Múzeum a négyzeten

Łódź, Muzeum Sztuki 2 – ms2
November 20-21-22.

Łódźot a második világháború csaknem épen hagyta, megmaradtak épületei, gyárai, nem kellett a semmiből újjáépíteni, mint például Varsót. Lehet, hogy ez a folytonosság is egyik oka annak, ahogyan itt a múlthoz viszonyulnak.


Muzeum Sztuki, Lodz. | Fotó: P. Tomczyk

Łódźban, a textilipar egykori kelet-európai fellegvárában a régi Muzeum Sztuki bezárt, felújítják, s megnyílt az új Muzeum Sztuki egy átalakított ipari épületben. Az új múzeum a Manufakturának nevezett negyedben van, lényegében egy bevásárlóközpontban, vagy ahogyan nálunk mondanák, egy bevásárló- és szabadidő központban. No, de itt ez azért mást jelent. A jellegzetes, vakolatlan vörös tégla ipari épületek együttese, kicsit a Millenárisra hajaz, a Mammutok nélkül. És ez elég nagy különbség. Az új intézmény megnyitása alkalmából rendezett kis szimpózium témája a múzeum volt, a múzeumi szakemberek visszanéztek önmagukra, az „Avantgarde a múzeumban? Miféle múzeumban? Miféle avantgarde?” és a „Múzeum tere/Az avantgarde helye” című panelekben. Az asztalnál ott ült Nicolaus Schafhausen, Silvia Kolbovski és Jaroslaw Lubiak, másnap Andrej Turowski, Ulrich Kempel. A múzeum és a bevásárlóközpont közelségéről, az ebből adódó helyzetről, művészet és pénz, fogyasztás viszonyáról szóló beszélgetések iránt irigylésre méltóan sokan érdeklődtek, olyannyira, hogy a későn érkezők már nem is fértek be a terembe.

Az új állandó kiállítás rendezési elvei nem követik sem a kronológiát, sem a műfaji kategóriákat, vagy nemzeti határokat. Három szinten, négy nagy téma köré csoportosítják a rendkívül gazdag (kb. 17 000 mű) gyűjteményből válogatott anyagot: „test, trauma, protézis”, „konstrukció, utópia, politika”, „szem, kép, valóság”, „tárgy, fétis, fantazmagória”. A múzeumi gyűjtemény története pedig egészen különleges. A lengyel avantgarde mesterek kezdték el a gyűjteményt megalapozni, Strzeminski, Kobro, az „a.r” csoport tagjai, nemzetközi kapcsolataiknak köszönhetően cseréltek műveket, így van most egyebek között Rodcsenko, Hans Arp, Picasso, Doesburg, Huszár Vilmos, Leger, Schwitters a gyűjteményben. De az sem mindennapi, hogyan kerültek például Joseph Beuys munkái ide. 1981-ben Beuys maga pakolta be a furgonjába egy köteg munkáját és vitte Łódźba, mindenek előtt a Solidarnost tevékenysége iránti szimpátia által vezérelve. Mintha bennük látta volna saját társadalmi szobrászatának megvalósítóit.


A Joseph Beuys terem, az állandó kiállítás része

A Muzeum Sztuki modern és kortárs művészeti gyűjteménye Lengyelországban a leggazdagabb és legszínvonalasabb. A jó kezdésre rá is segítettek (lásd fenn Beuys), ugyanakkor merészen vásároltak is, itt van Chris Burden Meglőttek c. akciójának eredeti fotósorozata is, de van Boltanski, Hirschorn stb. A magyar bloggernek nehéz nem gondolnia arra, milyen mulasztások történtek nálunk a modern és kortárs múzeumi gyűjtésben, vásárlásban, és nem kizárólag a szűkös anyagi eszközök miatt. Csak remélni lehet, hogy ezt a mulasztást valamelyest jóvá lehet tenni, vagy nem tovább rontani.

Csütörtökön Lydia Clark énekelt, pénteken este az Art Critics Orchestra zenélt, kritikusok játszottak művészek zenéjére. Szombaton délután az Arthur Rubinstein filharmonikusok Morton Fieldman kompozícióját adták elő, amit Rothko houstoni kápolnájában lévő munkáihoz írt, vagyis volt könnyű, intellektuális és komoly – a zenében is.

A múlthoz való viszonyba itt belefér az is, hogy a szocializmus nyomait sem akarják eltűntetni. Łódź arculatához hozzátartoztak a hatalmas falfestmények, amelyek az 1970-es években készültek, amikor az utak szélesítése érdekében, egyszerűen „levágtak” egy-egy épületet, s az így keletkező hatalmas, üres falfelületeket falfestményekkel díszítették, a hirdetésekkel az áruhiány korában. A szocialista modernizmus termékei, művészek munkái, akiknek egy részét ma már nehezen lehet azonosítani. A Muzeum Sztuki művészettörténésze, Anna Saciuk-Gasowska és a Gazeta Wyborcza újságírónője, Joanna Podolska együtt szervezett egy programot a málló, hamarosan eltűnő falfestmények megmentése érdekében. Ismét csak haza kellett gondolnom: nálunk miért kell az 1910 körül épült Erkel Színházat lebontani, benne Bernáth Aurél freskóival?


Az avantgarde és a modernista örökség feldolgozását szélesebb európai közegbe helyezi a Mladen Stilinovictól kölcsönzött, „A művészetnek mindig megvannak a következményei” elnevezésű program, mely horvát (WHW/What, How & For Whom), magyar (tranzit, Hegyi Dóra), szerb és lengyel (Muzeum Sztuki, Magdalena Ziolkowska) együttműködés. Egyik első eredménye a „Working Title: Archive” (A munkacím: archívum) című publikáció. A program nem akar kevesebbet, mint új művészettörténetet építeni, amelyben Közép-Kelet Európa differenciáltan jelenik meg, nem úgy, mint a nyugati fejlemények megkésett követője, sem pedig pusztán egy erőszakolt ideológia eszközeként. Immár az egykori szocialista országok közötti különbségek is láthatóak, és mégsem egymástól elszigetelt jelenségként – mindezt előadások, publikációk sorában dolgozzák fel, több éven át, az Európai Unió anyagi támogatásával.


A koncipiáló, Magdalena ZiolkowskaEnnek, a Viktor Popov Építők képe után (Builders) elnevezett estének a keretében hívták meg András Edit mûvészettörténészt, aki „A jövő mögöttünk van” címmel tartott előadást, Deimantas Narkevicius, Anri Sala, Artur Zmijevski, Andreas Fogarasi, David Maljkovic, Solmaz Shahbazi-Tirdad Zolghard és a Sto Gyelaty filmjeihez kapcsolódva. A koncipiáló, Magdalena Ziolkowska ezzel a maratoni, több mint háromórás programmal zárta az új Muzeum Sztuki megnyitó eseményeinek sorát. Egyszerre volt ez tekintet a múltra, az utópiák eredetére, az általuk leírt pályára, kisiklásaikra, mindennek emlékezetére, és a jövőbe is, egy intézmény múltjára és jövőjére. A koncepciónak megfelelően az előadás kapcsolódott a filmekhez, de nem róluk szólt. Az előadásnak és a filmeknek a nézőben kellett összeállnia.

Ceterum censeo – egyébként az a véleményem, hogy az Erkel Színházat nem kell lebontani.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány