2007 tavaszán Eperjesi Ágnes az FKSE Buenos Aires-i csereprogramján vett részt. Mihez kezd az ember Cortázar városban, ha művész és nő, s bizonyára kicsit idegennek is érzi magát, de feltétlenül tenni akar valamit? Természetesen az utcákat rója, nyitott szemmel keresi az ismerőst az idegenben, hogy belekapaszkodhasson és azonosulhasson vele. Egy felismerés az egész, hirtelen villanás (úgy képzelem): „a városban nagyon erős a – nem egyszer megrendezett és fizetett – tüntetések hagyománya: amikor valójában semmi sem az, aminek látszik” – ennyi. Aztán ezt a felismerést megragadva, posztmodern szellemben kisajátítva és női érzékenységgel a visszájára fordítva, Eperjesi a protestálást azzá teszi, aminek sosem látszik, vagy inkább ami soha nem szokott lenni: önmagunk elleni, s egyben önmagunkért való tiltakozássá. Hazatérve, Buenos Aires-i tiltakozó akciósorozata dokumentációját kiegészítendő, arra kért fel másokat, hogy tüntessenek vele, írják fel képzeletbeli táblájukra azokat a személyes dolgokat, lelki terheket, melyeken változtatni szeretnének és melyekért – önmaguk előtt – kiállnának. Ezekből a szövegekből és képekből született a Private Protest címet viselő művészkönyv, melyet szeptember 19-én mutatott be a művész a Laborban.
Ez a könyv egy négypéldányos művészkönyv, gyűjtemény – „az egzisztenciális bátorság gyűjteménye”, katalógus – „félelmeink és fájdalmaink katalógusa” – első látásra legalábbis. De valóban az-e, aminek látszik? Anyagi valójánál, tárgyszerű megjelenésénél nem fontosabb-e maga a gesztus, ami létrehozta? Egy társadalmi-politikai megnyilvánulás kisajátítása, ajándék jellege, hogy bántóan őszinte emberi feltárulkozásokat bíz ránk, s nem utolsósorban feladat volta, hogy e feltárulkozásokat olvasva vagy magunknak is vennünk kell a bátorságot, hogy szembenézzünk önmagunkkal, vagy tiltakoznunk kell az egész ellen: a személyesség ellen, a könyv ellen, a társadalmilag elkötelezett művészet ellen, a tiltakozás ellen, Eperjesi Ágnes ellen. Akár így, akár úgy, cselekednünk kell.
E-mailek és komment a cselekvés szellemében
Szia Ági,
rettentően szorít az idő, mint mindig, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a blogolás mint műfaj ennyire nem alkalmas a gondolkodásra, vagy még inkább, gondolkodás ellenes. Tehát tiltakozom a blogolás ellen!!! Ezért arra kérlek, küldj képeket, én pedig, szorultságom okán meg azért is, mert jó ötletnek tartom, úgy fogok tiltakozni, hogy kommentálom a tiltakozásokat, hogy ily módon végül magam is tiltakozzam – a saját tehetetlenségem és a rendszer hülyesége ellen – abban a reményben, hogy a tiltakozás egyszer végül felszámolja önmagát.
Üdv: Ági
Szia,
nagyon jó ötletnek tartom én is, egyrészt ezt még senki sem csinálta, másrészt ez magukról a szövegekről (is) szólna így. Mint amikor egy recenzióban nem csak arról beszélünk, mi a történet, hanem magát a cuccot is górcső alá vesszük. Itt kezdődne az, amit a komolyan vehető kategóriába sorolunk.
A szövegek maguk amúgy csoportokba is oszthatók, az elfogadó keleti típusú, és a harcias, változtatni akaró, nyugati típusú hozzáállással a két végponton. Azonban minden döntésünk és élethelyzetünk e két végpont között zajlik, általában a kettő közötti borotvaélen
egyensúlyozva, nagyon vigyázva, le ne billenjünk, és ez a lavírozás maga az élet.
puszi: Ági
Vállalásom tehát a tiltakozó szövegek tartalmával való foglalkozásra vonatkozik.
És bár eredetileg a „tematizálásukra” gondoltam, közben megint csak tiltakozás ébredt bennem. Ezúton tiltakozom a csoportba osztásuk ellen, mert a szövegeket olvasva – a bennük foglalt irónia, ellenkezés és játékosság ellenére – rá kellett döbbennem, hogy mindegyik, a legrövidebb is, széles gondolatspektrumot, úgyszólván teljességet tükröz. Legalább annyi hasonlóságot, mint különbséget – és ez ugyancsak elgondolkodtatott. Nemcsak nagyon elkülönülnek, de ugyanannyira össze is tartoznak tehát.
Hogyan is lehetne a politikában megszokott oldalakra: jobbra, balra (keletre/nyugatra), no meg a balanszot képviselő centrumba sorolni ezeket a mini-kinyilatkozásokat? Le is tettem erről. Ehelyett csokrot kötöttem a különböző szövegeken átívelő, számomra azonosnak tűnő (mély ibolyaszín) minőségből.
Tiltakozom, (hogy…)
És kérném még vissza a naivitásom, a szelídségem és önzetlenségem (…)
(…) a gyerekemet boldogtalannak látom, és ezért minden nap megváltoztathatatlanul felelősnek érzem magam.
Sehol nem vagyok egészen tökéletesen harmonikus.
(…) elvesztem, mielőtt átélhettem volna, hogy létezem
A világ izgalmas, jelentős, folyton változó, nagyszabású és méltó arra, hogy utolsó lélegzetemig küzdjek.
Jobb volna ezek ellen úgy fellépni, hogy önmagunkkal kezdjük.
Tárjam fel (a népnek) a lelkemet.
Előbb ismerd meg azt, amiről véleményt mondasz, kedves vadidegen
(…) nem tiltakozom, az akarat terhét letettem, a dühöt elvesztettem, ami tiszta, az rám talál,
a rám bízott és áttetsző üzenet nyelvén szólok…
(…) nem hallod? (…)
A determináció ellen protestálok
– a tudatlanság és a tudatlanságból születő vélemények és sorsrontások ellen
Valahogy hiába tiltakozom, nem értek szót magammal.
(…) tiltakozom a határaim ellen,
– minden ellen, ami a kreativitás útjában áll
Az őszinteségemet nem adom.
Jobb csak (….) némán elindulni befelé, a legbelsőbb énem felé.
Szótlanul, elszántan, mégis a [őszin]tétlenség ellen, szelíden. (És tudván, hogy „Jól él, aki rejtve él”.)
Az az igazság, hogy félek.
Harcolok: kocogtatom a billentyűzetet a számítógépem klaviatúráján.
Egy nevetséges kisegér vagyok.
Ez a tudat képességével rendelkező élőlény kolosszális ismeretanyagot halmozott fel,
de – jobb szót nem tudok – etikailag moccanatlan.
Keresem a rosszban rejlő jó felismerésének lehetőségét (…)
A homályos dolgok ellen tüntetek
És itt ráismerek a saját fasizmusomra.
Milyen károkat okoznak a hamis bizonyosságokkal!
Tiltakozom az ellen, hogy eszköze legyek azoknak, akik eszközzé akarnak tenni.
(…) és fájón lüktet, hogy egyre zsugorodik a választási horizontom
mindenekfelett a hazugságok ellen tiltakozom, melyek kiradírozzák a világot és az emberek lelkét.
Hogy mindig okokat keresek. Ki miatt vagy mi miatt.
A tiltakozás valami ELLEN van bennetek. Ez az első lépés. A következő az legyen, hogy tesztek is ÉRTE, hogy továbbmehessetek.
Eperjesi Ágnes: Private Protest. Szerkesztő: Stepanović Tijana
