Tabutéma 2

A holokauszt kortárs reprezentációjáról

Szó volt például arról, hogy a rendszerváltás után milyen különbségek állnak fenn kelet és nyugat holokauszt emlékezetében és arról is, hogy picit több mint 10 évvel ezelőtt, a holokauszt 60. évfordulóján rendezett kiállítások, így az Elhallgatott holokauszt (2004, Műcsarnok) vagy a 2B galériában rendezett Waldsee 1944 (2004) mivel gyarapították a holokauszt diskurzust Magyarországon. Most, vagyis néhány hónappal a 2014-es holokauszt év lezárulta után, amelynek alkalmával A mi holokausztunk (Stúdió Galéria) kiállítás a harmadik generáció megközelítéseit is a párbeszéd hangsúlyos részévé tette, ismét beszélgettünk. Alapvetően a trauma kortárs reprezentációjáról, vagyis a harmadik generáció képzőművészeinek holokauszthoz való viszonyáról szólt a 2015. április 9-én megrendezett, egyestés kiállítással és tárlatvezetéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetés a Majakovszkij 102-ben. Miután Borsos Lőrinc, Esterházy Marcell és Tulisz Hajnalka bemutatták műveiket, Jan Elantkowski, Flohr Zsuzsi, Szász Anna Lujza, Szűcs Teri és Turai Hedvig osztották meg velünk a témával kapcsolatos gondolataikat. Az alábbi videó ebbe a hosszúra nyúlt estébe ad betekintést.

TABUTÉMA 2, Kurátor: Simon Vera I tranzit.hu

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány