Eddig sem volt egyszerű története Lakner Antal hegyének, most meg aztán olyan, mintha már nem is az övé lenne a Bundesberg. Az ötlet még az előző évezred végén született, egy berlini kiállítás apropóján: kéne egy hegy a Reichstag mellé, mégpedig jó magas, csupa hulladékból.
September Horse, Künstlerhaus Bethanien, Berlin, 2002
Két okból nem volt igazán szerencsés az eredeti gondolat: egyrészt mivel Berlinben a magasabb hegyek csaknem kizárólag a második világháború után összehordott törmelékből emelkedtek, s így az új építmény furcsa emlékeket ébreszthetne, másrészt mivel ez a virtuális törmelékhegy épp a német egység és demokrácia új szimbóluma, a parlament épülete mellett jött volna létre. Lakner aztán átdolgozta a koncepciót, komplex hulladékfeldolgozási tervet készített, a helyszínt pedig áthelyezte a lassan használaton kívül kerülő, komoly történelmi múlttal rendelkező Tempelhof repülőtér területére. Tempelhofra tényleg jobban illett a gondosan megszerkesztett, és immár különböző lakó- és rekreációs funkciókkal – sípálya, hegyi tó, hegymászófal – kibővített, ezer méter magas hegy; a projektet többször bemutatták Berlinben is, az Art Forumon a főpolgármester gratulált Lakner Antalnak a jól sikerült és eredeti gondolathoz.
Art Forum Berlin, Galerie Frank Elbaz, 2005
Legutóbb a Műcsarnok műgyűjtős kiállításán bukkant fel a munka, megint sokan megnézték; mikor ott jártam a kiállítóteremben, éppen két férfi vitatta vehemensen, mi történik a város levegőjével, ha egy Lakner-féle hegy átalakítja a széljárást, illetve melyik évszakban mekkora árnyék vetül Berlin egyéb részeire, és ez mennyiben befolyásolhatja az ingatlanárakat. Az ironikus projektet tehát valóban komolyan lehet venni, jól illeszkedik Lakner életművének fiktív vonulatába, úgy ahogy van, kerek egész.
Jakob Tigges pályaműve
Ha lehet, most még egy kicsit kerekebb lett a kelleténél. Történt ugyanis, hogy a Berlini Szenátus – miután a továbbüzemelést célul kitűző népszavazás, ha szorosan is, de elbukott – pályázatot írt ki a Tempelhof repülőtér hasznosítására. A pályázatra beérkezett tervek között voltak komolyak és humorosak, de egy sem keltette fel annyira a média figyelmét, mint egy berlini építész, Jakob Tigges pályaműve. Ahogy az a Süddeutsche Zeitungtól kezdve a Spiegelen át egészen a Tagesspiegelig mindenütt nagy terjedelemben megjelent, Tigges egy ezer méter magas hegyet tervezett, sípályával, hegyi tóval és hegymászófallal, munkájának a „The Berg” nevet adta. Ha a képeket összevetjük, a német építész terve valóban szinte minden elemében kísértetiesen emlékeztet Lakner Bundesbergjére, ráadásul a véletlenek elképesztő összejátszása kellene ahhoz, hogy két embernek egymástól függetlenül egy ezer méter magas hegy jusson az eszébe Tempelhofról. Tigges tréfás projektje viszont Laknerével ellentétben futótűzként terjedt a német sajtóban, majd az interneten, sőt a magyar internetes felületeken is folyamatosan mint rendkívül eredeti német projekt kapott nyilvánosságot, annak ellenére, hogy itt is, ott is több kommentező reflektált a meglepő hasonlóságra. A Facebookon időközben külön oldala van „Jakob Tigges hegyének”, a rajongók oda küldik be rajongó rajzaikat.
Akkor hát mi ebből a tanulság? Először is kicsit olyan a történet, mint sok magyar feltaláló szomorú sztorija; ezt a vonalat jól ismerjük. Azután megmutatja azt is, milyen komoly esélyt kap a hírnévre az, aki jókor van jó helyen. Harmadrészt rámutat arra, milyen furcsa és szinte már klasszikus minta szerint merül fel újra meg újra az eredetiség és a művészi szabadalom kérdése egy olyan korban, amelynek vizuális alapjait a szimulakrum és a kópia képezi. Végül pedig átértékelteti velünk a koincidencia fogalmát…
Mi a teendő? – kérdezik ilyenkor a klasszikusok. Egyrészt úgy tűnik, nem igazán érdemes leveleket írni a német sajtónak. Másrészt talán érdemes lenne az internet által kínált lehetőségeket kicsit jobban kihasználva legalább itt-ott felhívni a figyelmet egy magyar művész alkotására (az ötleteket várjuk a kiadóba). Harmadrészt pedig marad az avantgárd technika (a fenti klasszikus is találkozott ezzel Zürichben), a helyzet Erdély Dániel által is javasolt kifordítása. Például Lakner Antal tegyen úgy, mintha ő lenne Jakob Tigges. Vagy az egykor neves futballista, Luther Blissett esetének mintájára legyen mindenki Jakob Tigges.
Az utolsó lehetőség lenne persze a legbiztatóbb: Lakner Antal már most is Jakob Tigges.
Jakob Tigges
“talán érdemes lenne az internet által kínált lehetőségeket kicsit jobban kihasználva legalább itt-ott felhívni a figyelmet egy magyar művész alkotására”
Kedves szerző, na ez az “itt-ott” beteljesíti az általad említett, “szomorú sztori”-t. Három, azaz három hónap telt el azóta, hogy ez hír volt. Az negyed év. Az sok idő. Most jössz ezzel? Szerinted ennyi idő távlatából kit érdekel az ma már, hogy lenyúlták a Tigges projektjét?
Kedves Kommentelő!
A német sajtóban az első “vicces/szenzációs” kör után – amire direktben próbáltam reagálni, de lepattantam – megint felbukkant a projekt, most már kicsit komolyabban. Tigges a facebookon is elkezdte reklámozni a hegyet, és több olyan részlet is most derült ki, ami még egyértelműbbé teszi a hasonlóságot.
Meg jobb későn, mint soha.
Nem értem, hogy miért lenne késő?
El fog még telni egy pár “háromhónap” mire elkezdődik az alapozás, azaz kilép a projekt a virtualitásból.
Engem az érdekelne, hogy hogyan pattantál le a német sajtóról – azaz hogyan derült ki, hogy nem érdemes náluk próbálkozni?
Amikor a Süddeutsche Zeitungban megjelent az első cikk, írtam nekik egy levelet, hogy volt már ilyen projekt, és ha még egyszer szóba kerülne a téma, említsék ezt meg. A Tagesspiegelnél írtam a feuilleton rovatnak, de ott arra hivatkoztak, hogy ez egy másik rovatra tartozik, és hagyjam őket békén. Berlini ismerőseim, akik viszonylag jó kapcsolatokkal rendelkeznek az ottani sajtóval, szintén próbálkoztak egy-egy rövid e-maillel, de azt a választ kapták, hogy ez úgyis csak egy vicc, nem lesz belőle semmi, így nem igazán érdemes komolyan foglalkozni vele. Tehát amelyik újság egyszer lehozta mint vicces témát, az nem akart vele tovább foglalkozni, a többinek meg nem ért meg annyit, hogy belemenjen egy esetleges konfliktusba.
Szerintem meg ezek után Lakner és Tigges álljanak össze és csinálják meg tényleg a hegyet.
Tiggesnek ugyebár van néhány jól sikerült terve, Lakner ezeken túl pedig rendelkezik egy konkrét koncepcióval, megvalósítási tervvel, a technológiai kivitelezés levezetése is megtörtént egy videó formájában.
Most bizonyíthatna a sokat emlegetett magyar “intézményrendszer”, tehát végre kiléphetne egy tökös kurátor a homályból és akkor össze lehetne hozni ennek egy remek kis kooperatív műveletet.
Szóval nem arról van szó, hogy menniyre ropogós a cikk témája, mégcsak nem is a “lopás”-ról beszélhetünk (amennyiben a remix, a kulturális recycling, a ready made fogalmait kiterjesztjük szellemi javakra is), sokkal inkább lehetne ennek a szeplős történetnek a vége egy remek köztéri munka, de az annak a létrehozására irányuló kísérlet mindenképpen.
Persze lehet nyervogni is, hogy már megint milyen szar magyarnak lenni. Ez is védhető álláspont. Csak unalmas.
@Mélyi: Milyen szörnyű is a magyar művészettörtész magánya! A megértetlenség! Jaj, jaj, jaj.
@iparterves: Helyesen: művészettörténész.
@Mélyi: Igaza van. Elnézést.
( Nem nyelvújítani akartam, rosszul írtam. )