Hospitality: tanmese a vendégszeretetről

Don Juan meghívja az általa meggyilkolt Commendatore szobrát vacsorára; a szobor bólint, elfogadja az invitációt, de viszaél a vendégszeretettel. A Kővendég megjelenik a vacsorán, de köszönet helyett lehúzza magával Don Juant a pokolba.  Michel Serres, aki Molière darabját  (és nem Mozart operáját) vendégség és vendéglátás cseregazdaságának terminusaiban fogalmazza át, a színjáték főhősét mint Hermes kísértetét jellemzi: ”A Commandetore szobra masina, Don Juan halála machináció”.* A bólintó, cselekvő szobor  maga is kísértet, a ”kísértet” Don Juan ellenében fellépő kísértet.


Comidas criollas (a művésztelep új koncepciójának a laboratóriuma) című kiállítás megnyitója
2008 szeptember 30, Labor | fotó: http://picasaweb.google.com/food1971

A hospitality (vendégszeret) érintkezik itt a ”hauntology”-val. Az utóbbi terminus Jacques Derrida ”Marx kísértetei”, című írása kapcsán terjedt el, mert Marx szerint kísértet járta be Európát…, a hauntology kísérteties ontológia,  lételmélet mely a kísértetek nem létező de nem is nemlétező helyzetét hozza mozgásba. A ”hospitality” Derridánál nem kevésbé paradox: a feltételek nélküli, a vendéget teljes ismeretlenségében és idegenségében, előfeltételek nélkül elfogadó vendégszeretet – Emanuel Levinasnál, akinek gondolatait Derrida folytatja –  nem az etika része, hanem maga az etika; ez Derrida szerint megvalósíthatatlan, ám minden létező hospitality előfeltétele. A vendéglátó terrénumon belül van, birtokol, engedélyez, hozzájárul. Ha feloldja birtokát, ha eláll minden engedélyezés gyakorlásától, ha mindent elidegenít amit csak tulajdonolt, hogyan láthat akkor vendégül?  Ha birtokol, engedélyez, birtokán belül marad, akkor feltételeket szab, hogyan lehet vendégszeretete feltételmentes? A vendég esetleges teljes mássága, váratlansága, idegensége így a vendégfogadó énje megerősítéseként, igenléseként szolgál, vendégszeretete puszta önigazolás, vendégszeretet helyett önszeretet. Akkor hogyan lehetséges? A válasz: a feltételek aktualitása feltételezi a feltételmentesség állapotát. Mert a paradoxon magában a fogalomban lakik. Legalábbis a latin gyökerü angol kifejezésekben ott van a hospitality nemkívánatos ellentéte: a host, vendéglátó közvetlen közelében a hostile, ellenséges, valamint a vendéglátó rabul ejtését jelölő hostage, túsz. Elvontabb szinten a vendéglátó, host folytatása a hostility, ellenségesség.

Derrida a társas lénység apóriáival foglalkozik: ajándék, vendégszeretet, megbocsátás, gyász. Ezek azok a kvázi-kategóriák, melyekben a feltételmentesség lehetetlen feltétele a feltételesség rendszereinek – szerződéseknek, konvencióknak, tradícióknak – az előfeltétele. Az esetek, melyekben a feltételek meglazulnak és az ajándék vagy a vendégszeretet a feltétlenség mozzanatait tartalmazzák nem alkotnak utópiát, nem jelölnek ki utat a társadalom emberibbé válása irányában, még csak nem is példaadóak; inkább emlékeztetők ezek arra, hogy a feltételmentesség nélkül a feltételes nem létezhetne. Az ilyen esetek így maguk is önzetlen ajándékok, viszontszolgálatot nem váró vendégszeretetek.


Comidas criollas (a művésztelep új koncepciójának a laboratóriuma) című kiállítás, Labor | fotó: http://picasaweb.google.com/food1971

Minden kiállítás vendéglátás. De az lehet egy work in progress, egy laboratórium is.  Meghívó van, a vendégek legalábbis részben ismeretlenek, a kiállítás látszólag önzetlen házigazda – ám a feltételek konvenciók és intézmények formájában eloszlatják az önzetlenség illúzióját. A vendég köszönetet mond, például művet vesz, vagy megerősíti a kiállító önképét. Ám lehetséges a feltételek rendszerét a feltétlenség irányába mozdítani. Például amikor egy kiállítás nem pusztán a vendéglátás konvenciói szerint szervezett, hanem valóban vendéglátás; például amikor a kiállító feladja a házat, ahol házigazda, a kiálitás terét, és ott állít ki, ott fogad vendégeket, ahol ő maga is vendég, a társas lénység közterületein.


Huszti Zoltán: Tihanyi hóember | fotó: Huszti Zoltán

Párizsi ösztöndíját Johan Sjerpstra feladót nem jelölő boritékokban szétküldte a telefonkönyvből véletlenszerűen kiválasztott címekre, majd hazautazott. Ez az az eset, ahol ”a vendég a vendéglátó vendéglátójává válik”.  (Derrida, Of Hospitality, Stanford Univ. Press 2000, 125.o.) Önmaga is vendég, idegen; akik az ajándékot kapják, ismeretlenek; köszönetre, viszontszolgáltatásra nem ad lehetőséget, a boritékokon nincs feladó; még ajándáka hatását sem ellenőrizheti, visszaigazolást sem kaphat. A feltételmentes ajándék és vendégszeretet lehet lehetetlen feltétel, de ezek szerint megközelíthető.

 

——————————–

 

Tanmese

A házigazda elhatározta, felkészül arra, hogy vendéget fogad. Bárkit, idegent, mindegy, hogyan néz ki, mindegy melyik nyelvet beszéli, melyiket nem, mindegy, honnan jön, nem érdekes merre tart, nem számit mit gondol. Csak jöjjön. Takarított, a ház egy kevéssé használt szobájában ágyat vetett, ételt főzött, mindent megtett, ami általa megtehető volt. Nem sokkal azután, hogy elkészült, kopogtattak. Egy ismeretlen állt az ajtóban.
   – Fáradt vagyok, sokat vándoroltam, és talán éhes is. Szeretném, ha befogadnál, holnap aztán tovább állok, megköszönném – mondta az idegen.
    – Menj tovább, gyere máskor – válaszolta a házigazda -. Sajnálom, nem érek most rá, vendéget várok.
 

*(Serres, Michel, Hermes: Literature, Science, Philosophy; John Hopkins Univ. Press, 1982, 3-14. o.)

A szöveg a – comidas criollas(a művésztelep új koncepciójának a laboratóriuma) című kiállítás megnyitójára készült. A comidas criollas a Magyar Képzőművészeti Egyetem  intermédia szakos hallgatóinak nyári művésztelepen készült projektjét bemutató kiállítása volt. Budapest, Labor, 2008. szeptember 30 – október 20.

  • http://www.terebess.hu/keletkultinfo/bey.html ash

    “(..)A beduin vendéglátás az ajándékozás ősi ökonómiájának – a kölcsönösségen alapuló kapcsolatoknak – ma is élő megnyilvánulása. A vándort be kell fogadni (a dervist étellel kell kínálni) – de ezzel a vándor fölveszi az ősi szokás által számára előírt szerepet – és valami módon viszonoznia kell a vendéglátást.
    (..)s így a dervisnek megvan a maga szerepe: ő a főfoglalkozású vendég. A dervis a baraka adományával viszonozza a társadalom adományait. A zarándoklat során az utazó a helytől kapja a barakát, a dervis azonban megfordítja a folyásirányt: egy bizonyos helyre odahozza a barakát. A szufi a maga szemében állandó zarándok, de az otthonülők, az átlagemberek számára ő: mozgó kegyhely.”
    (Hakim Bey: Az utazás művészete,..)

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány