Csakoda nap Nagykanizsán

Felemás érzésekkel távoztunk Nagykanizsáról. (...) A hazatérésünket követően többen többször is átbeszéltük a tanulságokat, és mérlegeltük, hogyan folytassuk tovább a közös munkát, ami a projekt történetében egyszerre jelentett mélyrepülést és felhajtóerőt is. - Az összefoglalót írta Trapp Dominika


Prófétaparádé

Ez az ősz a lengyel művészetre fordított figyelem jegyében telik Budapesten. Az Art market idén a kortárs lengyel művészetre épített programot, a Ludwig Múzeum két kiállítást is a lengyel művészetnek szentel ebben a néhány hónapban: egy Wrocławra és művészeti életére koncentráló, jól sikerült (egyébként konzerv) bemutatót és egy, a kurátori kísérőszövegek által kissé agyonnyomott „Young Poland-Afterimages of Reality” címet viselő tárlatot. A Budapest Galéria pedig a Jaruzelski-korszak fenegyerekeinek, a Łódż Kaliskának rendezett kiállítást.


Csakoda nap Ózdon

A Katalizátor Projekt keretében létrejövő négy helyszínes turné első állomása szeptemberben Ózd volt. A csakoda projektje olyan művelődési házakra koncentrál, amelyek a szocializmus előtt épültek civil kezdeményezésre. Volt köztéri szoboravatás, közvéleménykutatás a helyiek kulturálódási szokásairól, utcai fényképezkedés mobil fotófallal, és klipforgatással egybekötött Gazsi Rap Show filmes díszletek között a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. Az alábbiakban Kovács Kristtóf útinaplójának egy részlete olvasható, amiből kiderül, miben változott a fiatal művészekből álló csapat működése az elmúlt években.



„KELL EGYFAJTA JÓ ÉRTELEMBEN VETT IGÉNYTELENSÉG, NONKONFORMIZMUS” – interjú Trapp Dominikával, a Csakoda egyik alapító tagjával

A Csakodát 2011-ben Dés Márton és Trapp Dominika alapította, miután meghívták őket kiállítani a diósgyőri Ady Endre művelődési házba. Itt jött az ötlet, hogy változó létszámú és összetételű csapatként vidéki művelődési házakat kezdjenek el kiállítási helyszínként használni. A kezdetek óta eltelt változásokról és legutóbbi projektjükről, […]


„Mindig a saját testünkkel játszunk” – interjú az idei Katalizátor-díj meghívott művészeivel

Az idei Katalizátor-díjhoz kapcsolódó tranzit.hu Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola vendégművészeivel beszélgettünk a Trafóban megrendezett Díjátadó előtt. Stephan Dillemuth, Maximiliane Baumgartner, Mirja Reuter és Floria Gass egy kéthetes workshop folyamán, a résztvevőkkel közösen tervezték meg a Motor és a Művészet kategória győzteseinek járó díjat. Erre a […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány