Olvassuk az újságokban, hogy a nemzetközi kortárs művészeti piac már jó ideje csúcsra jár, egyelőre a tavaly őszi pénzügyi válság sem rengette meg. Hogy az árak csillagászatiak, s a legnagyobb sztárok művei esetében a kereslet jóval nagyobb a kínálatnál. Innen Magyarországról azonban nehéz elképzelni, hogyan van ez, más az optika. A kortárs műtárgypiac nálunk is egyre szélesebb, sok a vásárló, gyűjtő és a nagypályás játékosok is fölbukkantak már, mégis szinte felfoghatatlan, hogy például Londonban ha valaki az utcáról sok-sok pénzzel besétál egy galériába vagy egy kortárs művészeti vásárra, miért ne vásárolhatná meg csak úgy a legmenőbb műtárgyakat.
A Műcsarnokban látható kiállítása apropóján Budapesten tartózkodott Luc Tuymans menedzsere egy fogadáson kérdésemre elmondta, hogy annak, aki a festőművésztől vásárolni akar, föl kell kerülnie egy várólistára és ki kell várnia a sorát. A listára azonban kizárólag azok kerülhetnek fel, akiknek a már meglévő gyűjteményét a menedzser elég rangosnak találja. A kevésbé tájékozottaknak jelzem, hogy Tuymans festményeit igen borsos áron (1 millió euro körül) értékesítik aukciókon és galériákban egyaránt. Mi a hozadéka annak – természetesen a műalkotás élvezetén túl -, ha egy hazai gyűjteményben megjelenik egy Tuymanshoz hasonlóan ismert, jegyzett nemzetközi művész munkája? A márkanévnek számító alkotók művei egy kollekció védjegyévé válnak, presztízst teremtenek a leghozzáértőbb szakmai körök szemében is.
Rita Ackermann Rita Ackermann I want more!, 2002 Match Made in Heaven- Failed, 2006.
A feladat adott volt tehát – neves nemzetközi művészektől kell vásárolni külföldön. A megvalósítás azonban nem tűnt könnyűnek. Egyfelől azért, mert a nemzetközi kortárs képzőművészet a laikus számára olyan áttekinthetetlenül széles és beláthatatlan útvesztő, amelyben a tájékozatlanoknak nagyon nehéz tanácsadó nélkül ösvényt találni. Másfelől azért, mert – hamar megtapasztaltuk – az utcáról ismeretlenül betérve valóban leginkább udvarias elutasításra számíthat az ember egy jól menő nyugat-európai galériában.
A művészeti életben való tájékozottság, az intellektuális erőfeszítés és a fizetőképesség egyformán fontos, a gyűjtőtől elvárt tényezők tehát ezen a terepen. Kissé tovább nehezíti a helyzetet, hogy a magyar műgyűjtő, mint kategória, mint jelenség szinte ismeretlen a nemzetközi kortárs műtárgypiacon. Jellemző, hogy a tekintélyes Denis René Galériában, ahol Vass László egy évvel előttünk vásárolt, sokkal könnyebben boldogultunk.
Eleinte azzal próbálkoztunk, hogy a Budapesten kiállító külföldi művészektől vásároljunk, így tették ezt a magyar műgyűjtők száz évvel ezelőtt is. Grayson Perryvel kezdtük, amikor a YBA alkotói a Műcsarnokban állítottak ki évekkel ezelőtt. Legalább három még nem eladott műtárgyat láttunk a tárlaton. Kapcsolatba léptünk vele az Interneten keresztül, s kelet-európai mivoltunk olyan kuriózumnak tűnt a szemében, hogy válaszolt megkeresésünkre, és közölte a műtárgy árát. Elég magas volt, próbáltunk óvatosan, picit alkudni. Nem kellett volna, mert azonnal londoni galeristájához irányított bennünket (Victoria Miro Galéria), akivel az azóta eltelt évek folyamán állandó próbálkozásaink ellenére sem tudtunk zöld ágra vergődni. Nem mellesleg, a levelezésünket követő hónapban Perry megkapta a Turner-díjat, művei gyakorlatilag elérhetetlenné váltak. Az utóbbi években, sajnos, ez a módszer már egyáltalán nem is működik, a Budapesten kiállító rangos nemzetközi művészek friss munkáikat nem hozzák ide, a magyaroknak a múzeumi és magángyűjteményekből kölcsönkért régi anyag is megteszi (lásd pl. Muntean és Rosenblum vagy Luc Tuymans). A legcélravezetőbb lépés az volt, hogy olyan kisebb, kevésbé jelentős művészeti vásárokon próbálkoztunk, amelyeken néhány jelentős galéria részt vesz, de a nagy vásárlók, főként az amerikai gyűjtők nem tolonganak. Ilyen alkalmakkor egy magyar gyűjtő érdeklődése is fölértékelődhet. A kisebb vásárokon sikerült hosszabb távú kapcsolatokat kialakítani néhány londoni, német és svájci galériával, a német nyelvterületeken egyébként kevésbé arrogánsak a galériatulajdonosok, mint Londonban. Legutóbbi szerzeményünk az Amerikában élő, egyre sikeresebb Rita Ackermann, alias Bakos Rita több képe, melyet egy svájci galériában vettünk. A nemzetközi alkotások gyarapodásával gyűjteményünk/ázsiónk is fölértékelődik a külföldi műkereskedők szemében, manapság a legrangosabb vásárokon, Bázelben és Londonban is ismerősként fogad bennünket néhány galéria. Most már szabad a vásár!
