Felebarátok


Galerie für Zeitgenössische Kunst Leipzig Freundliche Feinde / Friendly Enemies című kiállítása

„Egy baráttal ugyanazon a közös szimbolikus téren osztozunk. A barátból ellenség lesz, amint  másként akarja alakítani azt.” Mindig is problémáim voltak a felebarát szóval. Mit jelent tulajdonképpen? Valaki félig barát, félig nem? Félig barát, félig ellenség? Félig barát, félig még annál is több? A Galerie für Zeitgenössische Kunst Leipzig kétéves Carte Blanche (2008-2009) programja, amely a következőkben a kortárs művészet magánfinanszírozását, a befektetés, támogatás, szponzoráció kérdéskörét vizsgálja, nem véletlenül ezzel a paradox fogalommal jellemzi művészet és magántőke viszonyát.

A galéria aktuális, Freundliche Feinde / Friendly Enemies (2008 01. 25. – 03. 24.) című kiállítása a Carte Blanche első epizódja. A kiállítás szempontjából tulajdonképpen nem a kiállító művészek (pl. Martin Eder, Donald Judd, Andreas Gursky, Rosemarie Trockel, Muntean&Rosenblum, Neo Rauch, stb.) hanem a kölcsönadók, a művek tulajdonosai a mérvadóak, a máskor oly diszkréten feltüntetett Courtesy of… most főszerepet játszik.

A következő két évben ugyanis ők indulnak „tiszta lappal”, és rendezik meg saját kiállításaikat a galéria közel 900 négyzetméteres kiállítóterében. Jól menő kommercionális galériák tulajdonosai, gyűjtők, magánkézben lévő vállalatok…2008-2009-ben tizenegy, a kortárs művészetet támogató tőkeerős befektető határozza meg a galéria programját. De miért is? Miért is fontos a GfZK-nak, hogy a nemzetközi művészeti sajtó nem mindig kíméletes és elfogulatlan érdeklődésétől kísérve – amely már kitette a SALE táblát a galéria ajtajára – ennyire közel engedje magához felebarátait? Művészet és magántőke, művészet és szponzoráció, a mit miért, mit mennyiért kérdései kimondva, de többnyire kimondatlanul foglalkoztatják a közvéleményt és természetesen a szakmát is. A galéria vezetése a következő két évben a nyilvánosság előtt kívánja feltenni a sokszor kellemetlen kérdéseket.

A Carte Blanche kiállítási programja ennek megfelelően meglehetősen heterogén lesz, hiszen a kiállítók szabad kezet kapnak programjukat illetően. Ellenszolgáltatásként azonban nemcsak a szokásos kiállítási költségeket (szállítás, biztosítás, stb.) kell fedezniük, hanem a működtetés, fenntartás költségeit (fűtés, villany, stb.) is, a sajtómunkát, kommunikációt, a művészetpedagógiát, és még sorolhatnánk.

A Galerie für Zeitgenössische Kunst Leipzig működésének alapja az ún. Public Privat Partnership, amelynek lényege, hogy az intézmény működtetésében a magánszektor ugyanolyan szerepet kapjon, mint az állami szférából érkező támogatás. A galéria finanszírozásában ennek megfelelően a szász tartomány, a város és a galéria támogatói köre – ez utóbbi főként az Európa-szerte ismert Arend Oetker magántőkéje – egyenlő arányban vesznek részt.

2008-2009-ben a PPP-ből különösen a középső P-re helyeződik a hangsúly. A kortárs művészet privát támogatói a galéria által kínált platformon lehetőséget kapnak annak bemutatására, mit támogatnak, és milyen formában, míg a galéria kurátorai által szervezett kísérő rendezvények, workshopok, előadások, pódiumbeszélgetések a miértre adhatják meg a differenciált választ.

Ez utóbbira annál is inkább szükség van, mert a közvélemény a Carte Blanche programját egyszerűen azzal magyarázza, hogy a galéria nem tudja fedezni a fenntartás költségeit, s ezért „engedi be” válogatás nélkül falai közé a magántőkét. A Freundliche Feinde óriásplakátja, amin a kiállítás összköltségvetése, 25.570 euró majdnem kiszúrja a látogató szemét, szinte provokálja ezt a feltételezést. Két év azonban sok idő. Feltételezések beigazolódhatnak, de meg is cáfolhatják őket, és a végén a kurátorok szándéka szerint kiderülhet, kik is valójában felebarátaink.

Nagy Edina

Vonatkozó régebbi cikkeink:

Műkritikusok tiltakoznak a Műcsarnok privatizációja kapcsán

Lengyel politikusok a kultúráért

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány