Az elmúlás piszkozatai és a halál pornográfiája – Sally Mann amerikai anzixa

Az A Matter of Time című, jelenleg Stockholmban látható kiállítás reprezentatív keresztmetszetét adja Sally Mann eddigi munkásságnak. A korai művektől, a nagy felháborodást keltő, gyermekeit nemegyszer meztelenül ábrázoló családi képeken (Immediate Family) át egészen a férje betegségéről és testi leépüléséről (Proud Flesh) szóló, vagy a Tennessee-i Egyetem antropológiai szekciójának az emberi test lebomlását vizsgáló (Body Farm) munkáiból kap egyebek mellett ízelítőt a látogató. Sok közös pont, motívum fedezhető fel ebben az ugyancsak következetesen épülő életműben; ezek egyike a kiállítás vezérmotívumnak választott idő-probléma.

KHZS_kep1.jpgSally Mann: A Matter of Time, Fotografiska, Stockholm (szerző felvétele)

Sally Mann  számára az idő nem absztrakt, konceptuális kérdés, de nagyon is antropomorf és szenzuális probléma; olyasvalami, ami megtapasztalható, sőt kitapintható a mindennapi életben. Lányainak serdülése, a fiatal női test bontakozó szexualitásának ábrázolása számára éppoly magától értetődő vizuálisan megjeleníthető életprobléma, mint az, hogy Larry Mann-nak, élete társának ritka és tragikus betegségéről, teste izomzatának leépüléséről, elsorvadásáról készít képeket. A test visszafordíthatatlan pusztulása és elmúlása azonban a köztük lévő lelki-érzelmi viszony rendíthetetlen büszkeségét hirdeti; ennek tetőpontja talán a Was ever love című kép egyszerű kérlelhetetlensége. A személyességen túl azonban ott vannak az emberi tetem antropológiai lebomlását megörökítő, fentebb már említett fotográfiái, vagyis az emberi élet változásának, lefolyásának testi következményei; ha tetszik Mannt az antropomorfizált, korporális életidő minden léptéke és mozzanata érdekli. Az emberek többsége viszolyog a halottak, a tetemek látványától, nem úgy Mann, aki „természetesnek”, sőt „szépnek” látja az elmúlás, a halál tárgyi dokumentumait.

 Ennek a – mai, nyugati ember számára gyakran sokkoló – szemléletnek az okát Sally Mann élettörténetében, életformájában kereshetjük. Eddigi élete nagy részét a Virginia állambeli Lexingtonban élte le egy farmon férjével, s három gyermekükkel. Élete igazi rurális élet kutyákkal, lovakkal, napjai a természet közelében telnek, így számára annak körforgása, az állat- vagy növényvilág pusztulása és új életre kelése nem absztrakt, a biológia könyvekből tanult holt tudás, hanem mindennapi, személyesen megélt tapasztalat. Fotográfiájából kiszüremkedő világképe éppúgy civilizációkritikus, „premodern”, ahogyan fényképészeti technikája is a kezdetekhez, a fotó „őstörténetéhez” vonzódik. A felszínen nagyon hagyományos amerikai családnak tűnő famíliában élő Sally Mann így az egyik legprovokatívabb, sokat támadott fotográfus, aki élet és művészet összefonódásával különösen erős és koherens életművet hozott létre. Fotográfiája akarva, akaratlanul a mai amerikai, sőt nyugati társadalmi konszenzus alapelemeit teszi bírálat tárgyává azzal, hogy képei nyíltan beszélnek az ébredő gyermeki szexualitásról, a test fejlődéséről és pusztulásáról, szeretteink betegségéről és a halálról. E beállítódás vállaltan premodern annyiban, hogy az emberi életet a születéstől a halálig természeti és természetes jelenségnek ábrázolja, fotográfiája így nem pesszimista vagy tragikus, inkább lírai személyesség és belenyugvás. Személyes panteizmus.

A modern nyugati ember az elmúlással szemben kialakított magatartását Geoffrey Gorer brit antropológus egy 1955-ben megjelent esszéjében a „halál pornográfiájának” nevezte. E megjegyzés annyit tesz, hogy a modern ember a halál pillanatát, a meghalás mozzanatát eltávolítja a környezetéből, elválasztja a mindennapi élet helyszíneitől, s ugyanolyan tabuvá emeli, mint tette a viktoriánus időszakban a szexualitást. A betegségek (kórházi) medikalizálása, a tetemtől való viszolygás, vagyis, hogy legközelebbi hozzátartozók holttestét is idegen kezek készítik elő a búcsúszertartáshoz, jól jellemzi a modern embernek a halálhoz való viszonyát. Ha azt gondolnánk, hogy ez a mentalitás állandó, s egészében jellemzi a nyugati modernitást, akkor épp azokat a finom, szinte láthatatlanul változó mozzanatokat veszítenénk szem elől, melyek befolyásolják világunk percepcióját. Olyan mértékadó mentalitástörténészek, mint Philippe Ariès vagy Michel Vovelle úgy vélik, hogy a halálhoz való viszonyunk döntően a 19-20. századi háborúk és a testi szenvedés, valamint a tömeges halál miatt változott meg néhány évtized alatt, s csak az első világháborút követően állandósult a közömbösítési mechanizmusként is felfogható „halál pornográfiája”, amit ma – tévesen – evidenciának tételezünk fel. Ebben egyebek mellett szerepet játszott a halál mediatizálása is, képivé tétele is, mely folyamat máskülönben a krími háborúval (Roger Fenton, Félice Beato) és – a Sally Mann által is kutatott – amerikai polgárháborúval (Alexander Gardner, Mathew Brady, Timothy O’Sullivan) függ össze. Mann Battlefields című sorozata leginkább Gardner fotográfiájának hatásáról tesz tanúbizonyságot, mely a magyar közönség számára azért is érdekes lehet, mert ez a képi világ Bódy Gábor Amerikai anzixával is rokonítható. Nem tudni mennyire tudatosak ezek a választások, de Mann olyan evidensnek gondolt, civilizatorikus beállítódásokat, viszonyformákat gondol újra fotográfiájával, melyeknek komoly antropológiai következményei is vannak.

Minden megbotránkozáson túl ugyanis a legnagyobb vitát éppen kamaszodó lányait megörökítő Immediate Family, valamint a tágabb merítésű At Twelve: Portraits of Young Women című sorozata váltotta ki. Mindkettő egy ma módfelett érzékeny témát, a gyermeki, serdülő testet és szexualitást tárgyalja, s ebben a módban Sally Mann nem habozik lányait (illetve önmagát) meztelenül fotózni, vagy a tizenkét éves lányokat nőként megmutatni. Az intimitást, a gyermeki szexualitás megmutatását azonban a vallásos délen rögtön gyermekpornográfiának bélyegezték; mint mondja, szereti a határokat feszegetni, s így számít a triviális ellenvetésekre, ám mivel sosem látott gyermekpornót (s a kilencvenes évek elején még nem volt hozzáférhető az interneten), így ezzel a váddal nem számolt. Gyermekeit meztelenül látni és megmutatni számára – mint ahogyan fentebb utaltunk rá – természetes volt, ám fotográfiájában mindez antropológiai fordulatot jelöl, amennyiben épp az aktuális társadalmi normákkal szemben szeretett volna felmutatni valami mást. Valami olyat, mely számára, a farmon, a természet közelében élve természetesnek és természetinek tetszett, mely azonban bekerülve a nagyvárosi Amerika kontextusába, rögtön tabusértésnek minősült.

KHZS_kep2.jpg Sally Mann: Három grácia, 1984–1991

Sally Mann fotográfiája lírai provokáció, melynek szinte minden pillanata megélt gondolkodásról tesz tanúbizonyságot; témaválasztásai, képei, felvetései, megközelítései akaratlanul is felsértik, irritálják a civilizációs folyamatba gabalyodott nyugati ember és társadalom rutinizált, normatív értékvilágát.

•••

Sally Mann: A Matter of Time
Fotografiska, Stockholm, Svédország, 2012. június 1. – szeptember 30.

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány