AJÁNLÓ

Douglas Gordon, Phillippe Parreno

Zidane: A 21st Century Portrait
Daad Galerie: június 15

A meghívásos alapú DAAD ösztöndíjprogram egyik legjobb eseményének ígérkezik a Philippe Parreno és Douglas Gordon által, 2006-ban közösen forgatott Zinadine Zidane film. Bár mindketten inkább médiamıvészek, az alkotás egyfajta hibride a videómıvészetnek, illetve a new vawe-es dokumentumfilmezésnek. Egy teljes focimérkőzés alatt tizenhét kamerával rögzítették a focista minden mozdulatát, de csak őt. A filmen közben feliratokon olvashatjuk Zidane gondolatatit az emlékeiről, a gyerekkoráról, valamint az egész élet nevű játszmáról, futballról innen és túl, melyet a skót Mogwai melenkólikus dallamai kísérnek A filmet Cannes-ban beválogatták a hivatalos versenyprogramba, a netről pedig már egy ideje letölthető, most a berlini szcéna egyik fontos helyszínén a sor, az időzítés az Európa Bajnokság miatt tökéletes.

Art’n science im CHB

Június 14-én városszerte élvezhető a Tudományok hosszú Éjszakája (Lange nacht der wisenschaften) elnevezésű programdömping, mely a Múzeumok Éjszakája mintájára épül fel. Magyar vonatkozás ebben az esetben a CHB programja. Itt lesz látható Beöthy Balázs, Mersterházy Zsolt és Pereszlényi Roland Double Bubble című biointeraktív installációja. Aki a pesti premiert elszalasztotta és éppen Berlinben jár, az ráhangolódhat a mıvészrobotokra és próbára teheti mentális erejét. Ugyanitt lesz a Gömböc bemutatója is, ami a rubik kocka óta a legizgalmasabb remeke a design és a matematika találkozásának. Résztvevő még Korai Zsolt egy interaktív hanginstallációva, valamint ifj. Kurtág György egész házat betöltő atmoszférikus kompozícióival, a teljesség igénye nélkül. Kezdés délután öttől, a ház kettőkor zár, ami némileg furcsa, a címadás nem ezt sejteti, másutt azonban lehet folytatni.

Fete de la Musique Berlin

www.fetedelamusique.de

A 20 éves francia franchise zenei fesztivál 1995 óta része Berlin életének. A zene ünnepe igazi ínyencség, a nyár utolsó izgalmas programja, aztán mindenki megy nyaralni, a galériák bezárnak, aztán jönnek az amerikai turisták, hogy kifogyasszák a currywurst készleteket. Mitte-ben, Friedrichhain-ban, Neukölnben tobzódnak az ingyenes koncertek, de a mag mégis Kreuzberg. Több száz amatőr banda, a legtöbb kreuzbergi klub dj-i és az az elviselhetetlenül gyönyörı, heterogén embermassza, ahogy folyik végig a városon., muszáj a részévé válni, ha csak röviden is. Mindezt az év leghosszabb napján, június 21-én, Szentivánéjkor.

© 2022 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány