Oravecz Tímea Anita Bécsben, Velencében és Granadában folytatta művészeti tanulmányait, jelenleg az Olafur Eliasson által létrehozott és vezetett Institut für Raumexperimente mesterdiákja Berlinben. Tanulmányi ösztöndíjak mellett 2004-ben megkapja a velencei Bevilacqua la Masa Alapítvány első díját, majd 2005 -ben műterem-ösztöndíját, 2008-ban DAAD ösztöndíjat kap, majd 2009-ben elnyeri Speyer város Hans-Purrmann díját.
Elvesztegetett idő (III), 2008, hímzett vízum.
Zólyom Franciska: Művészeted általában személyes tapasztalataidból építkezik. Társadalmi és kulturális hátteredet, illetve a posztszocialista állapotot vizsgáló munkáid az elmúlt években nagy érdeklődést keltettek. Mi motivált abban, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozz?
Oravecz Tímea: Munkáim legnagyobb része valóban saját múltamhoz kapcsolódik, személyes élményeimből fakad. Ezen belül két főbb csoportra oszthatók. Egyfelől a kulturális hátteremet szeretném bemutatni. Ennek életkoromnál fogva része az államszocialista korszak is, de a magyar kultúra számomra ennél természetesen sokkal több. Másfelől persze az foglalkoztat, hogy merre tartok, illetve, hogy mi a szerepem a világban, mi szüksége van/lehet a társadalomnak rám, mint művészre.
Kozmopolita, 2009 (háromcsatornás videó-installáció, 6’30”), Zeppelin Museum , Friedrichshafen, (DE) 2010
Z.F.: Kívülről nézve pályafutásod töretlenül ível felfelé. Ösztöndíj ösztöndíjat követ és egyre több szakmai elismerést, díjat is kapsz…
O.T.: Hát, a történet azért ennél összetettebb… Először is 5 éven keresztül felvételiztem sikertelenül a budapesti Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékére. Az ötödik elutasítás után megtudtam, hogy még ugyanarra a tanévre lehet jelentkezni a bécsi Universität für Angewandte Kunst-ra. Elsőre felvettek a művészeti szakra. A bonyodalmak igazából itt kezdődtek: egy éléskamra méretű és hőmérsékletű szobát tudtam bérelni és csak 2 év után kaptam tartózkodási engedélyt. Ennyi időbe telt illegális munkákkal összeszednem azt a pénzösszeget, amit kötelezően be kellett mutatni, hogy diákként igazoljam a fedezetet jövedelem nélküli tartózkodásomhoz. Mindeközben túrista státuszom volt, egytemre jártam és dolgoztam és meghatározott időközönként el kellett hagynom az országot. Az egész EU-ból kitilthattak volna, ha mindez kitudódik. A tartózkodási engedéllyel teljesen új lehetőségek nyíltak előttem, így nemsokkal később egy osztrák tanulmányi ösztöndíjjal kerültem Velencébe. És újból kezdetét vette az egész hercehurca… Tulajdonképpen 12 éve próbálok megfelelni Európa különböző országaiban azoknak a követleményeknek, amiknek művészként megfelelni szinte képtelenség: vagy állandó lakcíme, vagy állandó munkahelye nincs az embernek, vagy éppen az a követelmény, hogy ne ott és ne úgy legyen lakcíme, munkahelye stb. Többek között erről szól a Cosmopolitan című munkám is, amiben magyarul, németül és olaszul mesélem el, hogy „papíron“ jelenleg három országban élek egyidejűleg, ami teljesen illegális. S mindez a legális EU-s tartózkodásomhoz szükséges dokumentumok megszerzése miatt alakult így…
Amikor külföldre kerültem, akkor szembesültem először azzal, hogy mennyire keveset tudnak Magyarországról és a többi úgynevezett „keleti blokkhoz“ tartozó országról. Mármint pont arról, hogy egy egységes Kelet-Európa nem létezik és soha nem is léteztett! Hogy ezek az országok különböző származással, nyelvvel, kultúrával, történelmmel bírnak, s hogy az államszocializmus időszakát leszámítva szó sincs egységességről. Hihetetlen, de legutóbb tegnap kérdezte tőlem valaki, hogy Magyarországon is oroszul beszélnek-e az emberek!?
Számomra nagyon fontos volt külföldre menni, hogy megismerjem a világot. Ezzel egyidejűleg szinte kötelezőnek éreztem megőrizni, kihangsúlyozni a saját identitásomat. Hiszen pontosan a másságunkban rejlik az érdekességünk és stabilitásunk. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor képessé válunk a miénktől eltérő idegen kultúrák, más nemzetek és idegen szokások félelem és előítéletek nélküli megismerésére.
Térkép (48,9m2x12hónap), 2005 (fű, 48,9m2-en), Velence ( IT). Performansz a velencei Bevilacqua la Masa műtermeinek átadása alkalmából, a Biennale di Venezia 2005 kísérőeseménye.
Z.F.: Igen, de miként lehet a másságról beszélni úgy, hogy a nézők ne csak és kizárólag saját életminőségbeli fölényüket, illetve az „államszocializmus sivárságát“ ismerjék fel, ha pl. a 4 személynek otthont adó panellakás valószínűtlenül kicsi méretével szembesítik őket?
O.T.: Amikor az újhegyi lakótelepi lakásunk alaprajzát „rajzoltam“ 1:1-ben ollóval a velencei műtermem kertjének a füvére, nem csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy mennyire mások a léptékek, vagy hogy milyen egyszerű környezetből származom. Sokkal inkább ironikus kommentárnak szántam ezt a munkát, ami olyan volt mint egy „váratlanul feltárt panelház romja a műtermenek helyet adó velencei kolostor udvarán “, hiszen addigra már megtapasztaltam, hogy mennyire kevéssé rugalmas, mennyire nem befogadó az a közeg, amibe Velencébe kerültem.
Személyes élményeim – a letelepedési nehézségek, a státuszom bizonytalansága, illegális pénzkeresési módok – érzékennyé tettek a migráció, a társadalmi, politikai, kulturális kirekesztés, megkülönböztetés témáira, az ezekből fakadó különböző szociális problémákra, valamint a beilleszkedés és identitás kérdéseire.
Munkáimban a művészet (vizuális) eszközeivel és a közönséggel folytatott kommunikáción keresztül próbálom tárgyalni ezeket a témákat és problémákat, amelyek megjelenítéséhez talán pont egy művész érzékenysége szükséges. Az emberek figyelmének felkeltésére, az érzékenységük megszólítására törekszem, másszóval egy "szenzibilizálási folyamat" elindítasára, az egymástól való elidegenedés, az elfásultság folyamatainak megállítására, visszafordítására.
Áttetsző terek – haza? 2010. Helyspecifikus installáció, videó, wokshopok és performanszok, Galerie M, Berlin (DE)
Áttetsző terek – haza? 2010. Helyspecifikus installáció, videó, wokshopok és performanszok, Galerie M, Berlin (DE)
A szabadság keresése mindenáron – ez egy olyan állandó a művészetemben, ami már csak a származásom miatt sok politikai témájú munkát szült. Az elmúlt évtizedben egyfolytában a bürokráciával harcoltam az emberi szabadságomért, egyenlőségemért és méltóságomért. Érdekes ellentmondás ez.
Z.F.: Ha belegondolunk, a demokrácia és a bürokrácia két egymással szemben álló fogalom. Míg első esetben az önkormányzatiság elve uralkodik, a másodikban a hatalom gyakorlásának általánosított és automatizált módja érvényesül, egy olyan rendszer, ami aligha képes különbségekre reagálni vagy hiányosságokat kiküszöbölni.
Művészeti tevékenységem egyfajta "csináld magad“- mozgalom, ami arra kérdez rá, hogy "a dolgok rendje és menete miért olyan, amilyen" és hogy "miért hagyjuk szó nélkül, hogy így legyen"? Miért felsőbb erőktől vagy politikusok által alkotott törvényektől várjuk a megoldást?
Van, hogy a közönség aktív résztvételével hozok létre projekteket, így nem kimondottan a szakmai közönséghez, illetve nem csak a szakmai közönséghez szólok. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy a közreműködők és a külső szemlélők egyaránt érzik, megélt tapasztalatokra támaszkodom. Ezért fogadják el a kezdeményezéseimet, ez adja a munkáim hitelességét.
Művészi munkám intenzív kutatáson és megfigyelésen alapul, így például a Berlin-Marzahn városrészben megvalósított projektet egy másfél éves előkészítő-folyamat előzte meg. Ennek során többek között arra is ráébredtem, mennyire szűk látókörűek a zömmel bevándorlók által lakott, panelrengetegként elhíresült kerülettel szembeni előítéletek. A vietnámi bevándorlókkal és visszatelepült oroszországi németekkel közös projektben többek között az foglalkoztatott, hogy milyen konkért és fiktív terek jönnek létre a migráció és az interkulturális kapcsolatok által. Érdekes volt számomra az is, hogy ezek a közösségek miként érvényesítik érdekeiket: nem sokkal azután, hogy a város anyagi okokból megszüntette addigi találkozóhelyüket, új helyet kerestek és találtak maguknak. Az élet úgymond erősebb volt, a valós közösségi igények és az önképviselet át tudott törni a közigazgatás korlátain.
Az IsmeretlenségEllenCompany, 2005, installáció, kollektiv performansz, Assab One, Milan (IT).
Z.F.: Művészetedre jellemző, hogy egyszerű, a környezetedben fellelhető anyagokból dolgozol, és sok esetben a különböző alkalmi munkákért cserébe kapott, vagy szimplán az emberi kapcsolatokból (barátságok, ismeretségek) fakadó segítség teszi lehetővé, hogy projekteket valósíts meg. Nem lehet, hogy a közvetlen cseregazdaság egyre fontosabb alternatíva lesz az emberek tapasztalatától elrugaszkodott piacok logikájával szemben?
O.T.: Az egykori antik kereskedelem távoli kontinensek és idegen kultúrák közötti cserét is jelentett, ami jelentős mértékben befolyásolta a civilizációs folyamatokat. A modern időkben a kereskedelem elveszítette ezt a pozitív tulajdonságát. A nagyüzemekben gyártott termékek olyan gyorsasággal mozognak a világ egyes pontjai között, hogy teljes mértékben elveszítik a származási helyük különlegességének értekeit.
Az elmúlt évek alatt folyton más helyekre kerültem és mindenütt találtam és hagytam magam után rengeteg használati tárgyat. Ez a tapasztalat adta a Controlodesconocido Company (Az IsmeretlenségEllenCompany) alapötletét. Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lett volna megtudni, hogy például ki és hogyan ejtette a fekete foltot a kabátomon, amit nap mint nap viselek. Minden kis jelnek megvan az egyéni története, egy fejezet egy ember életéből… Elképzeltem tehát egy használtcikk üzletet, ahol az árucikk céduláján megtalálható az előző tulajdonos fotója és elérhetősége. A projekt célja az volt, hogy létrehozzak egy “piacot”, ahol az “árucikkeken” (a használt tárgyakon) keresztül a figyelem az egyénre és a személyes történetekre helyeződik. Egy utópisztikus, pénz nélkül működő bolt, mely az elgépiesedés és elszemélytelenedés, tehat a globalizmus ellen küzd.
Z.F.: Visszatérve a művész társadalmi szerepének kérdésére, hogyan fogalmaznád meg saját magad számára eddigi tapasztalataid alapján?
O.T.: Mondhatnám, hogy egy olyan újfajta vándor, "értelmiségi nomád" életmódot keresek – ami mentalitásában, komfort, személyi tulajdon és luxus nélküli berendezkedésében közel áll a vándorló népek életformájához. Sokat gondolkozom azon, hogy hogyan lehetne ezt az ősi életformát átültetni a modern időkbe, napjainkba, miközben bizonyos értelemben már igazábol régóta ezen elvek alapján élek.
Szeretnék releváns kérdéseket feltenni, megkérdőjelezni általánosan (sokszor megszokásból) elfogadott nézeteket és dolgokat, elrugaszkodni, megszabadulni bizonyos korlátoktól, szárnyalni, s ha kell, szeretnék élni a művészetnek azzal a képességével, hogy akár a feje tetejére tudja állítani az egész világot…
A szerző az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai Ernő ösztöndíjasa.
Vonatkozó linkek:
