Egy téma, három vélemény – Privát Labirintusok, Magyar Nemzeti Galéria

Alább olvasható az Egy téma, három vélemény legújabb bejegyzése, melynek keretén belül három felkért szerző publikál rövid véleményeket egy közösen kiválasztott témáról. Az első sorozatot Nagy Edina esztéta, egyetemi oktató; Pacsika Márton ELTE szociológia és MKE kurátor szakos hallgató; és Tulisz Hajnalka intermédia szakos képzőművész hallgató írják. Ötödik választott témájuk Tarr Hajnalka vendégkurátor által Privát Labirintusok – Autizmussal élő alkotók és kortárs képzőművészek közös kiállítása címmel rendezett csoportos kiállítás volt.



Tulisz Hajnalka
: A nemzeti galériabeli FKSE kiállításról belépve a Privát labirintusokba, megkönnyebbülés volt olyasmit látni, ahol a „munkák” nem egy-egy kiagyalt terv megépített változatai, hanem spontán folyamtok lenyomatai. Ezek a nemművész-művészek birtokában vannak annak az érzéknek, ami által pontosan tudják, hogy mit kell csinálni és mit nem kell. Nem nagyon lehet őket befolyásolni, ami bár megnehezíti a társadalmi életüket, mégis nagyon irigylésre méltó.

A művész-művészek, akik kényszer hatása alatt vannak és úgy gyakorolják a művészetet, mint ahogy bármilyen más szakmát gyakorolnak a szakemberek, nem engedhetik meg maguknak a „komolytalan játékot”. Másrészről viszont, ha egy autistákéhoz hasonló habitussal bíró művész-művész rátalál egy gesztusra, de aztán, ha mindig csak azt csinálná, könnyen modorossá és unalmassá tehetné őt, hiszen tudjuk róla, hogy tudna mást is. Mindezeken túl számomra a kiállítás legfontosabb élménye, hogy olyan, nagyon mélyen levő, gyerekkortól berögzült reflexeket tudatosít, mint például a (derék)szögek berajzolása (Farkas Ádám) mindenhova, ahol vannak.

Pacsika Márton: A Privát labirintusok mindenképpen több, mint egy egyszerű szolidaritási akció. Egyrészt az elkötelezett figyelem mellett koncepciót lehetett érzékelni, még ha az nem is tűnt mindig teljesen konzisztensnek. Egyrészt nem érzem tisztázottnak az autizmussal élők státuszát ezen a kiállításon. Mi a viszonyuk a többi ,,kortársnak” nevezett alkotóhoz? Hiszen ez a kérdés magán a kiállításon másképpen, jóval szimpatikusabban van megoldva, mint az alcímben vagy a kettészedett névsorban.

Másrészt mindkét csoport (ha azok egyáltalán) marginális a társadalmi nyilvánosság számára, és ennek a kiállítási szituációnak legnagyobb erénye éppen a nyitás aktusa, illetve folyamata, a megértés a meg nem értettek között. Még akkor is, ha ez a nyitás lehetett volna radikálisabb.

A kiállításból leginkább a kurátori bevezetőben említett négyéves folyamat bemutatását hiányoltam, a történeteket, az egyéniségeket. Az a személyesség, amiről Tarr Hajnalka olyan lelkesen és üditően mesél, jóval kevésbé érződik a Galéria harmadik emeletén, lehet, éppen azért, mert a Privát labirintusok megmarad egy alapvetően művészeti tárlatnak. A kiállítás rendezőinek a legmerészebb tette, miszerint is emancipatórikus indíttatásból az autista alkotók munkáit kortárs képzőművészeti szempontok szerint (is) értelmezték, alighanem problematikus, mégis ezzel válhat izgalmas vitaindítóvá a kiállítás.

Nagy Edina: A Privát labirintusokon az autista alkotók munkái között több olyan munkát is találtam, amit szívesen hazavittem volna. És be kell, hogy valljam, elsősorban ezek esztétikai minősége fogott meg, még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy az esztétikai minőség e művek esetében nem megfelelő kategória. Vagyis, a munkákat nem „ítélhetjük meg“ ennek alapján. A kérdés, hogy meg kell-e ítélnünk őket, vagy mit is kezdjünk velük? A kiállítási helyszín, a MNG, óhatatlanul is a megítélés felé terel bennünket. Hiszen nagyon nehéz az összevetés kényszerének ellenállni, ha a koncepció autista alkotók és kortárs művészek munkáit helyezi egymás mellé. És bár könnyű azt mondani, hogy nézzünk más, nem szakmai szemmel, más elvárásokkal ezekre a művekre, megtenni annál nehezebb. De azt kell, hogy mondjam, hogy nekem ebből a szempontból is meggyőző volt a válogatás, szép, letisztult, kiegyensúlyozott kiállítás a Privát labirintusok. A többnyire magukba forduló, zárt művek csendjét szó szerint és képletesen is megtörte a kiállításon szereplő egyetlen videó, amiben az autista Marcit láthatjuk „akció“, buszkötözés közben. Számomra ez a munka mutatott rá leginkább arra, hogy a tárlat kapcsán a Sugár János emlegette „empátiatréning“, a kiállításon eltöltött egy óra talán magunk megértéséhez vihet közelebb, de hogy a művekhez és a mögöttük álló emberekhez közelebb jussunk, ahhoz megfeszített munka, akarat, szeretet és belátás kell. Amiből a kiállítás kurátorának, Tarr Hajninak jutott bőven. Köszönet érte.

 ***

Privát labirintusok – Autizmussal élő alkotók és kortárs képzőművészek közös kiállítása
Magyar Nemzeti Galéria, 2011. június 3 – szeptember 18.

A tárlaton a 17 autizmussal élő alkotó mellett 9 kortárs képzőművész alkotása szerepel.

Autizmussal élő alkotók:

Bárdfalvi Zsolt (1991, Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány, Miskolc)
Blahó János (1963, Kalán Néni Kiskulcsa a Pihenőkerthez
Erdei Iskola Közhasznú Autista Alapítvány, Csorvás)
Boukhezer Amine (1988, Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány, Miskolc)
Bőczi Csaba (1980, Szentbékkálla)
Farkas Ádám (1990, Budapest)
Fekete Márton (1987, "HÍD A JÖVŐBE" Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány, Nyúl)
Horváth Szabolcs (1985, Élet-esély Autistákat Segítő Egyesület, Kozármisleny)
Kelemen Róbert (1983, Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány, Miskolc)
Kovács M. Mátyás (1990, Esőemberke Alapítvány a Vas Megyei Autistákért, Szombathely)
Krejcsi Mária (1964, Élet-esély Autistákat Segítő Egyesület, Kozármisleny)
Lakatos Renáta (1990, Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány, Miskolc)
Pados Zulejka (1993, Magyarországi Camphill Egyesület, Velem)
Süvöltős Béla (1953, Miskolci Autista Alapítvány)
Tóth Dezső (1993, Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület)
Varga Máté (1978, Miskolci Autista Alapítvány)
Vreczenár Viktor (1975, Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány, Miskolc)
Zoltán Gábor (1986, Miskolci Autista Alapítvány)

Kortárs képzőművészek:

Igor és Ivan Buharov (Szilágyi Kornél /1971/ és Hevesi Nándor /1974/)
Csontó Lajos (1964)
Fekete Balázs (1957)
Fischer Judit (1981)
Fodor János (1975)
Szíj Kamilla (1957)
Tibor Zsolt (1973)
Várnai Gyula (1956)

Vonatkozó linkek:

Interjú Tarr Hajnalka képzőművésszel, a Privát labirintusok, autizmussal élő alkotók és kortárs képzőművészek című kiállítás kurátorával.

 

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány