Egy magyar női prímás

Van ez a nő, Illényi Katica. Ha máshonnan nem, körúti hirdetőoszlopokról talán rémlik a neve, valamilyen többé-kevésbé rosszul nyomtatott, csárdáskirálynő jellegű plakátról. Híresen jól hegedül. És híres arról, hogy profi előadóművész, aki a gyerekeket otthon is gyakoroltató zenészcsaládtól a Liszt Ferenc zeneakadémia különleges tehetségek osztályán keresztül a sztepptáncig mindenben kiváló teljesítményt nyújt. A családban is. A zenében is. A testi megjelenésben is. Ő maga a kiváló teljesítmény. Egy jó tanuló lány, aki egyébként saját jogon lenne prímás, de olyan közegben él, ahol a prímás: férfi.

 

Illényi Katica nem az a szórakoztatóiparban dolgozó nő, aki boldogan és minden előnyt kihasználva mutogatja a közönségnek a saját nőiségét. A teste és ruhái a profi fellépés kellékei, amelyeket mind, ’kifogástalanul’ alkalmaz is. A lényeg, ugye, az lenne, hogy zenél. De egy olyan műfajban teszi ezt, ahol a felmasnizott-frizurázott nőre tipikusan nem a szakmai teljesítménye miatt irányul figyelem. Illényi Katica fellépéskor úgy ingázik a passzív szépség és aktív prímás szerep között, mint a kompországnak elképzelt Magyarország. Nincs olyan szerep, nincs olyan ruha, nincs olyan arckifejezés és nincs olyan hely, ahol ő egyazon valami lehetne.

 

Illényi Katica azt a stratégiát alkalmazza, amely talán a legelterjedtebb azok között a hazai nők között, akik valamilyen saját teljesítmény jogán próbálnának megállni a lábukon. A stratégia lényege a visszahátrálás a szabályokig. Olyan pozíció nincs, hogy saját tehetségét Katica teljes mértékben uralja és előadja, és ennek révén Katicát a zenéjéért tiszteljük. Ha mégis a saját zenész voltát szeretné előtérbe tolni, azt teheti meg, hogy folyamatosan a szakma személytelen szabályaira hivatkozik. Elmondja, hogy mennyit gyakorol milyen kritériumok szerint, hol és milyen elismeréseket kapott, mi mindent tart kötelességének a szakma szabályai szerint. Légmentesen bekasztnizza magát a megtartó külső szabályok közé.

A fő fenyegetés egy ilyen pozícióra nyilván az, hogy minden egyes megjelenéskor és interjúhelyzetben a saját női volta mintegy a szakmai teljesítményének a cáfolataként működik. Nem zenész, hanem szép nő, aki ráadásul jótanuló kislányként jól zenél, és ezért meg lehet dicsérni. Ezért minden, a saját nőiségére vonatkozó megjegyzést is a szakmai szabályok megtartó hátterére vezet vissza. Igen, köszönöm, nagyon tudatosan tartom karban magam. Egy előadóművésznek ez kutyakötelessége. Bemutatkozó lapján az egyetlen egyes szám első személyű szöveg az, ahol az általa művelt jógát dicséri, mint a test tudatos formálását. Családi életéről azt tudjuk, hogy harmonikus. Mert annak kell lennie.

Illényi Katica úgy sztár, hogy nincs is – miközben a sztárság másból sem áll, mint hogy újra és újra megkérdik: ki ő? Ő egy bonyolult balettből áll, amelyet a létező fellépései, létező zenei munkássága, és annak nem létező társadalmi pozíciója között lejt.

Nézzünk meg élőben egy ilyen balettet. Beregi Péter könnyed interjúja Illényi Katicával az Atv-n. Bensőséges hang, régi ismeretség. Közben párszor majdnem kivégzik Katicát. Adott ponton Beregi ott tart, hogy bár ha Ella Fitzgerald a maga 120 kilójával leülne az ágya szélére énekelni, ő is tudna örömet okozni, Katica ennél többféle élvezetet nyújt. Kérdés viszont, hogy mi lesz, ha elkezd öregedni. Katica koncentráltan tér ki a labdák elől, elmondja, hogyan kezeli a testét tudatosan és kötelességszerűen, és mennyit gyakorol. Beregi végig többet beszél, tanítja Katicát arra, hogy mi ő, kissé huncut-leleplező hangon, mint aki egy tizenhárom éves lánynak beszél arról, hogy ő tulajdonképpen kész nő. Lezárásként megdicséri: átment a vizsgán, tényleg harmonikus.

Egy férfi interjúalany az első lekezelő-tanító beszólásra visszaütött volna. Egy elitkultúrában emancipálódott nő talán kikéri magának. Katica nem kéri ki. Az ő helye ilyen. A sparherdnél, állva eszi végig a saját ünnepi ebédjét.

 

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány