A NYOMOR GYERMEKEI

Gerő Marcell és László Sára filmje egyszerre előzménye és folytatása Monory Mész András 1984-es Bebukottakjának. A Káin gyermekei a börtönfilm három szereplőjét, az apját fejbelövő Palit, a nevelőjét megkéselő Gabeszt és a barátját szíven szúró Zsoltot ülteti vissza harminc év múltán a kamera elé, hogy megtudja: mi vitte őket arra, hogy gyilkoljanak, és mi történt velük, miután kikerültek a büntetés végrehajtás intézményrendszeréből.

10384515_1460528900863432_788772662943914525_n.jpg

Káin gyermekei, jelenet I Pali gyermekével I Forrás és további képek: Facebook 


A Bebukottakhoz bármilyen módon kapcsolódó dokumentumfilmet készíteni merész vállalkozás: a Mész-film a magyar filmtörténet egyik remekműve, ami száraz kérlelhetetlenséggel mutatja be a magyarországi büntetés végrehajtás katasztrofális működését a tököli fiatalkorúak börtöne lakóinak életén keresztül. Aki ezt a filmet ismerve ül be Gerőékére, az akarva-akaratlanul is össze fogja hasonlítani a két alkotást (amit a két rendező bizonyos grafikai áthallásokkal és az előbbiből származó jelenetekkel még ösztönöz is). Itt pedig a Káin gyermekei – számos érdeme ellenére – sajnos alul marad.

Természetesen joggal mondhatja bárki, hogy nem kell minden dokumentumfilmnek rendszerkritikát megfogalmaznia: Gerő ki is jelenti egy interjúban, hogy „Nem akartuk, hogy a Káin szocio megközelítésű film legyen, mert mi elsősorban a sorstörténetekre koncentráltunk, nem a szegénységről, a nyomorról, a leszakadt társadalmi rétegekben élőkről szerettünk volna filmet készíteni.” Egy másik interjúból azonban az is kiderül, hogy a rendezőpárosnak eredetileg az volt a célja, hogy a fiatalkorúak bebörtönzésének hosszú távú hatásait vizsgálják a filmjükben. Erről a tervről hamar letettek, mégpedig a következő okból: „A Káin szereplői, akikkel interjút készítettünk, nagyrészt nem különösebben művelt, olvasott vagy tájékozott emberek. Az általunk kitűzött kérdés meg ellenben nagyon is entellektüel. Hamar világossá vált, hogy ezért ebben a formában, éppen tőlük nem is kaphatunk válaszokat. Másrészt ugyanazok a dolgok, amikről a Bebukottakban olyan hihetetlen erővel, szuggesztív módon és élményszerűen tudtak beszélni, a mi kérdéseinkre válaszolva már megkopott, fakó beszámolók lettek. Borzasztóan érdektelen volt, amit meséltek.”

pszichiatria_zsolt.jpg

Káin gyermekei, jelenet I Zsolt I Forrás és további képek: Facebook 

„Kész szerencse” tehát, hogy a három interjúalany mindennapi élete elég fotogén volt ahhoz, hogy érdekes dokumentumfilm készülhessen róluk. Pali és családja vidéki mélyszegénységben, Gabesz hajléktalanként, Zsolt pedig egy pszichiátrián él. A három főszereplő mellett a film még Pali gyerekeivel foglalkozik behatóbban, vélhetően azzal a céllal, hogy megmutassa, milyen transzgenerációs hatásai vannak apjuk sorsának. Mindez természetesen tényleg izgalmas: a rendezők láthatóan közeli kapcsolatba tudtak kerülni a szereplőkkel, a film tele van már-már kényelmetlenül intim pillanatokkal és rendkívül őszinte megnyilvánulásokkal, amik mind a rendezők tehetségét bizonyítják. Azonban arra folyamatosan emlékeztetve vagyunk, hogy ez a három férfi végül is attól válik valóban érdekessé, „éppen ő”-vé, hogy harminc évvel ezelőtt „hihetetlen erővel, szuggesztív módon és élményszerűen” tudtak beszélni valamiről, ami túlmutatott saját magukon. Ezt ma már nem igazán tudják megtenni, amit – egyetértve Gerővel – három évtized múltán nem róhatunk fel nekik. Ettől még azonban a Káin gyengesége, hogy a három férfi (a szó legszorosabb értelmében vett) sorsánál többről képtelen beszélni: megtudjuk, hogy mi történt a velük a Mész-film készítése óta, de ennél többet sajnos nem.

Az igazán figyelmes néző (bevallom, nekem ez első megnézésre nem jött át) az interjúk alapján nagyjából össze tudja rakni, hogy mi volt a gyilkosságok (vélhető) indítéka: Palit a szülei gyerekkorában börtönbe juttatták egy kisebb ügy miatt, Gabeszt a nevelője molesztálta, Zsolt pedig nem tudott mit kezdeni azzal, hogy anyja prostituáltként a barátaival is együtt volt. Ezekkel a történetekkel a Káin gyermekei azonban alig foglalkozik, az, hogy egyáltalán kiderülnek, szintén inkább tűnik a véletlen művének, mint a rendezők szándékának. Ehelyett családtagokkal készített interjúkat látunk és a szereplők hétköznapjainak képeit, amikből azonban mást nem igazán tudunk meg, mint hogy ugyanabban a szegénységben élnek, mint amiben ma több millió ember Magyarországon. A három férfi szerepeltetését látszólag nem indokolja más, mint a Bebukottakban elhangzó megszólalásaik, az, hogy egyszer egy kordokumentumként is értelmezhető film részesei voltak. A Gerő-László páros a Káinnal nem tesz mást, mint hozzáír egy harminc évet felölelő fejezetet egy könyvhöz, amit Mész András nem szándékozott elkezdeni.

gabesz.jpg

Káin gyermekei, jelenet I Gabesz I Forrás és további képek: Facebook 

Hiszen a Bebukottak nem egy, az Almond-Apted-féle Up-sorozathoz hasonló életút dokumentumfilm-széria első darabja, a Káin gyermekeinek viszont akárhány folytatást készíthetnének a rendezők. Onnantól kezdve, hogy letesznek a fiatalkorú bűnözés mögött húzódó motivációk felkutatásáról és a szereplőik sorsát akarják csupán megmutatni, a filmjük nem tud több lenni, mint három, valamilyen szempontból izolációban élő ember életének bemutatása. Ez természetesen teljesen méltányolható cél, amit Gerő és László empátiával, érzékenyen és remek operatőri munkával valósít meg, így viszont indokolatlanná válik a Bebukottakra való sokféle visszautalás. Azzal, hogy egy bizonyos társadalmi valóságot (a fiatalkorúak börtönének életkörülményeit) ennyire pontosan bemutató filmmel kontextualizálják a sajátjukat, akaratlanul is azt sugallják, hogy a Káin gyermekeit is nézhetjük bármilyen társadalmi valóság reprezentációjaként. Ez pedig sajnos nincs így. A három szereplő életkörülményeiről vajmi keveset tudunk meg (a mélyszegénység már-már közhelyes képeit természetesen felismerjük, Zsolt lakóhelyét pedig egy, a pszichiátria oldalán látható táblával hozza tudtunkra a film, de ennél többet nehéz lenne elmondani). Meglepődve olvastam például, hogy Gabesz „tulajdonképpen bármelyik nap megváltoztathatná az életét.” A néző akaratlanul is összefüggéseket feltételez (amit remekül bizonyítanak a filmről írt kritikák) a főszereplők nyomora és a múltban elkövetett bűnük között, miközben ezt a film nem próbálja alátámasztani. Ahhoz képest, hogy mennyi rendkívül fontos dolgot lát Gerőék kamerája, nagyon sok időt töltünk a gyilkosságok lényegében céltalan körüljárásával.

Káin gyermekei, előzetes I A teljes film online megtekinthető itt 

Itt el is érkeztünk a kritikám központi problémájához: A Káin gyermekei azért készült el, mert a két rendezőnek tetszett a Bebukottak, és kíváncsiak voltak arra, mi történt a benne szereplő fiatalokkal. A filmjük azonban nem tud továbblépni az – amúgy teljesen jogos – kíváncsiságuk kielégítésénél. Nem akar állításokat tenni a büntetés végrehajtásról, a rendszerváltásról, a mélyszegénységről vagy tulajdonképpen bármelyik, a szereplőik sorsában közvetlenül megjelenő, de azon egyben túlmutató társadalmi kérdésről. Sok minden érdekli, de semmibe sem akar igazán mélyen belenyúlni, mert ott van a már magában is rettentő izgalmas apa- barát- és nevelőgyilkos háttértörténet, amiről még konkrét rendezői szándék nélkül is megtudhatunk ezt-azt. A film Pali gyerekeivel foglalkozó szálában még arra is megvolt a lehetőség, hogy a konkrét gyilkosságoktól valamelyest elvonatkoztatva, de mégis ennek kontextusában az emberi lélekről és a generációk viszonyáról beszéljen a film – ez azonban szintén csak érintve van.

A Bebukottak a magyar dokumentumfilm-történet egyik legnagyobb alkotása, amit szerintem legalább olyan hatékonyan lehetne bűnmegelőzésre használni, mint mondjuk a Rekviem egy álomért című filmet drogprevencióra. A szereplőit a Káin gyermekeiben harminc évvel később viszontlátni megdöbbentő filmélmény, ami kérdések százait veti fel minden nézőben. Ebből származik azonban a film legnagyobb gyengesége is: számtalan kérdésre válaszol, de a válaszokra már nem tud igazán odafigyelni.

Bebukottak, teljes film

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány