Munka – Létminimum – Alapjövedelem

Jegyzet a „Szolidaritás ma” beszélgetés-sorozat harmadik részéről

A szolidaritás ma beszélgetés-sorozat harmadik alkalmán Bálint Mónika szociológussal, Istvánffy András kommunikációs szakemberrel és Pogátsa Zoltán közgazdásszal beszélgettünk a munka, a létminimum és az alapjövedelem kérdéséről a társadalmi szolidaritás kontextusában. A beszélgetést ezúttal Básthy Ágnes képzőművész, szociológus moderálta.

jobb

A beszélgetésnek rendhagyó módon nem a tranzit.hu nyitott irodája, hanem a Gólya Szövetkezeti Presszó és Közösségi Ház adott helyet. A Gólya a témához megfelelő helyszínnek mutatkozott, hiszen működése óta platformot biztosít olyan alulról szerveződő mozgalmaknak (többek között a beszélgetésben is érintett Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoportnak), társadalomelméleti műhelyeknek és eseményeknek, amelyek rendszerkritikusan és proaktívan reagálnak társadalmi igazságtalanságokra, az egyenlőtlenségek újratermelődésére, és igyekeznek közösségi, együttműködésen alapuló stratégiákat kialakítani. Ezen kívül, ha már munkáról beszélünk, akkor a Gólya — lévén, hogy szövetkezeti formában működik – modell értékű alternatívát mutat más, hierarchikus felépítésű, és gyakran a munkavállalók kizsákmányolására építő vállalkozásformákkal szemben (a Gólya társadalmi szerepvállalását és szövetkezeti alapelveit érdemes elolvasni: itt).

Hegyi Dóra — a tranzit.hu vezetője és a sorozat ötletgazdája — felvezető szövegében elmondta, hogy miként illeszkedik a munka fogalmának kérdése és a feltétel nélküli alapjövedelem vitája az egyébként a művészeti világból vett példákkal foglalkozó „szolidaritás” beszélgetés-sorozatba. Noha a Gólyában megrendezett beszélgetésen nem volt meghívott művész, bevezetőjében utalt Szentjóby Tamás Kentaur című filmjére, illetve „létminimum” koncepciójára  (Létminimum St.Andard Projekt 1984 W). Szentjóby mindkét projektje elég konkrétan foglalkozik a munka versus semmittevés, továbbá a  létminimum kérdéskörével, s így nemcsak művészeti, hanem egészen egzakt gazdaság/politikai kritikát is megfogalmaz. A beszélgetés ezek után egyébként kevés kapcsolatot tartott a művészeti példákkal, ahogy az alapjövedelem azon vonatkozása sem lett különösebben kifejtve, hogy miként illeszkedik Joseph Beuys minden ember művész vagy éppen a kreatív osztály felemelkedése mítoszába. De talán erőltetett is lett volna a művészet és kreativitás szempontjaival előhozakodni, csak azért, mert a tranzit.hu hívta életre a beszélgetést.

Básthy Ági, az est ötletgazdája és moderátora, a beszélgetés elején pontokba szedte, hogy az alapjövedelemmel kapcsolatban milyen témákat szeretne feltétlenül érinteni a meghívott vendégekkel. Ezek a következők voltak: Mi a munka morális kontextusa? Miként reagál az alapjövedelem koncepciója a reproduktív vagy általában a nők által végzett láthatatlan és társadalmilag el nem ismert munkákra? Mennyire lehet a feltétel nélküli alapjövedelmet (FNA) a szegénység tényleges felszámolásának eszközeként elgondolni? Miként változtathatja meg az állampolgárság intézményét az FNA? Milyen globális hatásai lehetnek a bevezetésének?

Ahogy a beszélgetés-sorozat eddigi meghívottjai a szolidaritás fogalmát igyekeztek kultúr- és politikatörténetileg felvázolni, most a munkáé kívánta meg az ilyen jellegű fogalmi tisztázást. Básthy felvezetőjében kitért a munka weberiánus magyarázatára, mely szerint a kapitalista szellemnek megfelelő, a rendszer logikájába illeszkedő munka-kép alapvetően a protestáns etika hagyományából eredeztethető. A beszélgetés alapvetően csak a közönség bevonásával tért vissza kicsit a munka fogalmának kérdéséhez, látszólag ugyanis sokkal jobban izgatott mindenkit (mind a meghívott beszélgető partnereket, mind a közönséget) a szolidaritás intézményesített formája vagy, ahogy Pogátsa Zoltán mondta, a társadalmi szolidaritás „praktikus vonása”: az alapjövedelem.

A meghívott vendégek lényegében három különböző álláspontot képviseltek az alapjövedelemmel kapcsolatban.

Bálint Mónika, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport szervezője és a Magyar Szegénységellenes Hálózat munkatársa — aki a társaságból legaktívabban foglalkozik a munkanélküliség és a közmunkások valóságával -— ismertette a közönséggel a jelenlegi „segélyezés”, a közmunkaprogram hazugságait. Kiemelte a fiatalok, a nyugdíj közeliek és a nők (mint különösen kiszolgáltatott helyzetben lévők) közmunka programban betöltött szerepét, az abból való továbblépés lehetőségeit, illetve a közmunka „etikai”, valamint „edukatív” magyarázatának torzításait. Ezek után egy feltételekhez szabott, „rászorultsági alapon” nyújtott —tehát elsősorban a szegénységben élőknek garantált — minimumjövedelem gondolatát vázolta. (A Magyar Szegénységellenes Hálózat honlapján, vagy a Kettős Mércén érdemes tovább ismerkedni a minimáljövedelem bevezetésének gazdasági/társadalmi vonatkozásaival, és feltételezett hatásaival.) Bálint azt is nagyon pontosan felvázolta, hogy mi az oka annak, hogy sokan inkább benne maradnak a közfoglalkoztatási rendszerben; a rossz munkakörülmények, a munkavállalói jogok figyelmen kívül hagyása, és a munkáltatók kizsákmányoló attitűdje egyáltalán nem ösztönzi a munka világába való visszatérést. Ezt azzal a gondolattal érdemes vizsgálni, miszerint az alapjövedelem hosszútávon szintén a munkapiacon való megjelenést segítené, ám ezt az „ösztönző hatást” a fent vázolt tapasztalat szerint csak egy magasabb minimál bér és a munkavállalói jogok szigorúbb betart(at)ása mellett lehet elképzelni.

Istvánffy András, a Negyedik Köztársaság Párt volt elnöke, szépen lerántotta a balosnak tűnő leplet a feltétel nélküli alapjövedelemről, és számos kiábrándító vonását ismertette. Elsősorban az állampolgárság és a nemzetállamok közötti különbségek tükrében kritizálta az alapvetően neoliberális koncepciót. Az állampolgársághoz kötött alapjövedelem ugyanis nagy valószínűséggel az állampolgárság megszerzésének feltételeit is átrendezné, aminek következményeit nem olyan nehéz megjósolni a mai „migrációs válság” és az erősödő szélsőjobboldali/nacionalista tendenciák fényében. Az FNA ezen felül a munkavállaló-tőkés viszonyrendszeren sem változtat: a tőkések mozgástere (olyan munkavállalók importálásával, akik az adott országban nem jogosultak FNA-ra) közel ugyanakkora marad — különösebb kontroll nélkül zsákmányolhatja ki dolgozóit. Istvánffy (és az FNA más baloldali kritikusai) lényegében új társadalmi kasztrendszer kialakulásának rémképét vetítik előre; ahogy Istvánffy fogalmazott: „kettős társadalmak fognak létrejönni, ahol lesznek, aki jogosultak az FNA-ra — azaz akkor dolgoznak, amikor jónak látják —, és lesz egy olyan réteg, amelynél továbbra is fennáll a munka kényszere”. Ezzel Istvánffy kvázi cáfolja, hogy az FNA valós szolidaritási elgondolás volna. Istvánffy korábbi publikációja az FNA-ról, itt olvasható.

Pogátsa Zoltán felszólalását John Rawls igazságosság elméletével indította, amely szerint a tökéletes társadalom mindenkinek ugyanannyi esélyt adna az életben való érvényesülésre, mindegy, ki fia borja. De a kapitalizmus, a piac logikája, nem teljesíti be ezt az elvet, és ezt a piacgazdaságból fakadó „hibát” alapjáraton a jóléti — azaz újraelosztó állam — igyekszik korrigálni, a különböző szociális juttatásokkal. A szociális rendszer ugyanakkor átláthatatlan, túlzottan bürokratikus, és igazából nem képes kiegyenlíteni a különböző társadalmi osztályok közötti gazdasági egyenlőtlenségeket. Pogátsa szerint az FNA tervezete az, ami ezzel szemben leginkább szolgálná a John Rawls-féle szolidáris, egyenlő alapokat biztosító társadalom képét. A beszélgetésben tehát Pogátsa Zoltán „dolga” volt, hogy alapvetően támogatóan beszéljen az alapjövedelemről, noha gyorsan kiderült, hogy ő is feltételekhez kötné, azaz nem a teljesen liberális koncepció megvalósítását szorgalmazza; a munkanélküliséget például feltételnek szabná meg, az oktatást és az egészségügyet pedig megtartaná az állam szociális intézményeiként. Pogátsa, miközben többször bírálta a liberális logikát, nem éreztem, hogy valóban cáfolni tudná az Istvánffy által felvetett globális és radikális baloldali ellenérveket. Sőt, egyenesen úgy reagált ezekre, hogy „nemzetközileg nem okozna különösebb problémát az FNA”, hiszen az Istvánffy által felsorolt kirekesztési stratégiák ma is léteznek — a más jellegű szociális juttatásokból ugyanúgy ki vannak zárva az országban munkát vállaló, állampolgársággal nem rendelkező dolgozók — tehát, elgondolása szerint, ezen a helyzeten nem változtatna lényegesen, ha a meglévő, bürokratikus és átláthatatlan szociális rendszert az alapjövedelem transzparensebb intézményével helyettesítenénk. Pogátsa másik megfontolandó érve az volt, hogy önérdek-érvényesítési és mentálhigiéniás szempontból (az ő koncepciója alapján) az alapjövedelemből nem részesülő munkavállalónak is előnyös lehet az alapjövedelem, ugyanis meglenne az a létbiztonsága, hogy ne kelljen „nyelnie a főnök baromságait”, nem kell tartania a kirúgástól egy esetleges sztrájk vagy önérdek-érvényesítési kísérlet után. Pogátsa nagyon derűlátóan így fogalmazott: „a szakszervezetnek hirtelen megnőne a sztrájkkapacitása, mert nem fognak félni”.

Ezeket a kvázi állásfoglalásokat követően a közönséget bevonva vitatták meg a pro és kontraérveket, a vita élénksége mutatta, hogy van még mit megbeszélni a szolidaritás intézményesített formáival kapcsolatban…

 

Irgalmasság — Szolidaritás és egyház / Filmvetítés és beszélgetés — Szolidaritás ma (4. rész) / december 20., 17-20 h, tranzit.hu

Vendégek: Dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke; Gelencsér Gábor filmesztéta, a Pannonhalmi Szemle főszerkesztője; Vecsei Miklós történész, szociálpolitikus, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke ; Moderátor: Pócsik Andrea filmtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára

Címkefelhő: neorealizmus, munkáspapok, utcapapok, modern társadalom, szekularizáció/ deszekularizáció, rituális elmélet/társadalmi dráma, civil vallás

Bővebb információ »

 

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány