Kortárs bizonytalanság: Az FKSE útja a rendszerváltástól a végveszélyig

múlt-fórumA Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) a megszűnés szélén áll. Ahhoz, hogy választ találjunk arra, kinek a dolga lenne megmenteni a Stúdiót, érdemes végiggondolni azt, hogyan alakult ki az FKSE mai – anyagilag nem, vagy csak nehezen fenntartható – intézményi formája.

A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának teljes, az 1958-as alapítástól kezdődő történetét nem lehetne, és talán nem is lenne érdemes egy cikkben áttekinteni. A mai helyzet megértéséhez elsősorban arra fogok fókuszálni, hogy a rendszerváltás milyen változásokat hozott a Stúdió profiljában és működésében. 1989 után Kelet-Európában mindenhol megszűntek, de legalábbis eljelentéktelenedtek a képzőművészeti mezőt addig uraló, szovjet mintára létrehozott intézmények, melyeket Magyarországon a Képzőművészeti Alap és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége testesített meg. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója is ennek az intézményrendszernek volt a része, azt a célt szolgálva, hogy a Főiskoláról kikerülő művészeket, akik a rendszerváltásig diplomázásuk után automatikusan a Stúdió tagjai lettek, integrálja az államszocializmus művészeti termelésébe, és annak intézményeibe, az Alapba és a Szövetségbe. Az államszocializmus művészeti szervezetei mind kiterjedt tagsággal bírtak, bevett éves menetrend szerint (azaz és nem projektszerűen) működtek, és szakszervezet- vagy céhszerűen funkcionáltak: azaz kiemelt céljuk volt, hogy tagjaik életének minden részét segítsék és felügyeljék. Ezek az intézmények a művészeti esélyteremtéstől (mint a megrendelések és kiállítás-lehetőségek) az egzisztenciális biztonság megteremtéséig (mint műtermek, nyugdíjak, utazások biztosítása) számos kérdéssel foglalkoztak, így a nagy létszámú tagságukkal messze nem csak szakmai jellegű kapcsolatban álltak. Azonban érdemes észben tartani, hogy ezek a szervezetek nem csak tagjaiknak nyújtott támogatásukban voltak szakszervezeti jellegűek, hanem abban is, hogy éles határt húzva csak azokat védték és pártfogolták, akik tagok voltak. Végül érdemes azt is kiemelni, hogy ezek a művészeti intézmények, még ha csak formális módon is, de demokratikusan működtek: széles tagságuk választotta meg a jellemzően művészekből álló mindenkori vezetőséget. Az 1989 előtti Stúdió is ennek az intézményrendszernek részét képezte: a Képzőművészeti Alaphoz kapcsolódva állami finanszírozással működött, és az éves kiállítások jelentették a legfontosabb intézményét, amely révén próbálta becsatornázni tagságát a szocialista kulturális termelés struktúráiba. Ebben a kontextusban a Stúdió két dologban volt kivételes, egyrészt abban, hogy a tagság korhatárossága biztosította a folyamatos megújulást, másrészt pedig abban, hogy az 1970-es évektől már autodidakta művészeket is felvett, szemben a korabeli kulturális mező profikat és amatőröket jellemzően élesen elkülönítő logikájával. Az első Főiskolát nem végzett tagok Samu Géza és Bukta Imre voltak, az előbbi 1983-től, az utóbbi pedig 1987-től még a szervezet elnöke is lehetett.[1]

1989 után az államszocialista művészeti mező intézményei gyorsan jelentéktelenné váltak, sőt a Képzőművészeti Alap praktikusan csődbe is ment. Ezzel együtt egy új, projekt alapú művészeti intézményrendszer épült ki, mely, ahogy Octavian Esanu érvel, sok szempontból pontosan a korábbi szisztéma ellentéte volt.[2] Ezek az intézmények, melyek hazai úttörője a Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központ (SCCA) volt, kevés, gondosan szelektált művésszel kooperáltak, ám elméletben nem csak tagjaiknak, hanem mindenkinek nyitottak voltak. Már csak azért is, mert ezeknek az intézményeknek többé nem volt tagságuk, így a jellemzően művészettörténészekből és kurátorokból álló vezetésük már formálisan sem követett demokratikus mintákat, azaz a művészek önigazgatásának még a gondolata is megszűnt. Esanu szerint a két intézménytípus nem csak szervezeti működésében tért el, hanem abban is, hogy milyen jellegű művészetet állítottak elő: míg az 1989 előtti intézményrendszer a tehetséget és a tradicionális képzőművészetet /fine arts/ kultiválta, addig az új intézmények az attitűd alapú, kísérletező kortárs művészeti paradigmát /contemporary art/ propagálták.

001
Stúdió Galéria a Bajcsy-Zsilinszky út 52-ben 1972-1994

A rendszerváltás után az FKSE egyre inkább a kortárs művészeti felfogást és az ebből fakadó művek létrehozását támogatta. Bár ezekben az években a képzőművészeti szcéna logikája sok mindenben megváltozott, a Stúdió célja továbbra is az maradt, hogy elősegítse tagjainak integrációját az egyre inkább kortárs művészetivé váló mezőbe. Az FKSE mai missziója ezt a kortárs művészeti profilt a „progresszív” szóval nevezi meg: A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület feladatának tekinti, hogy tagjainak teret és lehetőséget biztosítson a progresszív művészeti törekvések reprezentációjában.[3] A rendszerváltás után, a kortárs művészeti paradigma felé fordulás részeként az FKSE-ben felértékelődtek a nemzetközi együttműködések és kiemelt céllá vált a fiatal magyar művészek nemzetközi elismertetése. Erre irányult az 1990-es évek közepén a British Council támogatásával megvalósult csereprogram az FKSE és az épp azokban az években befutó Young British Artists csoport között,[4] sőt a Stúdió 1990-es éveinek egyik nagy innovációját, a Gallery by Night sorozatot is részben a Budapest Art Expóra idelátogató külföldiek figyelmének hatékony megragadása hívta életre.[5] Ez együtt járt azzal a váltással is, hogy a korábban domináns éves kiállítások helyett az 1990-es évek közepétől az eseményszerű Gallery by Nightokkal, és az 1996-os, A legkevesebb című tárlattal a kurátori kiállítások váltak uralkodóvá, még ha ezt a megközelítést kezdetben érték is kritikák.[6] Az FKSE kurátori fordulata paradox viszonyt eredményezett az egyesület formálisan demokratikus szervezeti struktúrájával: innentől a művészeket felülről kiválasztó kurátori logika ütközött az egyesület alulról építkező felépítésével. Az FKSE működése azóta is ezt a két logikát fésüli össze, és ez adja egyik sajátosságát a magyar képzőművészeti mezőben.

Az 1991-es Gallery by Night borítója
Az 1991-es Gallery by Night katalógusának borítója

Így az FKSE az 1990-es években egy olyan, mindmáig kitartó működési modellre váltott át, amiről nem véletlenül mondták az intézmény korabeli vezetői, hogy „a nyugati-európai intézményrendszerből hiányzik a Stúdióhoz hasonló szervezeti felépítésű, a művészek által vezetett, nagy taglétszámú csoport.[7] Ellentétben az Alappal és a Szövetséggel, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója túlélte a rendszerváltást, sőt az 1990-es éveket az intézmény egyik virágkoraként is szokás emlegetni. Ebben az évtizedben a Stúdió levált a Művészeti Alapról, egyesületté alakult (FKSE), és számos tekintetben elszakadt a korábbi intézményi modelljétől, miközben meg is őrizte annak bizonyos jellegzetességeit. Abban, hogy az 1990-es években az FKSE átállt a kortárs művészeti intézménymodellre, fontos szerepet játszottak a közvetlen tudástranszferek is, többek közt a Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központ (SCCA) részéről, amely az 1980-as évek közepétől az elsők közt kezdte meg a kortárs művészeti paradigma népszerűsítését itthon,[8] és melynek az 1990-as években a korabeli FKSE egyik meghatározó figurája, Bencsik Barnabás is dolgozott. Az FKSE intézményi függetlenedésével párhuzamosan megszűnt az anyagi kiszámíthatóság is, és az 1990-es évektől a Stúdió egyre csökkenő állami támogatásban részesült. Így már ezt az évtizedet is a mindig kiszámíthatatlan pályázati finanszírozás jellemezte,[9] még ha ezt a periódust a mai tagság minden bizonnyal aranykorként értékelné. Mindazonáltal ebben az időszakban ideiglenesen úgy tűnt, hogy az FKSE anyagilag is a rendszerváltás nyertesei közt lehet: az egyesület képes volt forrásokat szerezni a magánszférából, sőt még kötvényekbe is tudott ruházni, amelyek máig a Stúdió aranytartalékát jelentik. Azonban idővel világossá vált, hogy ezek a források – pont a projekt alapú, pályázati jellegük miatt – épp az intézmény alapműködését nem tudják szavatolni. Míg az 1990-es években úgy tűnhetett, hogy a kulturális termelés projekt- és pályázatalapú finanszírozásáé a jövő (hasonlóan a korszak nyugat-európai tendenciáihoz), addig a 2000-es évekre, hasonlóan számos más, civil szervezetként működő művészeti intézményhez, az FKSE fenntartása egyre nehezebbé vált.

2010 után megjelent a képzőművészeti mezőben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), egy olyan szervezet, ami sok tekintetben a Stúdiót a rendszerváltás előtt fenntartó Művészeti Alap 1989 előtti működését idézi. Azonban az FKSE nem az MMA-val való együttműködést, hanem a kortárs művészeti mezőben domináns stratégiának számító morális bojkottját választotta, és így a két intézmény kooperációja ma elképzelhetetlennek tűnik. Sőt 2016-ban az FKSE a kortárs művészeti mező etikai felszólítását követve elzárkózott az állami támogatások MMA által befolyásolt formáitól is, ezzel egyszerre morális pozíciókat szerezve és anyagi pozíciókat veszítve.[10] Bár az állásfoglalásnak az NKA-t érintő részét az FKSE 2017 decemberében felülbírálta,[11] ez a viszonyulás jól mutatja, hogy az FKSE egyszerre több és kevesebb is, mint a fiatal képzőművészek érdekvédelmi szervezete. Több, mert számos érdekvédelmen túli kérdésben is megnyilvánul, de kevesebb, mert a fiatal művészek érdekvédelmét csak töredékesen tudja megvalósítani. Ez a paradox helyzet a fent elemzett átalakulással jött létre, amiben az FKSE akarva-akaratlan a kortárs művészet működési és esztétikai paradigmájára váltott, de közben a korábbi modelljéből is megőrizte a demokratikus működési formát és az érdekképviselet célját. Azonban a rendszerváltás után az Egyesület elsősorban nem ezeket a korábban is alapvetően formálisan működő irányelveket töltötte meg tartalommal, hanem a kortárs művészeti mező (újra)termelésére profilírozta át önmagát.

Az FKSE Rottenbiller utcai irodája. Forrás: http://studio.c3.hu/wp-content/uploads/2015/01/m%C3%BAlt-f%C3%B3rum.jpg
Az FKSE Rottenbiller utcai irodája. Forrás: http://studio.c3.hu

A 2017. év végi adománygyűjtés az FKSE éves költségvetésének körülbelül 10 százalékát biztosítja, ezért távlatilag érdemes lehet végiggondolni, hogy milyen módon kellene, és hogy kinek lenne a dolga fenntartani a Stúdiót. Az FKSE által részben bojkottált államnak, amely a képzőművészet más (elsősorban nem kortárs művészeti) területeire komoly összegeket költ? Azoknak a piaci szereplőknek, akik végső soron profitálnak abból, hogy az FKSE segít integrálni a fiatal művészeket a kortárs művészet rendszerébe? Vagy lehetséges-e létrehozni egy olyan működési modellt, ami egyszerre tudná szolgálni a tagok anyagi és szakmai érdekvédelmét is? A kollektív érdekvédelmet nem ismerő kortárs művészeti világban az utóbbira ideális kiindulópont lehet az FKSE sajátos működési formája, ami magába rejti az érdekvédelmi funkciót is. Ez abba az irányba mutathatna, hogy a Stúdió partnereit és szövetségeseit ne csak a kulturális termelés azon szereplői közt keresse, akiknek különben is ki van szolgáltatva (mint az állam és a piac), hanem nyitott legyen más, akár a művészet világán kívül működő érdekvédelmi szerveződések irányába is.

új közösségi kampány a Stúdió 2018 első negyed évi programjára és a galéria fenntartási, fejlesztési költségeire
Új közösségi kampány a Stúdió 2018 első negyed évi programjára és a galéria fenntartási, fejlesztési költségeire

 

[1] Beöthy Balázs: Számomra az a legfontosabb, hogy minél több adatot összegyűjtsek. Beszélgetés Zombori Mónikával. 2016. november 18. http://exindex.hu/print.php?l=hu&page=3&id=1009

[2] Octavian Esanu: What was Contemoprary Art? In: ARTMargins, Vol. 1 Issue 1, pp. 5-28.

[3] Az FKSE missziója. http://studio.c3.hu/fkse-studio/

[4] Diskurzusok, FKSE, 2009, p. 21.

[5] Diskurzusok, FKSE, 2009, pp. 17-18.

[6] Vécsi Nagy Zoltán: „Gallery by Night ’95”, in: Balkon 1995, No. 4. pp. 20-21.

[7] Folytonosság és átalakulás, in: Diskurzusok, FKSE 2009

[8] Nagy Kristóf: A Soros Alapítvány képzőművészeti támogatásai Magyarországon: A nyolcvanas évek második felének tendenciái, in: Fordulat 21, pp. 192-215. http://fordulat.net/pdf/21/F21_Nagy_Kristof_Soros.pdf

[9] Folytonosság és átalakulás, in: Diskurzusok, FKSE, 2009

[10] Állásfoglalás. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület álláspontja a Nemzeti Kulturális Alapról szóló, 1993. évi, XXIII. törvény módosításával kapcsolatban. 2016. január 24. http://studio.c3.hu/fkse-studio/allasfoglalasok/

[11] A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület közgyűlésének jegyzőkönyve, 2017. december 11. https://drive.google.com/file/d/1h7nS5ZpAvJ6AbOcG1BbRsm4ZkqWMhnwF/view

  • SószóRóka

    Sziasztok! A következő kérdések érdekelnek:
    1. Mennyi jelenleg az éves tagdíj?
    2. Hány tagja van összesen az FKSE-nek?
    3. Közülük hányan fizetik rendszeresen a tagdíjat?
    4. Az esetleges nem fizetőknek kell-e számolniuk bármilyen szankcióval?
    5. A tagok kb. hány százaléka van jelen az egyesületi gyűléseken?
    Köszönöm!

    • admin

      továbbítottuk a kérdéseket az FKSE-nek, a weboldaukon a legtöbb kérdésre megtalálható a válasz: http://studio.c3.hu/

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány