A Marosi-program

Az utóbbi években aligha akadt a magyar képzőművészet területén olyan rendezvény, amelyet akkora várakozás előzött volna meg, mint a Magyar Nemzeti Galéria örökségét tárgyaló AICA-vitát. Sőt, valószínűleg olyan vita sem volt, amely után akkora várakozások maradtak volna, mint az „elefántok” mostani találkozóját követően: mintha a […]


Mindenki Rajzoljon!

Tegnap délelőtt egy érdekes eseményre kaptam meghívást a Műcsarnok alagsori előadótermébe. A program elsősorban múzeumpedagógusoknak szólt, de mivel én is hasonló dolgokkal foglalkozom, Juhász Litza, a Szépművészeti Múzeum munkatársa, aki az utóbbi hónapokban figyelemmel kíséri a művészet és tudomány kölcsönhatásait feltáró munkámat, úgy gondolta, hogy […]


Múzeum a négyzeten

Łódź, Muzeum Sztuki 2 – ms2 November 20-21-22. Łódźot a második világháború csaknem épen hagyta, megmaradtak épületei, gyárai, nem kellett a semmiből újjáépíteni, mint például Varsót. Lehet, hogy ez a folytonosság is egyik oka annak, ahogyan itt a múlthoz viszonyulnak. Muzeum Sztuki, Lodz. | Fotó: […]


Wunderkammer – a reneszánsz úri huncutság, a tudomány és a kortárs mindennapok

A Wunderkammer nem más, mint egy nyelvterületenként más néven nevezett magángyűjtemény: Kunstkammer, Kunstschrank, Kuriositätenkabinett, Raritätenkabinett, curiosity cabinet, studiolo – csak néhány a műfajilag hasonló rendszerek közül. A reneszánsz gondolkodásmódban gyökerező házi univerzumban a legkülönfélébb tárgyak és formák, természeti képződmények és emberi alkotások sorakoztak egymás mellett […]


Kelet-kákániai vágyképek

Az ismét bizonytalan sorsú Kortárs Építészeti Központban a múlt héten egy író, egy főépítész, egy városházi ember és egy kávéházalapító irodalmár Berlin ürügyén Budapestről beszélgettek, a város élhetőségéről és élhetetlenségéről, megújuló és végleg elkorhadó struktúrákról. Ahogy az utóbbi években a városi vágyképeinket projektáló, bár talán […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány