Parasztvakítás, cigányvakítás

Kitágított terek – fél évszázad cigánykodás és parasztkodás, ezt a címet viseli a Balogh Rodrigó által vezetett Független Színház  legfrissebb darabja. Már a címből is sejthetjük, hogy az előadás nem riad vissza a provokációtól, a „cigánykodás és parasztkodás” azonban csak a jéghegy csúcsa. A három órás darab végére kénytelenek vagyunk feltenni magunknak a kérdést: felelősek vagyunk-e a roma közélet, a társadalom- és kultúrpolitika, illetve az emancipációs és integrációs törekvések sorozatos kudarcaiért?

rp3.bmp

Kerekasztal-beszélgetés. Balról jobbra: Szegedi Tamás, Balogh Rodrigó, Illés Márton, Boros Tamás
fotó: Kodolányi Sebestyén


„Kiterjesztett mozi” – olvashatjuk a darab műfaji meghatározását az interneten. Mozi, ami kilép a vászonról, át a közönség soraiba, végigsétálva fél évszázad társadalompolitikáján, egyenesen a kortárs roma közéleti kérdések mezsgyéjére. A filmek időgépek: öt Balázs Béla Stúdió-film, amelyek a „cigánykérdést” és/vagy a „szegénykérdést” más-más módon tematizálják, összegzésként pedig a Független Színház Tollfosztás című darabjának 2012-ben készített filmadaptációja. Az előadást a filmrészletek tagolják, köztük pedig a társulat négy színésze kelti életre a civil és a kormányzati szféra tipikus (és az ebben a közegben mozgó nézők számára talán unalomig ismert) interakcióit. Ez a tipizálás a karakterek szempontjából is fontos: a négy színész a „cigánykodás” (értsd: a romákat érintő közügyekkel való foglalkozás) jellegzetes alakjai. Balogh Rodrigó játssza a cigány kultúrát előszeretettel romanticizáló Művészt, aki a Szegedi Tamás által előadott, a roma identitáskérdéseket szigorúan operatív szemszögből megközelítő Vállalkozó ellentétpárja. A Kormányzatot képviselő Illés Márton hajszálpontosan adja vissza a kellően simulékony, állandó kampánybeszéd-üzemmódban működő államtitkárt, aki apránként húzza be a kormányzati politika árnyékába Boros Tamás idealista Aktivistáját.

A filmeket természetesen a színészek segítsége nélkül is ösztönösen a jelenkor kontextusában értelmezzük. A hátrányos helyzetű, kulturálisan különböző csoportokhoz (jelen esetben a magyarországi roma kisebbséghez) kapcsolódó diskurzus fogalmait ismerjük, halljuk őket az utcán, a Parlamentben, tanulmánykötetekben. Ma más konnotációkkal, más kontextusokban, de ugyanúgy megjelennek azok a jelzők, amik szociális helyzetet, kulturális sajátosságokat és a társadalomban elfoglalt hellyel összefüggő számos más tényezőt igyekszenek pontosan vagy pontatlanul, jó- vagy rosszindulattal valahogy leírni. A Független Színházasok ezeket az áthallásokat játsszák ki egymás ellen, és mutatnak rá azokra az ismétlődő attitűdökre, amelyekkel a „cigánykérdéshez” viszonyulunk. Ahhoz, hogy jobban átlássuk a darab által felvetett problémaköröket, fontos megvizsgálnunk a filmrészletek és a hozzájuk tartozó jelenetek kapcsolatát is.

Először Sára Sándor Cigányokját nézzük meg az első kerekasztal-beszélgetés keretében. Vitaindítónak tökéletes, a roma kultúra jellegzetességei a gyerekek jövőképe mellé exponálva a Kormányzatot nyomban a felzárkóztatás sikereinek felsorolására sarkallják. Nyilván a jelenkori kormány érdeme, hogy „ilyen helyzettel már nem találkozhatunk Magyarországon”, amire a Vállalkozó azonnal rákontráz a sokmilliárdos integrációs programok sikertelenségével. A performansz végén a közönséget is bevonják a vitába, szavaznunk kell arról, hogy inkább oktatásra, kultúrára kéne több pénzt szánni vagy infrastrukturális fejlesztésekre. A saját hezitálásomból rájövök, miért remek húzás ez a társulat részéről: bár szívesen engednénk a laikus, politikát antagonizáló civil reflexeimnek, a Kormányzat álláspontja ugyanannyira védhetőnek tűnik, mint az ellenzékben lévő Vállalkozóé. Senki sem siet a segítségemre, egyedül maradok a kényelmes kritikai pozíciómban, inkább gyorsan megnézem az telefonom, hátha kaptam egy esemest.

Ezt a szálat viszi tovább a Gulyás-testvérpár által rendezett Vannak változások, és az azt követő beszélgetés. Változott-e bármi az évtizedek alatt, és kinek kell azért tennie, hogy egyáltalán legyenek változások? A darab itt sem próbál válaszokat adni, csak felvázolja a tipikus álláspontokat, ismétli azokat a szófordulatokat, amelyek a „cigánykodás” diskurzusát jellemzik: „munkára nevelés”, „emancipációs törekvés” és a többi. A szünetbe Schiffer Pál Cséplő Gyurijának a téglagyár udvarán (ahol a szegénységi és a kisebbségi lét kapcsolata a téma), és a roma klubban (itt pedig az önszerveződés lehetőségeiről van szó) játszódó jelenete viszi át a közönséget. A térváltás a dramaturgiai jelentőségen túlmutat: a téglagyári jelenetet még az előadóteremben láttuk, a rákospalotai romaklub „színrevitele” az előszobai vetítésnél egészen különleges tér/idő élmény birtokába juttatja a nézőt: mintha valóban részesei lennénk az akkori eseménynek és mába helyezett változatának.

rp4.bmp

A Cséplő Gyuri vetítése a Roma Parlament előterében Ι fotó: Kodolányi Sebestyén

Ez a megoldás adja meg a szintén dramaturgiai szerepet nyerő szünet eseményeinek fő irányát (a show természetesen must go on): a Roma Parlament előszobájában beszélgető közönség „fültanúja” a Művész és a Vállalkozó beszélgetésének, amiből megtudjuk, hogy nemsokára megalakul a Roma Párt. A Vállalkozó (ekkorra már talán kiszámítható módon) nem hisz benne, hogy az etnikai alapú szerveződések bármi eredménye lehetne: ahogy nem volt Cséplő Gyuri idejében, úgy nem lehet most sem. Ezzel szemben a Művész (majd később az Aktivista) amellett érvel, hogy éppen a jelenlegi társadalmi kontextus indokolja egy olyan párt létrehozását, ami végre „valóban” a romák érdekeit képviseli. Az oppozíció rettentő izgalmas, és ismét jó érzékkel vonják be a színészek a hallgatóságot: az Aktivista aláírásgyűjtésbe kezd a közönség soraiban, és ha valaki visszakozik, újabb érveket hoz fel a Roma Párt megalakítása mellett. A helyzet megint nekünk kényelmetlen, hiszen a történelmi példa (és talán a bármilyen „pártalapítással” kapcsolatos ösztönös ellenérzésünk) az aláírás ellen szól, ugyanakkor sem biztos érvkészlete, sem kellő bátorsága nincs az átlagos nézőnek, hogy visszautasítsa Boros Tamás karizmatikus Aktivistáját. Persze gondolhatjuk magunkkal szemben unfairnek ezt a szituációt, de rámutat az – elsősorban rendszerváltás utáni – többségi társadalom távolságtartó természetére. Még mi, a jó szándékú többség (közönség) sem tudunk a morális alapvetésekkel (antirasszizmus, integráció stb.) való bólogató egyetértésnél árnyaltabb véleményt kialakítani. Pedig az elmúlt ötven év romákat érintő társadalom- és kultúrpolitikájának cezúrái nyilván nem a „rossz dolog-e a rasszizmus?” kérdés mentén jöttek létre (azt most figyelmen kívül kell hagynom, hogy a jelenlegi helyzet lassan idáig süllyed, velünk együtt), hanem ennél sokkal nehezebben átlátható pontokon, amiket a filmrészletek is taglalnak. A szünet végére kénytelenek vagyunk felismerni, hogy a jóindulatunk és a „társadalmi érzékenységünk” messze nem elegek arra, hogy a „cigánykérdés” választ kapjon.

rp2.bmp

Az Aktivista aláírásokat gyűjt Ι fotó: Kodolányi Sebestyén

A második felvonásban a filmrészletek és a jelenetek már kevésbé szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Előbb Gazdag Gyula A válogatását követő performanszban próbálja Művészünk meggyőzni a Vállalkozót, hogy adja a nevét egy pályázathoz, amit ha „cigányosítanak” (vagyis beleírják a „cigánytelepen élőknek segítségnyújtás” szezámtáruljját) akkor biztosan nyerni fog, és amúgy is van egy haver a bizottságban. A vállalkozó végül kénytelen-kelletlen nevét adja a teljesen abszurd projektötlethez.

rp6.bmp

Kickoff-meeting Ι fotó: Kodolányi Sebestyén

Ezután Dárday István Rongyos hercegnőjéből nézünk meg néhány interjúrészletet, amelyekből kiderül, hogy a társadalom alsóbb rétegeihez (jelen esetben gyári munkásokhoz) eljutó művészet szerepe csupán annyi, hogy néhány percre elfeledteti az emberekkel azokat a szertefoszlott álmokat és lehetőségeket, amiket a felnövésük során dédelgetni engedtek nekik. A filmrészlet hangulatában is megalapoz az utolsó performansznak, amely egyben narratív keretbe is foglalja az előadást. A Kormányzat ismét egy konferencián beszél, amelynek befejeztével az Aktivista beszámol neki a Roma Párt megalapításának tervéről. Három mondat múlva már ott tartunk, hogy a párt inkább egyesület lesz, mert azzal biztosan meg lehet kapni a harmincmilliós kormányzati támogatást, amelyből etikaoktatást szervezhetnek cigánygyerekeknek. Az „etika” természetesen három dolgot jelent itt: dekriminalizációt („Az tudod mit jelent?” – kérdi a Kormányzat az Aktivistától), népszaporulatot, higiéniát. The big three. A jelenet végén besétál Szegedi Tamás vállalkozója, és summáz: amíg mi sem tudunk értelmesen beszélni ezekről a kérdésekről, a történelem unalomig ismételgeti önmagát. A Független Színházasok nemcsak az elmúlt ötven év cigánykodását foglalják össze három órában, hanem úgy érezzük, hogy a következő ötvenét is.

rp1.bmp

Fejek fölött Ι fotó: Kodolányi Sebestyén

Baloghék fontos, és rendkívül méltányolható kísérletet tesznek arra, hogy a „cigánykérdés” diskurzusának fogalmait „megtisztítsák” a különböző történelmi korszakok által rájuk ragasztott jelentésektől (nyelvében él a nemzetiség: már a felzárkózás/felzárkóztatás szavak használatát felosztotta maga között a „jobb” és a „bal”), saját kontextust teremtsenek nekik. A jelenetek dramaturgiáját a színészek hozzák létre, a saját tapasztalataikra építve tartják a tükröt, vagyis az integráció, a hátrányos helyzet fogalma, a pályázás és a projektmenedzselés a Független Színház valódi közegébe helyeződik bele, és vetítődik rá a BBS-filmekre. Ez az előadás egyik nagy erénye: a filmeket nem egy konkrét kritikai álláspont illusztrálására használják, hanem a „roma közélet” működésének, nehezen megragadható diszkurzív mintáinak egy aspektusból (a Kádár-rendszer társadalmi kérdésekre érzékeny filmeseinek segítségével) való megmutatására, amit kiegészítenek a saját, vállaltan szubjektív jelenkori tapasztalataikkal. Nem próbálnak meg erős állásfoglalásokat tenni, csupán arra tesznek kísérletet, hogy ezt a két szemszöget használva elkészítsék az elmúlt ötven év cigánykodásának röntgenképét. A székünkön saját hiányosságainktól kényelmetlenül fészkelődve nézzük végig az önképviselet halva született próbálkozásait, a létfenntartásért a rendszer repedéseit kihasználó, a hozzánk hasonló „cigánybarát többségiek” parasztvakítását, és a mindenkori politika sikamlós, manipulatív cigányvakítását. A darab pontos, átgondolt, profin kivitelezett, tapsolni még sincs kedvünk.


________

Az esemény 2013. december 13-án került megrendezésre a Roma Parlamentben a Metszéspontok I-III. programsorozat első részeként. A Metszéspontok III. – {roma} Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról című kiállításról Gottfried Juli ír a tranzitblogon.

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány