Kétrészes írásomban szeretnék felvetni néhány újabb gondolatot Hopp-Halász Károly fotós munkáival kapcsolatban. A ma hatvanas éveiben járó paksi művészt nevezzük akár az utolsó konstruktivista művészek egyikének, akár a neoavantgárd generáció egyik úttörőjének, nem kerülünk közelebb az életmű egészét átható férfitest szerepéhez.
Hopp-Halász Károly: Nyitott geometria, 1989 | © Hopp-Halász Károly
A vizsgálat kiindulópontja legyen a Nyitott-geometria (1988-). A férfitestnek e geometrikus alakzatokkal, s magával a férfival mint társadalmi konstrukcióval történő párbeszéde ezeken a képeken lehetőséget ad arra, hogy betekintsünk egy pillanatra Hopp-Halász mitológiájába, mely miközben túlszárnyal a provincia határain, foglya is annak. Nem egyértelmű ugyanis, hogy a geometria tartja-e fogva az aktot vagy éppen ellenkezőleg, a hideg formák töltődnek fel élettel. Éppen a kétértelműség erotizálja a férfit képein. Rokon megközelítésekkel találkozhatunk még a művész pécsi életmű kiállításával párhuzamban megjelent kiadványban, mely egyben bő képanyaggal is szolgál, s eddig kevéssé publikus műveket is megismerhet benne az érdeklődő. Múlt héten Paksra látogattam, és a kezemben tarthattam a láthatatlan képekkel teli dossziékat, melyek már jó ideje átvették a hatalmat a művész otthona felett, s elárasztják annak minden pontját.
Hopp-Halász Károly:Batyu és ecset, 1979 | © Hopp-Halász Károly
A Nyitott-geometria-sorozat kezdeti képein megjelenő pöttyök a Neo-geót (1987-2004) juttatják eszünkbe, azonban e síkidomok ennél korábbról eredeztethetők a művész életművében, s mi több, jelenlétük a nyitás primér gesztusaként értelmezhető. Nem véletlenül nevezi Somhegyi Zoltán „élő geometriának” a pöttyökkel átitatott konstrukciót, s ezzel valamilyen többletre irányítja a figyelmet. Nem derül ki azonban az a részlet, hogy a művész első 1978-as amszterdami utazása alkalmával újabb formában találkozhatott azzal a bizonyos pöttyös kendővel, mely később elnyeri helyét Batyu és ecset (1979) című képén a meztelen akt lábai között. Hasonló kendő lógott ugyanis a fiatal szingli fiúk farzsebéből akkoriban Amszterdam utcáin és bárjaiban (ez utóbbira egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet). A pöttyös kendő lebegett Hopp-Halász előtt – idézi Perneczky Géza a művészt egyik írásában –, miközben festékbe mártotta lábát, és a vásznat taposta (Taposott képek, 1980-2000). A pöttyök jelentik a művész mentális szabadságát. Amit Perneczky „amszterdami fordulatnak” nevez, onnantól kezdve jelennek meg a hétköznapi tárgyak is (Struktúrák és installációk, 1987-2003) a geometria mellett, melyek mintegy megelőlegezik a test és geometria későbbi szimbiózisát.
Hopp-Halász Károly: Macika, 2000 | © Hopp-Halász Károly
Hopp-Halász Károly: Akt dísztökkel, 1999 | © Hopp-Halász Károly
A Batyu és ecset az előző rendszer szexualitással és szexuális identitással kapcsolatos konzervatív szemléletét teszi irónia tárgyává, hiszen a takarás aktusával szemérem helyett némi obszcenitást kölcsönöz a testnek. Ugyanez köszön vissza később az Akt dísztökökkel (1999) vagy akár a Macika (2000) című sorozaton is. A fallikus szimbólumok jelenléte még ennél is figyelemreméltóbb, mikor azok a nemtelenített geometrikus hagyományba illeszkednek a Nyitott geometria egyes darabjai esetén. E művek megnyitják a fantázia előtt az utat, és mindeközben megkérdőjelezik a vasfüggöny innenső részén érvényben lévő férfiképet, mely alapesetben a megfigyelő pozícióját foglalja el, nem a megfigyeltét.
Hopp-Halász Károly: Testépítő reneszánsz modorban, 2000 | © Hopp-Halász Károly
Hopp-Halász Károly: Testépítő reneszánsz modorban, 2000 | © Hopp-Halász Károly
A kitakarás gesztusa, csupán az egyes testrészleteknek a megmutatása jellemző már az első 1979-es modulfotókon, melyek később geometrikus formák közé ékelődtek. A tekintetnek kiszolgáltatott férfitestek esztétikummal töltődnek, s lehetőség nyílik a férfi szépség körüli diskurzus újbóli kibontakozására, mint azt mutatja a Testépítő reneszánsz modorban (2000). Itt már a klasszikus szobrok apollói szépségének eszménye köszön vissza, miközben a csupasz férfitestet szemléljük. A művész mai napig is tartó olaszországi utazásainak a hatására kezdett kibontakozni az akt az őt körülvevő szigorú keretből. A szintén 2000-es Akt modulokkal-sorozat alakja pedig, mintha már végérvényesen kitört volna a keretek közül, miközben testével körülzárja a síkidomokat.
Hopp-Halász Károly: Akt modulokkal, 2000 | © Hopp-Halász Károly
Hopp-Halász Károly: Akt modulokkal, 2000 | © Hopp-Halász Károly
Mára Hopp-Halász képein kevésbé érződik az a fajta kényelmetlenség, melyben a művész TV-dobozba gyömöszölte saját magát, s érződik egyfajta nyitás a lemeztelenedett, önmagában létező test irányába. Az alkotó ez iránti érdeklődése bár egy időben jelentkezett nyugati társaiéval, a vasfüggöny túlsó oldalán a test ekkortól kezdve már az önmeghatározás és a társadalomkritika eszközeként működik. Esetünkben érdemes elgondolkozni azon, vajon mennyiben járul hozzá a művész munkássága napjainkban Magyarországon a férfikép, a társadalmi nemek vagy akár a modernizmus körüli diskurzus alakulásához. A polcon lévő, az egyes modellek neveivel ellátott mappák csak arra várnak, hogy valaki kinyissa őket.
