Mennyire feministák a magyar nők?


Burger Queen, feminista mediahack, 2005

A FIONA Alapítvány 2005-ben alakult Magyarországon. A szervezet célja a férfiak és nők társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése. Az Alapítvány kiemelten a fiatal lányok és nők öntudatosságának és jogismeretének erősítésével illetve a fiatal korosztály érzékenységének növelésével foglalkozik. A közelmúltban megrendezett Reklámok és Nemek projekt, nemzetközi kiállítás és konferencia a szexista reklámokról társszervezőjével, a FIONA Alapítvány munkatársával, Borbíró Fannival beszélgettem.

– Több nőjogi aktivizmussal foglalkozó személytől hallottam, hogy sokszor taktikázni kényszerülnek és elkerülik azt, hogy feministának nevezzék magukat, mert olyan sok előítélet tapad ehhez a szóhoz. Szerinted Magyarországon mi ennek az oka?

– Ez egy kicsit rejtélyes a számomra. Volt Magyarországon a századforduló idején feminista mozgalom, volt feminista egyesület is, 1904-ben alakult, ami aztán elhalt. A feminizmusnak azok a klasszikus hullámai, amelyek Nyugat-Európában ill. Észak-Amerikában megtörténtek, azok Magyarországon nem történtek meg, mint ahogy más szocialista országban sem. A szakirodalom általában "feminizmus-ok"-ról, és nem egy monolit feminista mozgalomról beszél. Magyarországon ebből a szempontból volt hiátus, és nálunk valamiért a feminista mozgalmaknak épp egy negatív képe emelkedett a sztereotípia szintjére.

– Milyen ellenállásokkal találkozol a nők és a férfiak részéről, ha lehet ezt egyáltalán így külön választani?

–  A férfiak és nők társadalmi egyenjogúságának helyzete Magyarországon nem egy elismert téma. Sokszor sajnos nem lehet különválogatni a férfiak és a nők részéről érkező, a témával kapcsolatos ellenállásokat. Én úgy gondolom – mint ahogy ezt több attitűd-vizsgálattal foglalkozó kutatás is mutatja – Magyarországon eléggé konzervatív a társadalom. Sokszor hasonló érvekkel reagálnak a nők és a férfiak. A nőktől is lehet hallani azt, hogy “már mindent elértünk”, és “ennek a mozgalomnak volt értelme 100 évvel ezelőtt, amit akkor akartunk, azt már kivívtuk, ezért manapság már jogegyenlőség van”. Tehát összekeverik a jogegyenlőséget a társadalmi egyenlőséggel.

– Ez mit jelent?

– Magyarországon a jelenlegi törvények alapvetően egyenlő jogot garantálnak a nőknek és a férfiaknak. Ez nem mindenhol van így, vannak olyan országok, ahol a nőmozgalomnak az is egy fontos célkitűzése, hogy egyáltalán jogegyenlőség legyen. Nálunk ez többé-kevésbé megvalósult. Viszont a gyakorlati életben koránt sincs egyenlőség. Ha valaki azt gondolja, hogy elég az, ha az alkotmány biztosítja a jogegyenlőséget, az meglehetős szűklátókörűségre vall. Nagyon sokszor az emberek nem tudnak túllátni a saját személyes tapasztalataikon. Gyakran azt gondolják, hogy velem nem történt ilyen, engem nem diszkrimináltak, tehát engem nem ér hátrány amiatt, mert nő vagyok, akkor ilyesmi nem is létezik. Szükséges hogy túl tudjunk lépni a személyes élettapasztalatunkon és meglássuk, hogy ez egy általános, társadalmi szintű jelenség. Léteznek kutatások melyek világosan megmutatják ezeket a folyamatokat.

– Szerintem gyakran sok nőben nem is tudatosul, hogy diszkrimináció éri…

– Ez is jellemző. Vannak olyan nők akik szerint, női szerepükből adódóan sosem kerültek hátrányba például a munkavállalás terén. Ezek nem mindig egyszerűen lekövethető dolgok. Ha elbeszélgetünk velük, akkor rögtön kiderül, hogy igen itt és itt, ezen a ponton valószínűleg számított valamennyire, hogy nők voltak és nem biztos, hogy pozitív kimenetele volt a történetnek. Úgy szocializálódunk, hogy a fennálló rendhez alkalmazkodjunk. És mindig a nőknek kell alkalmazkodniuk. Sok esetben azért is nehéz felismerniük, a hátrányos megkülönböztetéssel járó helyzeteket, mert a rendszer maga valójában úgy van felépítve, hogy eleve hátrányos helyzetbe helyezi őket.

– Te milyen feminizmusban hiszel?

– Én hiszek abban, hogy a feminizmus hosszútávon a férfiak érdekét is szolgálja. Férfiak nélkül nem lehet ilyen változásokat véghezvinni. Egyrészt a férfiakat is rá kell erre ébreszteni. Másrészt még messze nem tartunk ott, hogy a nők felismerjék, hogy mi a valódi érdekük. Ezért még a nőket is meg kell nyerni az ügynek. Másképp lehet meggyőzni a feminizmus szükségszerűségéről egy nőt és egy férfit, mert általában a férfiak vannak hatalmi helyzetben. Ezért a nők és a férfiak tekintetében más érvek szólnak a feminizmus mellett. Ha nem rövidtávban gondolkodunk, akkor mindenképpen a férfiaknak is előnye származik mindebből. Egyrészt mert egy demokratikus berendezkedés mindenki számára előnyösebb. Másrészt a férfiakat ugyanúgy kötik a nemekhez kapcsolódó társadalmi elvárások. Sőt azt gondolom, hogy még jobban kötik őket, mert maga a társadalom alapvetően patriarchális berendezkedésű. Ha egy nő a férfi társadalom igényeinek megfelelően viselkedik, még mindig jobban elnézik neki, mint fordított esetben, ha egy férfi lép ki a "férfias" szerepéből. Pont azért, mert az "alapértelmezett", a domináns normát képviselő nemi szerep, az a "férfias".

– A nemi alapon történő diszkriminálásnak egyik fajtája az ignorálás is. Magyarországon ide tartozik például az idős, erős és emancipált nők társadalmi csoportja. Nagy-Britanniában például a "The Guardian" című, nagy tekintélyű napilap szerzőinek tekintélyes része nő. Nem csupán egy mellékletben, elszigetelten, "női" vagy "életmód" fedőtémák alatt jelennek meg. Nők ugyanolyan arányban a szerzői az állandó politikai és gazdasági rovatoknak, mint férfi kollégáik. Úgy veszem észre, hogy itthon még a liberális újságokban sincsen (magyarnarancs.hu, es.hu) a férfiak abszolút felülreprezentáltságára semmilyen kritikai reflexió. Holott a nemek kiegyensúlyozott arányának kérdése a liberális agenda-nak szerves része kellene, hogy legyen.

– Egyetértek azzal, amit mondasz. Bár Magyarországon a média-makerek közt sok nőt találunk, de ha jobban megvizsgáljuk, akkor látható, hogy kizárólag a női magazinok szerkesztőségeiben domináns a női jelenlét. Én is úgy gondolom, hogy témák tekintetében a női újságírók nem egyenlő arányban vesznek részt a médiában. Ritka az, amikor nő vezet egy gazdasági műsort. Időnként, többnyire a háttérben, jelen vannak. De például ha van egy televíziós beszélgetés, ahová meg kell hívni egy szakértőt, egy újságírót, akkor nagyon sokszor azért inkább férfiakat hívnak. Mivel a műsorszerkesztő is általában férfi, és ezért eleve férfinevek vannak a fejében, és nem jár utána, hogy esetleg másokat, konkrétan nőket is lehetne hívni. Ez még annyira nem tudatosult az emberekben. A változáshoz az kellene, hogy valamiféle tudatosság is legyen a szerkesztésben, ami nálunk nem jellemző.

– Apropó tudatosság a "szerkesztésben": Akkor most, mivel ez egy művészeti blog, megragadom az alkalmat és felhozom egy ékes példáját annak, ami a nők és férfiak arányát érintőleg szerintem nagyon kellemetlen kellene, hogy legyen a Magyar Képzőművészeti Egyetem számára. Nagyon furcsának találom, hogy én még soha nem hallottam az egyetem hallgatóitól panaszt ez ügyet illetően. Talán ha olvassák ezt a blogot a diákok, vagy valaki az egyetem hivatalos honlapján feltüntetett oktatói listában szereplők közül esetleg reagálnak majd, hogy mi az oktatók felvételével kapcsolatos politika és hogyan működik.

– Igen, más hazai egyetemeken sem különb a helyzet. Ahogy megyünk fel az egyetemi rangoknál, úgy egyre kevesebb a nő. Még a docensek között vannak, az egyetemi tanárok között már nagyon kevés. Az Akadémiai tagok között 4 % a nő. Hogy milyen hátrányokkal szembesülnek a nők, mondjuk például a tudományos élet területén, azt nagyon nehéz kimutatni. Nyilvánvalóan nem az van, hogy nem lehet egy nő egyetemi tanár, csak egy csomó olyan mechanizmus működik, ami megnehezíti egy nő dolgát.

– Például?

– Például a tudományos életben külön kell választani magát a tudományt és a tudományos életet. Attól még, hogy valaki jó tudós, még nem biztos, hogy a tudományos életben is érvényesülni tud. Itt első sorban az számít, hogy kit ismer, ki ajánlja. Ezek mind ”férfi-hálózatok”, mivel eredendően férfiak voltak jelen ezekben az intézményekben, ilyen értelemben a férfi klubok még manapság is működnek. Ritkán fordítunk figyelmet arra, hogy egy nő később indul el a tudományos karrierjében, mert gyerekvállalás miatt pár évet otthon marad. Nemrégiben olvastam, hogy bizonyos tudományos ösztöndíjak esetében, ahol 35-40 év a határ, próbálják megemelni a korhatárt. A nők karrieríve – kifejezetten ha tudományos kutatók – eltérő a férfiakétól, később kezdik vagy megszakítják pályafutásukat. Nagyon fontos lenne ezen változtatni. Ez csak akkor lehetséges, ha itt is elér egy kritikus tömeget a nők aránya, így már tudnak hatni a rendszerre és képesek lesznek változtatásokat elérni.

– Cindy Sherman egy, a 90-es években adott interjújában (Inverted Odysseys, szerkesztette: Shelley Rice, MIT Press, 1999) meséli, hogy mivel több évtizede New York ugyanazon utcáin sétál hazafelé, ezért még emlékszik arra, hogyan festették a 80-as évek tájékán a nők a hajukat: minél fehérebb szőkére, durva, hosszú lenövésekkel, bárhogyan is, csak hogy minél természetellenesebben hasson. Ma pedig, amikor nők jönnek vele szembe ugyanazokon az utcákon, szinte alig lehet már megmondani, hogy ki a "természetes" és ki a "mesterséges" szőke. "Érted?" -mondja." Ők az "igazi hamisítványok". Szerinted mennyire felelősek mindezekért a folyamatokért maguk az érintettek, a nők, mint társadalmi csoport?

– A nők is felelősek, ők is ugyanebben a társadalomban szocializálódnak és ők is ugyanúgy szembesülnek például azzal az elvárással, hogy hogyan kell egy nőnek kinéznie. Vagy felelősségük van abban, ahogyan a gyereküket nevelik. Hasonló módon felelősségről beszélhetünk a "női lapok" esetében is, ahol elsősorban női szerkesztők dolgoznak. Fel kellene azonban ismerni, hogy a nők azért akarnak megfelelni az elvárásoknak, mert eleve arra szocializálják őket, hogy alkalmazkodóak legyenek. A szexista reklámokról beszélve férfiaktól sokszor kapom azt a reakciót, hogy őket nem zavarják a kigyúrt testű, szőrtelen mellkasú férfiakkal reklámozott termékek, és ettől ők még nem gondolják, hogy nekik így kellene kinézniük. Ezért nem értik, hogy a nőket miért zavarja, ha sovány nőkkel reklámoznak termékeket. Ebben az esetben épp azt a különbséget nem érzik, ami az eltérő szocializálóból fakad, és amit nem egyedül, általában a férfiak, hanem az egész társadalom erőltet a nőkre.

 
  • csoszó gabriella

    Sajnos Magyarországon (még ?) annyira zárt a társadalom struktúrája, hogy e zártságot sok negatív jelenség kíséri.
    A hátrányos megkülönböztetésnek a legkülönbözőbb szintjeivel és formáival találkozhatunk, a legtöbbször azonban nem nyílt és ezért nem könnyen azonosítható formában. A hétköznapok rögvalósága nagyjából jól tükrözi ezt. Törvényi szinten valóban sok pozitív irány jelenik meg. A mindennapok gyakorlata ennél azonban hatványozotabban zártabb. Ennek valóban “csak” egyik megjelenési formája a nemek közötti különbségtétel jelensége. Mivel nálunk a nyitottab társadalomra tett kísérletek nem rég és nem egy organikus fejlődés eredményeként jelentkeztek, szokatlannak, idegennek és élhetetlennek tartják az emberek, gyakran elutasítóak (agresszívek) az erről folytatott kommunikációval kapcsolatban.
    Fontos azonban az erről érdemben folytatott kommunikáció, a probléma tudatosításának árnyalt folyamata, az igények többszintű megfogalmazása, és igen, egyetértek a cikkel, hogy mindezt a férfiakkal együtt kell(ene) tenni, hisz nemcsak nekünk nőknek, de nekik is új formákat kell(ene) kialakítaniuk.

  • http://www.zbudapest.com Emese

    Nagyon orultem ennek az uj websitenak. Californiaban elve nalunk mar sok minden lejatszodott ami meg csak most kezdodik el otthon. Az egyik nagy dolog a tarsadalmi feleberedes. A nok mar fel is ebredtek, de a fiuk sokaig azt fogjak hinni hogy no partinak lenni azt jelenti hogy ok nem ferfiasak. Es a fiuknak ez mindennel fontosabb.Modern ferfiassagot kell at kolteni es jutalmazni. Sajnos ez is a NOk vallan marad, minden valtozas a noktol ered.
    DE vvank mar Uj ferfiak ,akiket szeretunk, Bono, Pitt, Gore, es sok sok mas is. istenno alldjon!

  • http://www.elfyourself.com/?id=1872673429 amen
  • sajatnev (törölt)

    Igen ezt én is így látom férfiként hogy manapság az a fő probléma, hogy a társadalmi sztereotípiák alól a férfiak még mindig nem szabadultak fel ezért egy valódi egyenlőség addig nem valósulhat meg amíg így megfogalmazzák “hogy jó de én nő vagyok” vagy “jó de én vagyok a férfi”. Személy szerint én mindig ennek a “férfi” sztereotípiának a hátrányai miatt éreztem hátrányt, részemről ezért én igen is támogatnám a valódi egyenlőséget nem csak a törvény előttit.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány