Az utóbbi 6-8 év jelensége a postaládákba dobott, kézírásos, bizalmas hangvételű lakáskereső cédulák megjelenése. Ezek a finom megtévesztések árán megszerzett figyelem mikroszkopikus példái. A figyelem-gazdaság kalózai. Udvariasnak szánt nyelvezettel segítséget kérnek, gyermekrajzokkal feldíszítve személyességet hazudnak, holott a hatalmas példányszámban nyomtatott, és tömegesen terjesztett cédulák mögött üzletet kereső ingatlanügynökök állnak, akik ezt a hamis formát egyszerűen hatékonyabbnak találták az egyértelmű tipográfiával rendelkező tárgyilagos bemutatkozásnál.
Manapság valószínűleg ez a hatalmas veszteséggel dolgozó (hatékonysága csupán az olcsóságban, azaz a nagy mennyiségben keresendő) műfaj produkálja a nyilvánosság legkisebb értékű elemeit. Pont ezért érdemes közelebbről szemügyre venni őket. Vegyünk egy februári éjszakát a budapesti Bródy Sándor utcában. Épp egy ilyen kampány nyomait látjuk, és érdekes módon nem a kapukra tűzve, hanem újításként, az autók ablaktörlője alá vannak berakva a cédulák. Ezen a rövid szakaszon hat különböző fajtát lehetett begyűjteni ugyanattól a szerzőtől, aki egy eddig ismeretlen ingatlanügynök, aki ugyan nem ér el a legtermékenyebb cédulázók (Erdősi Gábor, Bakó Norbert, Demján Balázs, és mások) nyomába, de ennek ellenére kampányában rögtön hat eltérő szövegezésű, különböző színű (négy zöld és két piros) változatot vetett be. Eddig ilyesmire nem volt példa. Érezhető, hogy cédulaírás közben a szerző belelendült, és akaratlanul népművészetté lényegítette akcióját, a pontatlanul megfogalmazott manifeszt üzenetei többet árulnak el róla, mint ajánlatáról, egyre inkább önmagáról beszél, céduláit olvasva róla is kialakul egy kép.
Eleinte még a megszokott ügyetlen behízelgéssel nyit: „Tisztelt Tulajdonos / Ez a környék elnyerte tetszésemet“; szellemeskedik: „Itt a farsang itt van újra / Szeretnék találni végre csendes, nem annyira hangos lakást. /…/“; végül már összefüggéstelenségében egész költőivé válik: „Eladná, de nincs kinek??? / csak egy ‘tipp‘ – én segítek / csak vakszemre talál – én viszek – olyat aki nem csak néz, hanem lát!!!“. Ő csak a megváltó hírnöke, aki el tudja hozni azt, aki majd lát. Az „Egy lépés nekem, egy önnek“ címzésű céduláját már így fejezi be: „/…/Legyen közös ügyünk az eladás, hogy együtt lépni tudjunk.“. És végül az önvallomásszerű, „Nehéz az újra kezdés“ címzésű: „Szeretnék találni egy új élet kialakításához szükséges lakást! / Méret és az elrendezés nem fontos. /…/“. Ez már szinte egy 21. századi városi népdal, előtör az igazság: új életet kell kezdeni, lépni kell!