5pointz
A New York Long Island City nevű városrészében található 5pointz a fényesre pucolt P.S.1 nevű kortárs művészeti központtól egy sarokra van ugyan, de semmiben sem hasonlít rá. A lerohadt ipari épületekből és rakodó udvarokból álló terület a grafitti művészet menhelye és laboratóriuma. Azok a városi gerilla művészek, akik mindenütt másutt rendőri tekintetek kereszttüzében fújnak, 5pointz határain belül szabadon és legálisan tehetik. A Jonathan Cohen, művésznevén Meres One vezetése alatt álló és valaha Phun Factory néven ismert grafitti-mekkában bárki dolgozhat. Az egymás-hegyén hátán lévő képek és a szövegek folyamatosan változnak, az épület lankadatlanul és pompásan rohad, a rendőrség és a fújók boldogok. Kecske is, káposzta is.
Ki, hol, mit
New York ezer galériája és ad hoc kiállítóhelye közül nehéz megtalálni azokat, ahol valóban érdekes és ráadásul többféleképpen érdekes dolgok történnek. A hirdetésekkel teletűzdelt kereskedelmi kiadványok féléves késéssel publikált recenzió aligha segítenek, a napi és hetilap kritikák írói sokszor a mainstreamet sem tudják lefedni, a magukat kispéldányszámú nyomtatványokkal és honlapokkal promótáló periferiálisabb helyek rendszeres követése pedig napi 24 órát igénylő munka. Az artcal pontosan arra jó, amire ki van találva: a két szerkesztő Barry Hoggard és James Wagner figyelme a szokásos gyanúsítottakon túlra is kiterjed, listázzák a helyeket és a megnyitókat, és nagyjából két hetente Top Picks címen kiválogatják a szerintük legjobb kiállításokat. A bónusz? Ritkán tévednek.
Mi vitte el Yves Kleint?
Szívroham. Az, hogy 34 évesen miért és hogyan kap valaki szívrohamot és egyenesen hármat, régóta foglalkoztatja a művész rajongóit és ellenségeit. Klein 1962. június 6-án halt meg, három héttel azután, hogy a cannes-i filmfesztiválon a róla szóló film nézése közben először állt meg a szíve. A Klein eredetileg 1960. márciusában, Párizsban bemutatott antropometrikus festmény-performanszát újrajátszó film, Paolo Cavara és Gultiero Jacopetti vitriolba áztatott ál-dokumentum filmje, a Mondo Cane (Kutyavilág) volt. A premierre nagy pompával bevonuló Klein, aki az önreklám minden féle-fajtájában jeleskedett, Cannes-ban a mennybemenetelére készült, arra, hogy az olasz szerzőpáros filmje láttán végre kiderül, hogy a nyugati művészet sorsa az ő kezében van. A mennybemenetel azonban elmaradt, mert a film első percében rájött, hogy nem magasztalják, hanem alázzák, még pedig porig.
