Marosi László Pen drive dant Fotó: Marosi László
A kincsek elrejtésében rendkívül kreatívnak bizonyult az emberi elme az elmúlt évezredekben. Barlangban, föld alatt, víz mélyén, páncélszekrényben, párnacihában lapultak a féltett holmik. A módszerek alig változnak, a kincs mibenléte annál inkább. Manapság a számítógépekben őrződnek a legféltettebb, kincset érő információk és titkok, melyeket kódok, jelszavak segítségével rejtegetünk. Marosi László formatervező egy pazar nyakékké alakított pen drive formájában kínál szellemes, egyszersmind esztétikus és biztonságos megoldást.
A kincseket hajdanán leggyakrabban a kincses ládában tartották, melynek kulcsát féltve őrizte a tulajdonosa biztos helyen, általában egy láncra fűzve a nyakában hordta. Így – állandóan szem előtt lévén – nem kallódhatott el, s mindig kéznél volt. Én ebből a régi hagyományból eredeztetem a nyakék medáljává formált pen drive ötletét, mely a tradicionális eszközhasználat felidézésén túl rendkívül praktikus tárgy, a mai ember számára a hétköznapi életben az apró-cseprő, figyelmet elvonó történések közepette hasznos segítség. Az ékszerként, a testen viselt eszköz ráadásul a talizmánokat, a kabalatárgyakat is eszembe juttatja, melyek ugyancsak a sorsfordító kincs témájához kapcsolódnak. A tervező egy szellemes fricskával párhuzamot von a számítógép és pen drive felhasználók, valamint az ősi népek mágikus vallásai, tárgykultusza között. Fétisek nélkül nem élhetünk – állapítja meg rezignáltan.
A pen drive ékszerként való viselésének gondolata tehát a múltban gyökerezik, bár szemügyre véve a tervező alkotásait, megállapíthatjuk, hogy keresve sem találhatnánk ezeknél 21. századibb tárgyakat. A múlt, a tradicionális gondolkodás és a jelen összekapcsolása azonban nem rekedt meg a funkcionalitás szintjén. Marosi László a tárgyak formavilágában is ügyelt ennek a kettősségnek a megvalósítására. Leginkább egy ősi geometrikus alakzat, a téglalap határozza meg munkáinak arculatát, melynél – ebben a felnagyított formában – klasszikusabbat és modernebbet elképzelni sem lehet. Az ékszerek felülete az egyik legrégibb fémmegmunkálási technikával, poncolással van díszítve. A poncolás azt jelenti, hogy az alkotó egy úgynevezett verőtő vagy verőpálca végét kalapáccsal ütve, apró kis vájatot, vagyis mintát alakít ki a fémen. A verőpálcának a díszítendő, sima felületre rácsapódó végét, illetve annak mintázatát maga a fémműves alakítja ki. A tárgyakon megfigyelhetjük, milyen aprólékosan és hányféle módon mintázott, dús felület jött létre. Próbáltam elképzelni, vajon hányszor kellett a verőpálca végére ütni ahhoz, hogy ez a sok-sok kis jel egész ékszereket beborítson, s az ősi technikából létrejöjjön egy új, 21. századi formanyelv.
Marosi László 1998-ban szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Egyetemen, azon kevés tervező egyike, aki a Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíj után a Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjat is elnyerte. Munkáival hat évvel ezelőtt egy kiállításon találkoztam először, s azonnal megragadtak filigrán, kecses tárgyai. Minimálisan kevés, a laikus számára szabad szemmel alig látható mennyiségű anyagból is képes légiesen könnyed, ugyanakkor a szemet magára vonzó, exkluzív megjelenésű ékszereket készíteni. Minden tárgyán érezhető a magas szintű mesterségbeli tudás, a formai fegyelmezettség, az anyagokkal való bensőséges kapcsolat, a semmiségekből, olykor jelentéktelen anyagokból a sokak által áhított és megcsodált tárgy megteremtésének képessége. Munkái más neves tervezők alkotásainak társaságában január 13-ig láthatók a szentendrei Erdész Galéria kiállításán.
Spengler Katalin
Köszönöm az íróasztalomon levő eozinmázas Zsolnay kerámia szobor nyakában, zsebóra láncomon csüngő pen drivom nevében !
Kedves Katalin!
Köszönöm irásodat.A foton látható ékszer gazdára is talált. A kiállitást meg kellett hosszabbitanunk január 2o-ig, met most hétvégén is nagyon sok látogató volt.
Köszönöm, hogy kiemelt figyelmet forditasz az ékszertervezőkre, munkájukra és mikor hol állitanak ki.
Izgatottan várom az Iparművészeti Múzeumban hamarosan nyiló kiállitást. Magyar Iparművészet c. folyóiratban már olvastam Ébli Gábor cikkét. Üdv. Ilosvai M.