, lehetőségeit, világhatárait.

    A hadikommunista centralizáció azonban ilyen felületeket nem ismer, az autonómia számára a központosított lehetőségek keretei közötti választást jelenti.

    A művészet jelentősége, ezen belül a vizuális “magas” művészeteké a nulla alatt van, s ha szükség van rá, akkor leginkább iparművészeti-díszítő funkciójában. S a hagyományos mesteremberek felelnek meg erre a “kihívásra” – érdemes odafigyeli Kőnig professzor óráira a MEK-en!

    A “magas”művészet társadalomtudósi vonzódásai és médiahasználati szokásai együttesen a közönség jelentős részének elkopásához és eltávolodásához vezetnek. Művészetként a konzervatív többség – erre nevelődtünk az elmúlt fél évezredben – a tradicionális eszközöket fogadja el: papír, ceruza, ecset, festék, vászon, fa stb.

    A kisérletezés, az önkifejezés a mávész joga és kötelessége. A határok kitolása és/vagy megszűntetése is. De a közegellenállással számolni kell. Nem a drasztikusan konzervatív politikára gondolok, hanem arra a társadami rétegre ( amely természetesen maga is változik, alakul, fejlődik és tanul ), amely még fogékony a vizuális “magas” művészetre.

  • archivum bp

    Műcsarnok, főigazgató választás előtt 2005-ben I. rész
    http://www.youtube.com/watch?v=gR62_VYiAIY

    Műcsarnok, főigazgató választás előtt 2005-ben II. rész
    http://www.youtube.com/watch?v=XsNl2a36swM

  • iparterves

    Mire újabb akciónapjuk lesz, már múzeumi rendszerünk sem lesz úgy, ahogy eddig volt.

    Januártól a Nemzeti Galéria átköltözik a Tűzoltó utcába, a Ludwig Pécsre and so on.

  • iparterves

    Volt egy kis vita arról, hogy a Liget Galériába elmennek-e az emberek.

    Akkor azt volt a végkicsengése a szövegelésnek, hoyg ez a galéria a galéria-járók számára a legkülső helyen van.

    Jó hír!

    Ha az LG kibír még 3-4 évet, már a centrumban lesz, ha vele szemben felépül a Ludwig.

    De mi lesz a milliárdokba kerülő MÜPA sorsa?

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány