A „tárgy” először – beszámoló

Ennek a kétrészes posztnak az apropóját egy új média művészettel foglalkozó óra és egy konferencia adta, melyek a tárgy, tárgyiság, dologiság (thingness) kérdéskörével foglalkoztak, bár eltérő megközelítésben. Rajtuk keresztül a „dologiság” diskurzus két kortárs képzőművészeti – kritikai művészeti és új média művészeti – értelmezését igyekszem szembeállítani. Azért éppen ezt a kettőt, mert a dologiság,  a tárgy-diskurzus és a politika eltérő értelmezéséből  fakadnak, és véleményem szerint fontos kérdéseket vetnek fel.

 

1.jpg

A New School éves energia fogyasztásának megfelelő 48 milliárd égő gyufát szimbolizáló gyufahalom. Jamie Kruse, Thingness of Energy installációja a Vera List Center Thingness rendezvénysorozatának keretében, 2012 | fotó: Vera List Center for Art and Politics

 

 

 

A „dologiság” egyáltalán nem új téma a filozófiában, Heidegger, sőt Spinoza is foglalkozott a kérdéssel , de az utóbbi egy évtizedben a Bruno Latour aktor-network elméletét továbbgondoló elméletekkel, a tárgyorientált filozófiai irányzatok megjelenésével új lendületet vett a tárgyakról való gondolkodás a művészetben és a társadalomtudományokban is.

A Vera List Center for Art and Politics, a New School kortárs képzőművészeti központja két évet szentel a „dologiság” (thingness) témakörének. A kétéves rendezvénysorozat és kutatómunka a legutóbbi állomása egy konferencia volt Comradely Objects: Art Against Reification (Elvtárs tárgyak: művészet a tárgyiasítás ellen) címmel. A konferencia mottójának Alekszandr Rodcsenko Párizsból 1925-ben feleségének, Varvara Stepanovának írt levele egyik mondatát választották: „Tárgyainknak a kezünkben egyenlőknek, elvtársaknak kell lenniük, nem fekete, szomorú rabszolgáknak…”.  A Carin Kuoni a konferencia bevezetőjében a szovjet avant-garde mozgalom egyik kevésbé idézett irányzatát, a produktivizmust jelölte meg a konferencia kiindulópontjának, mert a produktivizmus törekvése „a tömegtermelés fogyasztási cikkeinek újragondolására  a progresszív célok érdekében visszhangra talál  a késő huszadik századi és az utána következő művészeti gyakorlatokban”. A produktivizmust a vitaindító első szekcióban a „tárgyelmélettel” (thing theory) állították párbeszédbe.

 

2.jpg

Liubov Popova sport ruházati tervei a Produktivizmus jegyében 1923-ból | forrás: eipcp.net

Christina Kiaer előadásában arról beszélt (előadásának egyik változata itt olvasható), hogy Rodcsenko és a szovjet produktivizmus egy újfajta, nem indusztriális, hanem sokkal inkább bensőséges viszonyt akart kiépíteni a tárgyakkal, a tárgyakat szinte élő, aktív szereplőként gondolta el. A tárgy mint elvtárs – elképzelésük szerint ez lett volna a kommunizmus válasza a kapitalista árufetisizmusra, és arra a feszültségre Marx írásaiban, hogy mi történik az egyéni vágyakkal, fantáziákkal a forradalom után.  A produktivista művészek által tervezett tárgyak, mint munka-társak vezették volna a munkásokat az osztályegyenlőség, a nagyobb hatékonyság és hasznosság felé. Az előadásban Kiaer bemutatta  Liubov Popova ruhaterveit is, amelyek szintén azt a célt szolgálták volna, hogy azokat viselve a nők racionálisabbá és emancipáltabbá váljanak. A kommunista modernitásban a tárgyra, mint a társadalmi változás eszközére tekintettek, és Kiaer szerint ez az a politikai erő, amit a kortárs művészek ma ismét felfedezhetnek a tárgyakban.

A tárgyelméletről szóló vitaindító előadást Severin Fowles tartotta. Fowles bemutatta az utat, amely az antropológiában és az archeológiában a „materiális fordulatig” vezetett. Míg a 70-es években ezek a tudományágak a hétköznapi tárgyak mögött lévő embert keresték, a 80-as években a kérdés az lett:  „mit jelentenek a tárgyak”. A 90-as évek egy aktívabb tárgyszemléletet hoztak, a kérdés már úgy szólt: „mit csinálnak a tárgyak”, és talán az új elméleti irány a tárgyak cselekvőssége, ágenciája lesz: „mit akarnak a tárgyak”. A tárgyból, mint tiszta lapból, a rávetített jelentések hordozójából szubjektum lett. Itt Fowles hangsúlyozta, hogy ez a gondolatmenet nagyon különbözik a produktivistákétól.  A Latour által javasolt poszt-humanista „dolgok parlamentje” is élőlények, tárgyak, dolgok egyenlőségén, szimmetrikus viszonyán alapul, de ebben a rendszerben minden ágenssé válik. Graham Harman még tovább megy, és felveti, hogy a tárgyak és dolgok is rendelkezhetnek saját, nememberi  észleléssel. Fowles itt kiemelte, hogy a tárgyi világ szubjektiválása nem a tárgy és a szubjektum közötti határ elmosódását jelenti, hanem tárgy, mint ontológiai kategória teljes elutasítását.

Fowles saját hozzájárulása a diskurzushoz, hogy ezt a fordulatot nem a posztmodern kor materialitás utáni vágyakozásával magyarázza, mint Bill Brown Tárgyelmélet című esszéjében, hanem a reprezentáció válságával, amely posztkolonialista elméletben gyökerezik. Fowles szerint akkor, amikor nagyon kockázatossá válik emberi szubjektumokról írni, „másokat” reprezentálni, a tárgyak tökéletes szubjektumok lehetnek, melyeket könnyen, kockázat nélkül lehet tárgyiasítani.  Fowles előadása végén a következőképpen foglalta össze a különbséget az avant-garde és a tárgyelmélet tárgyszemlélete között:  míg az avant-garde kérdése az, hogy hogyan segíthetnek a tárgyak az emberek felszabadításában, a tárgyelmélet kérdése úgy szól, szabaddá tudják-e valaha tenni magukat a tárgyak. Az egyik jelenlévő kérdésére, hogy ez a fajta poszthumanizmus nem antihumanizmus-e, Fowles azt a választ adta, hogy ez valójában a humanizmus újrafogalmazása, saját magunk felhatalmazása arra, hogy újraírjuk a kategóriákat, amelyek mindazonáltal mindig önkényesek maradnak.

A két izgalmas vitaindító előadás után három egymást követő szekcióban kortárs képzőművészek beszélgettek saját gyakorlatukról kurátorokkal, művészettörténészekkel. Zoë Sheehan Saldaña-t Julia Bryan-Wilson kérdezte arról, hogyan válnak a tárgyak szervezőkké a munkáiban.

3.jpg

Zoë Sheehan Saldaña, Shopdropping. Saldaña művészeti projektjében a WalMart-ban vásárolt tömegcikkek pontos kézzel készült változatát készítette el, majd vitte vissza az áruházba. A képen a mű múzeumi/galériabeli installáció-változata látható, ahol az eredeti WalMart termék és a kézzel készült változat életnagyságú fotója van egymás mellé helyezve. | fotó: slowfashioned.com

Angie Keefer és Lucy Skaer a tárgyakról mint mediátorokról beszéltek a munkáikon keresztül, Sanford Biggers pedig Ingrid Schaffnerrel beszélgetett arról, társakká, barátokká válhatnak-e a tárgyak. Ahogy a konferencia bevezető szövege előrevetítette, a felkért művészek inkább a neo-avant-garde tárgyszemléletét képviselték, arról beszéltek, hogy nekik mit jelentenek a tárgyak, és hogy a tárgyakba oltott jelentéseket, funkciókat, lehetőségeket hogyan aktiválhatják a nézők maguk, és ezek hogyan hatnak rájuk.

 

Folyt.köv.

 

One thought on “A „tárgy” először – beszámoló

  1. Rodcsenko, itthon, tudomásom szerint, így írják.

    De ha már nem magyarul, akkor el kellene dönteni: angol vagy német átírásban, de mind együtt? Az már kissé sok.

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány