Rovaresztétika, raj intelligencia és aktivizmus – beszámoló

Nemrégiben részt vettem a Queens College egyik MFA (Master of Fine Arts) kurzusán, amit Gregory Sholette tartott „Becoming Insect” (Rovarrá válni) címmel. A kísérleti kurzus a kortárs művészet és a társadalmi gyakorlatok találkozási pontjait vizsgálta az emberi és nem emberi kapcsolatán keresztül. A kurzus számos művészeti, filozófiai és popkulturális „rovar referenciát” használt, kezdve a zenétől, Jacques Lacan írásain, Graham Harman tárgyközpontú filozófiáján át az 50-es 60-as évek „bogárfilm” toposzáig , és a taktikus média eszköztáráig.


OWS kézlejek | forrás: nycga.net

 

A kurzus párhuzamot keresett a kétfajta – emberi és rovar – társadalom között azt vizsgálva, hogy a művészek, és aktivisták, milyen stratégiákat leshetnek el a természettől. Hogyan alkalmazza a taktikus média és az aktivizmus a „raj intelligenciát” (swarm intelligence), amelynek lényege, hogy az egyes egyedek magukban nem képesek sokra, de rajként összetett problémákat tudnak megoldani? Hogyan válik a rovaroknál megfigyelhető mimikri egy ellenséges környezetben gerilla taktikává (lásd például a Yes Men akciói, Andrea Fraser performanszai)? A mimikri taktika része-e, hogy a művészek megtanulják az aktuális művészetelméletek nyelvét beszélni? A hangyaboly vagy méhraj kommunikációs módszerei alkalmasak-e a tömegen belüli hatékonyabb kommunikációra? Mi a rovarmédia? Hogyan változtatta meg a haditechnikát a rovar katonák viselkedésének tanulmányozása, és mit tanulhatnak belőle a művészek? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel kezdődtek az órai beszélgetések, és a művészeti világ mellett egyre inkább az akkoriban induló OWS mozgalom szolgáltatott példákat ezekre. Néhányat bemutatok az utóbbiak közül.

A Zuccotti Parkban (amit az OWS résztvevők visszaneveztek Liberty Plaza-ra), és New York más (többnyire magántulajdonban lévő) közterein engedély nélkül tilos bármiféle hangosító berendezést használni, az OWS résztvevői így egy, a radikális baloldali megmozdulásokon már a 90-es évek óta alkalmazott taktikával, az „emberi mikrofon”-nal hangosítanak. Egy nagyobb tömegen hullámokban terjed tovább az üzenet, újra és újra felerősödve. Ezen a videón Naomi Klein tart így beszédet:

 

 

Ezen a videón pedig azt láthatjuk, hogy nagyobb tömeg esetén távolabbi pontokon újabb emberek veszik át az üzeneteket és adják tovább.
 

 

A tömegben a vizuális kommunikáció gyakran hatékonyabb más kommunikációs formáknál. Az OWS aktivisták erre kézjelzéseket fejlesztettek ki, amelyeket főleg döntéshozatalnál vagy tetszésnyilvánításnál alkalmaznak. (Bár ezek a kézjelzések is a 90-es évekre vezethetők vissza, szélesebb körben az OWS mozgalom tette ismertté, illetve fejlesztette tovább őket.) Nagy tömegben, hogy messzebbről is láthatóak legyenek, a tüntetők magasba emelik a kezüket, és úgy kommunikálnak. Az alábbi videón ezeket a kézjeleket láthatjuk:

 

(A kialakított kódrendszer az OWS nagygyűlés honlapján is megtekinthető.) A kódrendszer használatának az egyszerűbb kommunikáció mellett a lehető legdemokratikusabb döntéshozatali mechanizmushoz való ragaszkodás az oka. Az OWS tüntetők gyakran hangsúlyozzák, hogy mindannyian önálló individuumként vannak jelen, mindannyiuk véleménye és szavazata számít, ezért utasítanak el minden csoporton belüli hierarchiát és frakcióalakítást. Ami figyelemre méltó ezekben a megmozdulásokban, az valóban a vezető nélküli, decentralizált, mégis döntésképes, és együtt cselekvő, szinte minden esetben erőszakmentes tömeg, ami tényleg emlékeztet a networkszerűen működő rovarrajokra. A „raj intelligencia” – amely a kutatók szerint alapvetően ellentétes a centralizált emberi gondolkodással – jellemzője ugyanis, hogy direkt és indirekt interakciókon keresztül, néhány egyszerű szabályra épülő, önszerveződő, emergens magatartásmintákat alakít ki, amely növeli a csoport alkalmazkodóképességét, ugyanakkor decentralizált, alulról szerveződő, nélkülöz minden ellenőrzést, vagy hierarchiát. Gregory ehhez kapcsolódóan érdekes felvételt talált: a videón az látható, hogy a gyorsan internetes mémmé vált, UC Davis-en történt incidens után (mikor az ülve demonstráló diákokat egy rendőr közelről paprika spray-vel lefújta), a diákokból álló tömeg fegyelmezetten, de ellentmondást nem tűrően menetelve spontán skandálni kezdi, hogy „Shame on you”, vagyis „Szégyeljétek magatokat”, majd „You can go” vagyis „Elmehettek”, és lassan kiszorítja a zavartan hátráló rendőröket az egyetem előtti térről.

Az OWS mozgalom esetében a demokrácia radikális értelmezése, a helyzetből adódó kötöttségek valamint az erőszak minden körülmények közötti elutasítása alakítja, formálja a résztvevők kollektív viselkedését. Ez a fajta rajszerű, diffúz, decentralizált kollektivitás, a virtuális világban már évek óta működik, az egyszerű crowd sourcing-tól  a Wikipédián át olyan hacker-közösségekig, mint az Anonymous, a közösségi médiáról nem is beszélve. Vajon helytálló Gregory felvetése és valóban egy újfajta kollektivitás kialakulásának és terjedésének lehetünk tanúi, vagy a radikális mozgalmak régóta bevett kliséiről van csak szó? (Persze, ez a kérdés más kérdéseket is maga után von, például, hogy ez a fajta kollektivitás nem megint egy erősen társadalmi réteg-specifikus jelenség-e – amit a New School-on történt térfoglalás szerencsétlen kimenetele is felvet egyébként.)

Visszatérve Greg órájához – mivel szerintem a gondolatkísérlet mellett az is érdekes, ahogyan az aktuális események beleszövődtek a tanmenetbe -, a kurzus célja volt az is, hogy a diákok a félév során kisebb csoportokban közös projekteket valósítsanak meg, és az OWS-nek köszönhetően a kurzus valóban kollaboratív kísérleti platformmá alakult, amely egészen közvetlenül vetette fel a kérdést, hogy mi a művész szerepe a társadalomban, és mik az eszközei. A tematikus csoportok (építészet, divat, mimikri, stb.) két hónapon át kutatták a választott témájukkal kapcsolatos „rovar referenciákat”, és jártak a Zuccotti Parkba, hogy kiderítsék, mi lenne részükről a leghasznosabb, legkreatívabb hozzájárulás a mozgalomhoz. Voltak olyan ötletek, hogy a paprika spray vagy könnygáz vegyületei hatására elszíneződő ruhákat terveznek, illetve a viselője hangulatát különböző színekkel jelző köpenyeket készítenek, így segítve a kommunikációt tüntetők között, illetve a rendőrökkel, de mivel közeledett a hideg idő, és a hallgatók úgy mérték fel, hogy a OWS sikere azon múlik, hogy az aktivisták ki tudnak-e tartani a zord időjárási körülmények között is a téren, a bogárvilágból vett ötletek felhasználásával a hideg és az eső elleni védőfelszerelésekben kezdtek gondolkodni. Az események folyamatosan formálták a projekteket: mivel időközben a Zuccotti Park üzemeltetőinek sikerült olyan szabályokat kilobbizni, hogy New York parkjaiban semmilyen ideiglenes építményt ne lehessen emelni (pl. sátrat), ne lehessen oda hálózsákot bevinni, a feladat az lett, hogy hordozhatóak, összecsukhatóak, eltüntethetőek, ruhaként felvehetőek legyenek ezek a felszerelések. És mivel a OWS közösség ügyel a felhasznált eszközök, és a hulladék környezetbarát kezelésére és újrahasznosítására, a hallgatók által tervezett kiegészítők jó része is újrahasznosított anyagokból készült. Az elkészült munkákat a diákok a Queens College OWS munkacsoportjának is bemutatták, és bár tervezték, hogy valamelyik OWS nagygyűlésen is megmutatják a résztvevőknek, ez végül nem valósult meg. Néhány munkát a kurzus saját honlapján is meg lehet nézni.

A cikk az Állami Eötvös Ösztöndíj Bizottság támogatásával készült.

***

Vonatkozó cikkek:

Aktivista fotóalbum

Nem punk, nem hippi, lázadó!

A mint atom, B mint bomba – tiltakozó művészek New Yorkban
 

 

Az aktivizmus közösség

Interjú Sebály Bernadettel és Misetics Bálinttal közösségszervezésről, polgári engedetlenségről és erőszakmentes ellenállásról

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány