A kurátori képzések interjúsorozat keretében az alábbiakban Steierhoffer Eszter beszámolóját lehet olvasni a Royal College of Art kurátori kurzusán szerzett tapasztalatairól.
Budapesten az ELTE művészettörténet szakán végeztem. Az ELTE után felmerült az amszterdami De Appel Curatorial Training Programme, Londonban a Goldsmiths College kurátori kurzusa, illetve a Royal College of Art (RCA) Curating Contemporary Art kurzusa. Ez utóbbi Angliában a legrégebbi és legismertebb kurátori képzés: Teresa Gleadowe alapította 1992-ben az Arts Council England támogatásával és a Tate Modern-el szoros együttműködésben. A tanszéket 2006 óta Mark Nash igazgatja. Végül erre a két éves mester (MA) képzésre felvételiztem 2007-ben.
A Royal College of Art (RCA) egy művészeti akadémia, egészen más környezet, mint amelyben korábban az ELTE-n tanultam. Ez a kurzus nemzetközi összetételének, a többi képző- és iparművészeti tanszék közvetlen közelségének és a műhelyszerű munkának köszönhető. Minden szakra jellemző, hogy alacsony a hallgatói létszám (évfolyamonként nem több mint tíz-tizenöt diákból áll).
A program során leginkább kiállításokat tanulmányozunk. Számos londoni múzeumot és galériát látogatunk, és rengeteget utazunk. Voltunk Berlinben, Isztambulban, Skóciában, Kínában, Japánban, Dél-Koreában, Lengyelországban és tavaly Budapesten is. Minden egyes utat kutató munka előz meg. Általában jelentősebb kiállításokat és biennálékat látogatunk, és emellett a helyi szcéna kurátoraival és számos művésszel is találkozunk, ami nagyon izgalmas.
Marie Velardi – Remember the Future Past kiállítás instációja. A képen Marie Velardi, Future Perfect, 21st Century, 2006. | fotó: Steierhoffer Eszter
A Friends of the Divided Mind című kiállítás megnyitója. | fotó: Hakan Topal
A kurzus elméleti része öt fő szeminárium köré szerveződik: Jonathan Rée filozófia szemináriuma a „Curatorial innovations”, amelyet tavaly Alex Farquharson és Francesco Manacorda tartott, Michaela Crimin órái „Art in the public realm” címmel, Jean Fisher „Postcolonial studies” kurzusa és David Batchelor művészettörténeti szemináriumai és „writing workshop”-ja. A kéthetente sorra kerülő egész napos workshopokon saját írásainkat elemezzük. Az órákra különféle művészeti írók is meghívást kapnak, eljött például Dan Fox a Frieze Magazine-tol, Adrien Serale a The Guardian-tól, illetve Jeremy Millar és Claire Bishop is. Nyílván nagyon nehéz idegen nyelven írni, de még nehezebb felvállalni és megvédeni a szöveget. Ezek az órák épp erről szóltak, közösen vitattuk meg az írásokat, egyszerre voltunk szerzők és szerkesztők.
Az első évben a szemináriumok és workshopok mellett vendégelőadók órai tették ki az időnk legnagyobb részét, rengeteg művész, kurátor és kritikus fordult meg az RCA-n. A meghívott előadók szelekciója leginkább attól függ, hogy éppen ki fordul meg Londonban, így az előadások a nemzetközi szakmai élet legkülönbözőbb rétegeire nyújtanak rálátást és persze nem utolsó sorban fantasztikus lehetőség személyesen találkozni és beszélni az előadókkal.
Will Holder előadása a Friends of the devided mind projekt keretében az RCA-n.
Az elmélet mellett gyakorlati projektekben is részt veszünk. Az első évben két kiállítást, illetve számos egyéb kisebb projektet szerveztünk. Mindet közösen, konszenzus alapján, ami persze gyakran problematikus mivel képtelenség, hogy tizenhárom kurátor konszenzusra jusson. A kurzus tehát kollaborácion alapul, és abszurd módon éppen ezért nagyon kompetitív. Ez a legnehezebb része a képzésnek, persze a viták, beszélgetések nagyon hasznosak, a legtöbbet a csoporttársaimtól tanultam.
Friends of the Divided Mind című diplomakiállítás plakátja | fotó: Jack Goffe
A második évben leginkább a diplomakiállításra és a szakdolgozatra koncentrálunk. A diplomakiállításunk nemrég nyílt meg Friends of the Divided Mind címmel. Ahogy ezt a kiállítás címe is sejteti*, eltértünk a konszenzus alapú kiállítás szervezéstől – a kurzus történetében először. Az előző évek nagy múzeumok munkamódszerét szimuláló egységes, tematikus kiállításai helyett, rendhagyó módon, kisebb munkacsoportokban dolgoztunk. Ennek megfelelően a kiállítás négy különböző projektből áll. A négy projekt ugyanakkor szorosan kapcsolódik egymáshoz, amennyiben mind alternatív kurátori stratégiákat tesztel. A diplomakiállításon a műalkotás fetisizálása helyett a kurátori módszertanra, illetve a kiállítás és a kortárs vizuális kultúra intézményi kereteire került a fő hangsúly. A szelektív „best of” kurátori gyakorlat helyett a négy projekt a kurátori szerepet kulturális intervencióként, valamint a kortárs kultúrában való aktív részvételként jelöli meg. Egy ilyen önreflexív kiállítás persze a kurátori kurzus intézményének falain kívül értelmét veszti, de pont egy ilyen intézményben elkerülhetetlen ezen kérdéseknek a vizsgálata. Ez részben a ’kurátorság, mint autonóm diszciplína’ körülötti, illetve ehhez kapcsolódóan a kurátori kurzusok létjogosultságáról és szerepéről szóló vitákra is reflektál. Mindez ma Budapesten szintén időszerű, mivel az MKE és az ELTE is kurátori képzés elindítását tervezi, ami egyébként az RCA-val együttműködésben történik.
* A kiállítás címe Chris Evans azonos cimű munkájából származik.
Örvendetes ez a kurátorképzésről szóló sorozat, de mi az oka, hogy sosem kerül szóba a MOME részben ilyen jellegű, 2007-óta működő design- és művészetelmélet szakja? Tény, hogy a kurátorság csak az egyik lehetséges kifutása ennek a képzésnek, de ez részben a BA-szint alapozó voltából következik, ugyanúgy, ahogy az MKE esetében, amint erról szó is esik a tavalyi Szegedy-Maszák-interjúban:
„-Ha jól értem, akkor itt többféle munkakör oktatásáról van szó, melynek csupán egyik aspektusa a kurátorság. Ebben az értelemben a BA képzés számomra inkább a képzőművészeti szolgáltató szektorban szükséges általános szakismeretekre irányul, semmint egyetlen szakterületre. Picit tudnád árnyalni ebből a vonatkozásban a BA és MA képzések közötti különbséget?
-Alapvetően az osztott képzés általános logikájából indultunk ki: a BA jóval általánosabb ismereteket próbál átadni, van benne elmélet és menedzsment is.”
A „képzőművészeti szolgáltató szektorban szükséges általános szakismeretek” (KSZSZSZÁSZ) tekintetében pedig sokban hasonló a két szak öndefiníciója,* ahogy hasonló az alkotókkal/tervezőkkel jelentős részben közösen zajló, kiscsoportos képzés is.
Úgy gondolom, a működő külföldi és a koncepcióként létező magyar példák mellett a már futó MOME design- és művészetelmélet szakot is természetes lenne bemutatni a sorozatban, de legalábbis a beszélgetések kapcsán megemlíteni a létezését.
*http://www.felvi.hu/fir/szakleirasok.ofi?mfa_id=6&b_id=124 http://www.mke.hu/kurator/index.php,
ill.
http://www.felvi.hu/fir/szakleirasok.ofi?mfa_id=6&b_id=123&oldal=1 http://www.mome.hu/design-_es_muveszetelmelet_szak.html
Tegnap este hallottam egy remek beszélgetést a Záróra című M2 műsorban.
A vendég Takács Ildikó Katalin volt.
Amint az köztudott ő a Londoni Magyar Kulturális Köpont igatgatója.
A beszélgetés komoly és átfogó erővel rendelkezett.
Elmondta a mai gazdasági helyzetben olyan megoldások is alkalmazhatók, amelyek enyhítik az állami támogatások megvonását. Helyükbe új kreatív cooperációkat kiépítve,
egy merőben más módszerrel lehet továbbépíteni a már megkezdett munkákat, a képzőművészetben, az oktatásban és így tovább.
Elismerő szevakkal méltatta a tehetséges,Steierhoffer Esztert akinek nagy és speciális tudására itthon is szükség lesz, persze megjegyezte, hogy a kooperáció csak sok egyeztetéssel,együttműködéssel és semmiképpen nem áskálódással kell, hogy működjön. ( az áskálódást, finomabb szóval illette )
Jó lenne, ha már Steierhoffer Eszterrel elkészült ez a beszélgetés, akkor erre rímelve Takács Ildikó Katalin is megszólalhatna ebben a blogban.
Talán igy jobban megvilágíthatóak lennének a fentiekben megemlített témák.
@betik: a sorozatban még csupán 4 írás jelent meg, de folytatjuk és köszönjük az észrevételt.
@Ez+Az: ez a merőben más és kreatív módszer a brit kultúrafinanszírozási példa lenne? vö: Privatizing Culture: Corporate Art Intervention Since the 1980s.
@Süvecz Emese:
Ennek és a hozzá kapcsolódó kérdéseknek, s a rájuk adható válaszoknak kibontásáért gondoltam mgszólaltatni Takács Ildikó Katalint is.
Durva jó most végezni egy egyetemen. Rendkívül sok a lehetőség.
De nálunk nincs ICA, sem más hasonló intézmény. A nagyok pedig…na ők mit akarnak?